Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kim Dzsong Un

Kiss Ádám Világ

Halálba küldöd a szüleid, mert erre neveltek

Az észak-koreai lágerekben ma is arra nevelik a gyerekeket, hogy árulják be a szüleiket. Ez ellen kampányol világszerte Szin Donghjok, akinek sikerült megszöknie egy munkatáborból. Kínzással, veréssel, éhezéssel töltött életéről és szökéséről Blaine Harden újságíró írt könyvet, akinek évekbe telt, míg szót tudott érteni a lágerben szocializálódott Szinnel. Interjú Blaine Hardennel.

MTI Világ

Kim Dzsong Il születásnapját ünneplik ma Észak-Koreában

Kim Dzsong Il születésnapjáról emlékeztek meg szombaton Észak-Koreában; a nemzeti ünnepnek nyilvánított évfordulón kulturális és sportprogramokat, illetve más rendezvényeket tartottak a tavalyelőtt elhunyt észak-koreai vezető emlékére.

hvg.hu Világ

San Franciscóig érhet az észak-koreai atomrakéta

Fenyegetőzése ellenére Észak-Korea már régebb óta készülhet az újabb atomkísérletre. Egyelőre azonban még így sem elég erős az arzenálja egy komolyabb atomháború kirobbantásához. Cserébe kihúzhatja a gyufát legfontosabb támogatójánál, Kínánál is.

MTI Világ

Észak-Korea közölte, Amerikát lövi majd atommal

Phenjan hivatalosan bejelentette csütörtökön, hogy újabb kísérleti atomrobbantásra és nagy hatótávolságú rakéták felbocsátására készül, amelyekkel az "esküdt ellenséget", az Egyesült Államokat veszi célba. Dél-Korea sajnálatát fejezte ki az északi bejelentéssel kapcsolatban.

hvg.hu Nagyítás

Fotó: az ország apjára emlékeznek Észak-Koreában

Észak-koreaiak százezrei vonultak megemlékezni Kim Dzsongil diktátor egy évvel ezelőtti haláláról. A díszletek és a körítés nem változtak, Kim Dzsongun egy éves kormányzása egyelőre még nem sok változást hozott.

hvg.hu/MTI Világ

"Drága apánk sugárzó mosolya" egy éve nincs velünk

Észak-koreaiak százezrei vonultak megemlékezni Kim Dzsongil diktátor egy évvel ezelőtti haláláról. A díszletek és a körítés nem változtak, Kim Dzsongun egy éves kormányzása egyelőre még nem sok változást hozott.

MTI Világ

Észak-koreai műhold: Kim Dzsong Unt éltették Phenjanban

Észak-koreai civilek és katonák százezrei gyűltek össze péntek reggel a főváros, Phenjan egyik főterén, hogy megünnepeljék az ország első műholdjának minapi sikeres felbocsátását - számolt be róla az állami televízió.

hvg.hu Világ

Meglepte a világot a Nagy Utód ágaskodó ambíciója

Meglepte a világot rakétafellövésével Észak-Korea, miután a napokban még a kilövés elhalasztásáról volt szó. Az észak-koreai média a Kedves Vezető végakaratának beteljesüléséről áradozik, a világ pedig aggódik. Kim Dzsongun számára főleg saját vezetői tekintélyének megerősítése miatt lehetett fontos a rakétázás.

hvg.hu Világ

Fotó: Felavatták Kim Dzsong Il és Kim Ir Szen gigantikus szobrát

A KCNA észak-koreai hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető az apjáról és a nagyapjáról készült hatalmas bronz szobrokat avatja október 29-én. A képen balra látható az államalapító Kim Ir Szen, jobbra pedig az ő fia, Kim Dzsong Il néhai koreai vezető szobra. Vér szerinti és politikai utódjuk, a Koreai Munkapárt néhai első titkára középen látható feketében.

hvg.hu Világ

Eltűnt Kim Dzsongun felesége: egy kitűző okozta vesztét?

Több mint egy hónapja nem adott magáról hírt Kim Dzsongun felesége – írja a The Telegraph. Dél-koreai jelentések szerint a korábbi énekesnő összekülönbözhetett a kommunista párt, vagy a hadsereg régi gárdájával, mert nem viselte a kötelező, Kim Ir Szen arcképével díszített kitűzőt.

1
31 32 33 34 35 36 37
Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

A tökéletes nap – érdemes kipróbálni ezt a módszert, ha lankad a motiváció

A tökéletes nap – érdemes kipróbálni ezt a módszert, ha lankad a motiváció

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség Varga Zoltánra, a Central Médiacsoport tulajdonosára

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

Zarándokok, turisták, de még Orbán-fanok is voltak a Szent Péter téren – helyszíni riport Rómából

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

Teljesen kimerültél? A modern életmód csapdáira a kellő vitaminpótlás lehet a megoldás

A címlapról ajánljuk