Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Lakitelek Népfőiskola

hvg.hu Itthon

"Katonáink betöltik fegyvereiket, és használják is azokat" – 350 ezer forint közpénzért írt tanulmányt Földi László

Kiderült, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke saját keretének terhére milyen tanulmányokat rendelt meg. Az olykor 350 ezer forintos honoráriumért az általa igazgatott Lakitelek Népfőiskola ügyeit éppúgy kutatták, mint a migránsok által vívott új generációs háborút – utóbbit Földi László követte el.

MTI Itthon

Lezsák a keleti nyitás fontosságát hangsúlyozta

Lezsák Sándor fontosnak tartja a kormány keleti nyitás politikáját, mert véleménye szerint nemcsak megismerni kell a földrajzi értelemben távoli országokat, hanem a kapcsolatokat is meg kell erősíteni.

MTI Itthon

Kiemelt beruházás lett a Lakitelek Népfőiskola felújítása

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány a Lakitelek Népfőiskola épületeinek rekonstrukcióját és fejlesztését. A kabinet erről szóló rendelete a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.

MTI Kult

"Ki tud többet a Szovjetunióról?" vetélkedő lesz Lakitelken

A Lakitelek Alapítvány támogatásával szervezett verseny célja az orosz kultúra értékeinek a lehető legszélesebb értelemben vett népszerűsítése, a középiskolások orosz kultúra iránti nyitottságának és érdeklődésének fejlesztése.

MTI Itthon

Népfőiskolán oktatják az Orbán-kormány stratégiáját

Keleti nyitás címmel szakmai képzést indít márciusban a Lakitelek Népfőiskola és a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány. A kurzus célja a kormány vonatkozó új stratégiájának és a keleti térségnek a minél alaposabb megismertetése - közölte a népfőiskola.

MTI Itthon

Lezsák Lakiteleken tartottan ünnepi megemlékezését

A jövő nemzedéke egyre tisztábban fogja látni, s egyre pontosabban, hogy mi is történt itt a Kárpát-medencében, a XX. században - mondta Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke szombaton Lakiteleken.

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Átlátszó: Választási csalás miatt emeltek vádat a Fidesz egyik szentesi képviselője ellen

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Hatra nőtt a magdeburgi merénylet áldozatainak száma

Hatra nőtt a magdeburgi merénylet áldozatainak száma

Kóborló emut videózott egy kutyasétáltató Szegeden

Kóborló emut videózott egy kutyasétáltató Szegeden

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

A címlapról ajánljuk