Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gyurcsány Ferenc

hvg.hu Itthon

Bajnai: Rossz kompromisszumokat kötött az Együtt-PM

Olyanokkal kellett összefogni, akiknek nem volt érdekük a korszakváltás, ezért is hiányzott a hitelesség a baloldali összefogás oldaláról – mondta a választási eredményeket értékelve az Origónak Bajnai Gordon. Az Együtt-PM társelnöke szerint a főpolgármester-jelöltségre jó emberük lesz.

MTI Itthon

Gyurcsányék lájkolták Áder mai nyilatkozatát

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Áder János köztársasági elnökhöz méltóan cselekedett azzal, hogy sajtótájékoztatón követte meg Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akit kedden, az Országgyűlés alakuló ülése után, a Kossuth téren ért inzultus.

HVG Itthon

Már megint Gyurcsány járt jól

A pártok pénzügyi erőviszonyait is alaposan átrendezte a parlamenti választás. A kasszák az ígéretek ellenére nem lették átláthatóbbak.

MTI Itthon

Gyurcsány: Orbán dicséreténél nincs szörnyűbb

Hétfőn megkezdte országjáró kampánytúráját Csepelen a DK elnöke. Azt mondta, a baloldali ellenzék azért bukott el az országgyűlési választáson, mert nem állt ki kellő erővel az igazáért. Gyurcsány azt jósolta, hogy Orbán Viktor hamarosan lelepleződik. A DK Európai Egyesült Államokat akar, és európai ügyészségnek adna át minden olyan ügyet, amelyben politikus érintettsége mutatható ki.

MTI Itthon

Visszapattant Gyurcsány az NVB faláról

A Demokratikus Koalíció – még az országgyűlési választásra közös listát állítva – másik négy párttal együtt delegálta Litresits Andrást a Nemzeti Választási Bizottságba, ezért újabb tagot nem küldhetnek.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Gyurcsány milliárdos adósságát nyögi a zsugorodó MSZP

A rossz anyagi helyzete is akadályozza az MSZP-t abban, hogy kitörjön a középpárti helyzetéből. A szocialisták már az elmúlt években kirúgták az alkalmazottaik nagy többségét, visszafogták a kiadásaikat, ennek ellenére az MSZP nem tudott kitörni az adósságcsapdából.

MTI Itthon

Kövér: Gyurcsány egy megzakkant bolsi milliárdos

Kövér László nagy megtiszteltetésnek tartaná, ha a képviselők újra felkérnék a házelnöki posztra. Úgy véli az államigazgatás átalakítása nem ért véget, és az oktatási rendszerben is sok a teendő.

MTI/hvg.hu Itthon

EP-választás: csak "húzónév" lesz Gyurcsány a DK-lista élén

Gyurcsány Ferenc pártelnök vezeti a Demokratikus Koalíció EP-listáját – döntött a sorrendről a párt elnöksége. Az első öt hely további sorrendje: Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedermüller Péter alelnök, Kakuk György és Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tagok.

1
64 65 66 67 68
153
„Extrém és ritka” helyzet a Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

„Extrém és ritka” helyzet a Heim Pál-kórházban: minden műtüdőn kisgyerekeket tartanak életben

Elvitték a 33 milliárdos főnyereményt az Eurojackpoton 

Elvitték a 33 milliárdos főnyereményt az Eurojackpoton 

Szemből érkező autó „driftelt” Tapolcán, tehetetlenül csapódott bele a vétlen fél

Szemből érkező autó „driftelt” Tapolcán, tehetetlenül csapódott bele a vétlen fél

Tűztornádót videóztak a Los Angeles-i apokalipszisben

Tűztornádót videóztak a Los Angeles-i apokalipszisben

Merész terveket ismertetett a Nagykörút zöldítésére Karácsony Gergely

Merész terveket ismertetett a Nagykörút zöldítésére Karácsony Gergely

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

Álhíreket küld az iPhone-okra az Apple?

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

A címlapról ajánljuk