Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Hódmezővásárhely

MTI Bűnügy

Előzetesben a viperás-nyakörves emberrablók

Előzetes letartóztatásba helyezte a Szegedi Városi Bíróság pénteken azokat a férfiakat, akik a gyanú szerint bántalmaztak, kiraboltak, majd kutyanyakörvvel és kötelekkel az ágyhoz kötöztek egy 26 éves hódmezővásárhelyi férfit szerdára virradóra egy ópusztaszeri tanyán.

MTI Shake

A jövőnek szóló üzenetet találtak egy hódmezővásárhelyi templomban

A XIX. század közepéről és a XX. század első harmadából származó, a jövőnek szóló üzeneteket találtak a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom felújítása során; az okleveleket rejtő sárgaréz hengert a jelenlegi rekonstrukcióról szóló feljegyzésekkel együtt hétfőn helyezték vissza a műemlék tornyába.

hvg.hu Itthon

"Pesten okoskodj!" - tüntetők várták Szanyit Lázár volt városában

Látszólag egészséges a város, a máz mögé pillantva viszont rákos beteg, komoly kezelésre szorul – mondta a Hódmezővásárhelyen tartott hétfői tájékoztatóján Szanyi Tibor, szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP elnökségi. A politikust tüntetők is várták.

MTI Itthon

Négyen pályáznak Lázár székére

Négy jelöltet vett nyilvántartásba a szeptember 2-i hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásra a határidő lejártáig, péntek délutánig a helyi választási bizottság – derül ki a testületnek az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozataiból.

MTI Itthon

Részben elfogadták az MSZP-s vásárhelyi polgármester-jelölt kifogásait

Részben helyt adott a helyi választási bizottság annak a kifogásnak, amelyet az MSZP hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltje nyújtott be egy szórólappal kapcsolatban – olvasható az önkormányzat honlapján nyilvánosságra hozott határozatban. Kis Andrea szerint az MSZP-re emlékeztető színeket használtak a szórólapon, amely számos sommás, leegyszerűsítő, manipulatív információt tartalmaz, a Hódmezővásárhelyi Baloldalért Aggódók Társasága aláírásával.

MTI Itthon

Így nyírják egymást a fideszesek és MSZP-sek Hódmezővásárhelyen

A Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke szerint az MSZP-központból "pártkatonákat" vezényeltek a városba, hogy a szeptemberi időközi polgármester-választásra saját jelöltjüknek gyűjtsenek ajánlószelvényeket. Havasi Katalin keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: információik szerint a több tucat pártaktivista "agresszív" módon képviseli az MSZP érdekeit, és "zaklatja az embereket".

Zombori Mónika Műértő

Megfigyelt művészet

Az Emlékpont hódmezővásárhelyi időszaki kiállításán ügynökjelentéseken keresztül elevenedik meg a hatvanas évek helyi kulturális élete.

MTI Itthon

Kiosztotta az MSZP kampányfőnökét a vásárhelyi Fidesz-elnök

A Fidesz helyi szervezete szerint elfogadhatatlan, hogy az országos politika bele kíván szólni a hódmezővásárhelyiek döntésébe a szeptember 2-ai időközi választásokon – ezt mondta a párt helyi elnöke. Havasi Katalin sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a vásárhelyiek nem kérnek abból, hogy olyanok osztogassanak tanácsokat arról, mit kellene tenni a városért, akik talán soha nem is jártak a településen.

MTI Baleset

Megsérült a Démász két munkatársa szerelés közben

Transzformátorszerelés közben megsérült az áramszolgáltató két munkatársa szerdán Hódmezővásárhelyen – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A Démász tájékoztatása szerint dolgozóik első- és másodfokú égési sérülést szenvedtek.

MTI Vállalkozás

Hódmezővásárhely: már egy éve nincs szerződés az E-Starral

A hódmezővásárhelyi önkormányzat már közel egy éve nem áll szerződéses kapcsolatban az E-Star Alternatív Nyrt.-vel - reagált Korsós Ágnes címzetes főjegyző a cégnek a BÉT honlapján hétfőn nyilvánosságra hozott közleményére, amely szerint a vállalkozás rendkívüli felmondással megszüntette a várossal kötött hőszolgáltatási szerződését.

MTI Vállalkozás

Százmillióval tartozik Hódmezővásárhely, felmondták a hőszerződést

Az E-Star Alternatív Nyrt. rendkívüli felmondással megszüntette a hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötött hőszolgáltatási szerződését, és több más önkormányzattal is így jár el - közölte a társaság a BÉT honlapján. Hódmezővásárhely közölte: már egy éve nincs érvényes szerződésük az E-Starral.

Nagy Gergő Gazdaság

Lázár búcsúzik, a devizahitel marad

Hódmezővásárhely egy kormánydöntés értelmében újra nyakig devizában adósodhat el. Bár a kibocsátás részletei nem ismertek, feltehetőleg az Erste Bankkal fennáló tartozásából menekülne a város. Ezt a munkát már nem Lázár János fogja elvégezni, aki a frakcióvezetői posztja mellett a polgármesteri címet is lepasszolja. Ritka nagy adóssághegyet hagy hátra utódára.

MTI/Napi Gazdaság Gazdaság

A kormány engedményt tett Lázár volt városának

A kormány 79 millió euró (23,2 milliárd forint) összegű, 25 éves futamidejű kötvénykibocsátást engedélyezett Hódmezővásárhely önkormányzatának, amelynek eddigi vezetője Lázár János volt – írja a keddi Napi Gazdaság.

1
36 37 38 39 40
46
Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

Olcsó repülő drónhajó szállíthat rakományt a víz felett – videó

Olcsó repülő drónhajó szállíthat rakományt a víz felett – videó

Ősszel indul a sorozatgyártás a BMW debreceni üzemében, Szijjártó szerint az egész cég sorsa is múlik ezen

Ősszel indul a sorozatgyártás a BMW debreceni üzemében, Szijjártó szerint az egész cég sorsa is múlik ezen

Lesöpörte a Néppárt kormányalakítási javaslatát a szélsőjobboldali Szabadságpárt Ausztriában

Lesöpörte a Néppárt kormányalakítási javaslatát a szélsőjobboldali Szabadságpárt Ausztriában

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Újabb autóipari cégnél lesz tüntetés, most épp Győrben

Mi történik, ha villám csap a repülőbe?

Mi történik, ha villám csap a repülőbe?

Petíció indul Szegeden, hogy éjjel is nyitva lehessenek a szórakozóhelyek

Petíció indul Szegeden, hogy éjjel is nyitva lehessenek a szórakozóhelyek

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

Könnyítésről döntött a kormány, több mint 300 ezer magyar lélegezhet fel

A címlapról ajánljuk