Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gálné Dignisz Éva

MTI/hvg.hu Gasztro

Most először lett nő Az Év bortermelője

Az első női borászként Gálné Dignisz Éva nyerte el 2013-ban Az év bortermelője címet – jelentették be a Magyar Bor Akadémia pénteki díjkiosztóján Budapesten.

Kelemen Zoltán Gasztro

"Nem tudnék a kóstolás után sört inni" - interjú Gálné Dignisz Éva borásszal

„Érden volt 400 négyszögöl szőlőnk, amelyből 10-15 hektó bor termett évente. Gyerekkoromban a húgommal együtt befogtak a szüleim a szőlő körüli munkákba, de én már akkor is inkább az öreg bálványprésnél szorgoskodtam a legszívesebben” – jelzi Gálné Dignisz Éva, a négy egymást követő évben az év bortermelője címre jelölt szigetcsépi borász, hogy mostani sikereit már egész korán megalapozta. Az interjú eredetileg a HVG Bor és Utazás Plusz 2014 című kiadványban jelent meg.

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

Baleset miatt nem járnak a villamosok Albertfalva kitérő és a Móricz Zsigmond körtér között

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

4 százalékos GDP-növekedést ígért a kormány 2024-re, 0,6 százalék lett helyette

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Szupergyors töltéssel támad a legújabb amerikai villanyautó

Szupergyors töltéssel támad a legújabb amerikai villanyautó

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Vészfrissítés jött az Apple eszközeihez – iPhone, iPad, Mac és sok más is érintett

Vészfrissítés jött az Apple eszközeihez – iPhone, iPad, Mac és sok más is érintett

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Alkotmányos-e bűncselekménynek nyilvánítani, ha valaki visszaél az oltási igazolvánnyal? Nem az Ab-tól fogjuk megtudni

Alkotmányos-e bűncselekménynek nyilvánítani, ha valaki visszaél az oltási igazolvánnyal? Nem az Ab-tól fogjuk megtudni

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

Pintér Sándor indoklás nélkül kirúgta az Országos Onkológiai Intézet főigazgatóját

A címlapról ajánljuk