Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Igazságügyi Minisztérium

Lengyel Tibor Itthon

Napi 3-4 titkos megfigyelésről is döntöttek az Igazságügyi Minisztériumban tavaly, de követhetetlenül ködösítenek a témában

Ezres nagyságrendben kerültek Tuzson Bence miniszter asztalára tavaly megfigyelési kérelmek nemzetbiztonsági okból. Nem tudni, ebből mennyit hagytak jóvá, így azt sem, hány ember után kutakodtak a titkosszolgálatok kormányzati engedéllyel. Kiderült viszont, hogy a tárca évek óta alap nélkül ködösít a témában.

Serdült Viktória hvg360

Szabó Péter lemondott OBT-elnök: A lelkiismeretem nyugodt, nem sérti a bírói függetlenséget a kormányzattal kötött megállapodás

Lemondásával politikai jellegű felelősséget vállalt, de nem ért egyet annak a több mint ezer bírónak és igazságügyi alkalmazottnak a véleményével, aki tiltakozik az Igazságügyi Minisztériummal megkötött alku miatt. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács volt elnöke szerint annak tartalmában semmi olyan nincs, ami sértené a bírói függetlenséget. Úgy érzi, lejáratási kísérletek célpontja is volt, ilyen volt a festményügy is. Interjú függetlenségről, alkukról és tanulságokról.

Serdült Viktória Itthon

„Egy bíró egy ilyen ajánlatot meg sem hallgathat!” – a tiltakozás ellenére megszavazták, hogy a bírák fizetésemelését igazságügyi reformokhoz kössék

Az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett négyoldalú megállapodás végleges szövegét az Országos Bírói Tanács tagjai és az érdekképviseletek is csak hétfőn látták, szerdán azonban már tárgyaltak is az előterjesztésről. Több bíró szerint ezzel megcsúfolták a bírói függetlenséget.

Lengyel Tibor Itthon

Hiába lázadt a kamara a kormányzati terv ellen, a kirendelt ügyvédek díját az állam helyett ezután más ügyvédek fizetik

Tuzson Bence miniszter ultimátumszerűen közölte az ügyvédi kamara elnökével, hogy az állam helyett a kirendelt ügyvédek díját dobják össze inkább azok az ügyvédek, akik ezt a feladatot – éppen az alacsony díjazás miatt – nem hajlandók vállalni. A kamara elutasította az ötletet, erre a kormány most beleírja a törvénybe, hogy juszt is így lesz.

Serdült Viktória Itthon

Pénzhez kapcsolt reform – megtudtuk, mi áll az Igazságügyi Minisztérium bíráknak kínált alkujában

Nem jogszabálytervezet, de az állításokkal ellentétben nem is egyszerű megállapodás kerül az Országos Bírói Tanács (OBT) elé szerda délelőtt a gyulai kihelyezett ülésen. A lapunkhoz eljutott dokumentumban a kormány több mint 130 milliárd forintot biztosítana a bírák és az igazságügyi alkalmazottak béremelésére, a bírói vezetők viszont aláírásukkal azt is szentesítenék, hogy egyetértenek a szervezeti átalakításokkal. Ilyen például a bírói korhatár módosítása, a külsős pályázók előnyben részesítése, „mozgóbírók” alkalmazása és a hatáskörök átalakítása.

Szabó Yvette hvg360

Maradt a Bankszövetségnél Schadl György volt bizalmasa, akinek nevét Magyar Péter hangfelvételén is említik

Martonovics Bernadett a lehallgatott telefonbeszélgetések tanúsága szerint többször beszélt Schadl Györggyel, Varga Judit pedig úgy emlegette, mint akinek szerepe volt Rogán Antalék állítólagos kísérletében, hogy kihúzassák magukat az ügyészség nyomozati anyagaiból. Az is figyelemre méltó, hogy első látásra összeférhetetlen pozíciókat töltött be az Igazságügyi Minisztériumban és a bankok érdekképviseleti szervezetében.

1 2 3 4 5 6 7
10
Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Felvásárolná a Prada a Versace-t, több mint 1,5 milliárd euró lehet az ára

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

A címlapról ajánljuk