Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kossuth tér átépítése

MTI Ingatlan

Wachsler: 2014 tavaszára újíthatják fel a MTESZ-székházat

A kormányzati szándék szerint 2014 tavaszára valósulhat meg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (MTESZ) Kossuth téri székházának újjáépítése; a tervek szerint az Országgyűlés Hivatalának céljait szolgálja majd az épület - erről Wachsler Tamás, a tér és környéke megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője beszélt az MTI-nek pénteken.

MTI Itthon

LMP: titoktartási nyilatkozatot íratnak alá a Kossuth tér áttervezőivel

A Lehet Más a Politika (LMP) felháborítónak tartja azt az eljárást, ahogyan a fővárosi Kossuth tér átalakításának előkészítése zajlik - jelentette ki Somfai Ágnes, a párt fővárosi képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendes ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Népszabadság: Radnóti özvegye nyílt levélben védi József Attila szobrát

Nyílt levélben vette védelmébe az Országgyűlés épülete mellett álló József Attila-szobrot Radnóti Miklós költő felesége, Gyarmati Fanni - írta csütörtöki számában a Népszabadság. A lap felidézte, hogy a szobrot a Kossuth tér átépítésének részeként el kívánják mozdítani mostani helyéről.

MTI Itthon

A Középülettervező tervezheti az új Kossuth teret

A budapesti Kossuth tér újjáépítésre kiírt generáltervezői beszerzési eljárásban a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) nyerte el a nettó 502 millió forint összegű megbízást - tájékoztatta az MTI-t keddi közleményében Altorjai Anita az Országgyűlés sajtófőnöke.

1 2
Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Egy optimista olvasata van a Trump-Zelenszkij veszekedésnek, és még az is nyomasztó

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

A címlapról ajánljuk