Hosszú Katinkának megvolt a kétharmad szombaton
Hosszú Katinka a pénteki arany és ezüst után három döntőjéből kettőt nyert meg a Santa Clara-i úszóviadal szombati versenynapján.
Hosszú Katinka a pénteki arany és ezüst után három döntőjéből kettőt nyert meg a Santa Clara-i úszóviadal szombati versenynapján.
Hosszú Katinka egy aranyat és egy bronzot, Verrasztó Dávid pedig egy ezüstöt nyert a Mare Nostrum-úszósorozat második állomásán, Barcelonában, a viadal csütörtöki zárónapján.
Hosszú Katinka most Barcelonában nyerte meg a 400 méter vegyesúszást.
Sosem doppingoltam, teljesen idegen tőlem a csalás – mondta Hosszú Katinka a doppingvádakra cáfolatul. Viszont az is, tette hozzá, hogy egy vállrándítással intézze el a vádakat. Gyárfás Tamás úszószövetségi elnök szerint a magyar versenyző ússzon, ne pereljen.
Öt éremmel gazdagította gyűjteményét Hosszú Katinka szombaton a franciaországi nemzetközi úszóversenyen
Remekül kezdte szereplését Hosszú Katinka a franciaországi nemzetközi úszóversenyen: a Vasas világ- és Európa-bajnoka magyar csúcshoz közeli idővel nyerte a 200 méter hát döntőjét.
A Magyar Úszószövetség újraválasztott elnöke szerint honi erők sugallmazására írták meg a Hosszú Katinka elleni cikket.
Az egykori NDK-s sportolókat idéző doppingolással vádolta meg Hosszú Katinkát az a cikk, amelyet az amerikai Swimming World magazin jelentetett meg; Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke hivatalos levélben tiltakozott.
Hosszú Katinka egy-egy első és harmadik helyezéssel folytatta szereplését az arizonai Mesában zajló úszóviadalon.
Hosszú Katinka az USA-ban együtt úszott az éppen Fort Lauderdale-ben edző Vlagyimir Klicsko profi ökölvívóval. A találkozóról a magyar bajnok egy fotót is posztolt a Facebookon, e szerint a magyar úszóbajnok szó szerint eltörpül az ukránok erős embere mellett.
Hosszú Katinka két döntőben is másodikként végzett a marseille-i nemzetközi úszóverseny szombati napján.
Két aranyérmet is szerzett Hosszú Katinka Marseille-ben, és Verrasztó Dávid is szerzett egyet.
Hosszú Katinka most Amiens-ben 50 méter háton döntötte meg saját előző országos csúcsát.
Egy arannyal és két bronzzal kezdett Amiens-ben Hosszú Katinka.
Két arany- és két bronzérmet szerzett Hosszú Katinka a Nizzában rendezett nemzetközi úszóverseny vasárnapi zárónapján, s Verrasztó Dávid is kétszer nyert.
Cseh László két számban, Hosszú Katinka és Gyurta Dániel pedig egy-egyben győzött a Flanders Kupáért kiírt, hagyományos belgiumi nemzetközi úszóverseny szombati nyitónapján.
Hosszú Katinka az első két napon szerzett két ezüst és egy bronz után aranyérmet érő teljesítménnyel is kirukkolt az egyesült államokbeli Austinban rendezett nemzetközi úszóviadalon.
A nyitónapi két ezüst után egy bronzérmet nyert a magyar úszónó az egyesült államokbeli Austinban zajló nemzetközi úszóviadalon.
Hosszú Katinka úszónő nagyobb autót kért idén a Porsche Hungáriától, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) támogatójától, a cég pedig teljesítette is a kérést, így a világ legjobbja egy új Audi Q5-öst kapott – közölte a szövetség.
Nyáry Krisztián karácsonyra megjelent új kötete, az Igazi hősök sokunkban megfogalmazta a kérdést: tulajdonképpen kiket is tekintünk hősöknek? Van-e egy ilyen jelzőnek objektív mércéje, és ha igen, akkor az erkölcsi feddhetetlenség, a szakmai-emberi alkalmasság a fokmérője, vagy elég a minősítéshez egy megfilmesítésre váró élettörténet? A hvg.hu év eleji gyakornoki programjának tagjait arra kértük, tartsanak önvizsgálatot, és mondják meg, szerintük kik voltak 2014 hősei.
Több tucat magyar településen fordult meg 2022-es kinevezése óta David Pressman, és tapasztalataira is hivatkozva állította, hogy az egész országot behálózza a korrupció.
Még ismeretlen a vevő kiléte, de Jellinek Dániel ingatlanmágnás cégcsoportjának elővásárlási joga volt.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.