Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Lendvai Ildikó

hvg.hu Itthon

Így változnak politikusaink – fotógaléria

A két választási forduló között rendhagyó időutazásra hívjuk olvasóinkat. Bemutatjuk csúcspolitikusaink egykori és mai arcát: ki kontaktlencsére cserélte szemüvegét, ki megnövesztette haját, van, akinek a ráncai jelzik az idő múlását, míg olyat is találunk, aki szinte semmit nem változott, csupán legközelebbi embereit cserélte le. Vezesse a számítógép egerét a képek fölé, és a zöld nyíl segítségével rántsa le a leplet politikusainkról!

hvg.hu Itthon

Eltemették Daróczi Dávid volt kormányszóvivőt - videó

Örök nyugalomra helyezték szerdán Daróczi Dávid volt kormányszóvivőt, aki önkezével vetett véget életének április 2-án. A Csepeli Köztemetőben ezrek vettek búcsút a volt szóvivőtől, aki, mint azt Gyurcsány Ferenc beszédében hangsúlyozta, életével bebizonyította, ki lehet törni a nyomorból.

MTI Itthon

Az MSZP számít az LMP-s és az MDF-es szavazatokra

Az MSZP a második fordulóban számít az LMP-sek, az MDF-esek és az otthon maradottak szavazataira is. Lendvai Ildikó hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az LMP-vel kapcsolatban minden gesztusra és minden megoldásra nyitottak.

MTI Itthon

Lendvai Ildikó nem javasol visszalépést a Fidesz javára

Lendvai Ildikó hétfő reggel az ATV műsorában kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a második fordulóra visszalépjen annak javára, "akinek a pártja komcsilistát állított"; ezt arra a kérdésre válaszolta, hogy az MSZP támogatja-e a Fideszt a Jobbikkal szemben olyan módon, hogy jelölteket léptet vissza.

hvg.hu Itthon

Lendvai: az MSZP vizsgálatot követel

Az MSZP azt javasolja, hogy a parlament vizsgálja újra a választási törvénynek azt a módosítását, amelyet az Alkotmánybíróság írt elő és amelynek során a kétharmados többség Salamon László (KDNP) javaslatát magáévá tette - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke vasárnap este.

hvg.hu Itthon

Politikusfigyelő adatbázis a hvg.hu-n

Kíváncsi arra, mi jelent meg egy-egy politikusról a hvg.hu-n az elmúlt években? Vagy csak megnézné egy honatya, szakpolitikus vagy önkormányzati vezető weboldalát, blogját, facebookos vagy twitteres oldalát? Itt mindent megtalál, egy helyen.

Szegő Péter Itthon

MDF-es és LMP-s szavatokra hajt az MSZP

A Jobbik megölni, a Fidesz kiherélni szeretné a demokráciát, Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc között viszont semmilyen politikai konfliktus sincsen – derül ki Lendvai Ildikó szombati budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakból, illetve az azt követően, a hvg.hu-nak adott interjúból.

Itthon

Bokros: a jóléti rendszerváltásnak még bádogfedezete sem volt - videók

Több száz fő – beleértve az SZDSZ-frakció legalább egyhatodát – volt kíváncsi a Republikon Intézet által szervezett és Baló György vezette, Bokros Lajos, Lendvai Ildikó, Navracsics Tibor és Schiffer András részvételével lezajlott kedd délutáni budapesti politikai vitára, a választási kampány második vitájára. A Fidesz programja továbbra is rejtély, igaz, egy héten belül ígérik.

hvg.hu Itthon

Lendvai: az MSZP összeszedte magát

Lendvai Ildikó az MSZP jövőjét illetően bizakodó, de a magyar politika és közélet "egyszínűvé" válásától tart - ez derül ki a Népszabadságnak adott interjújából.

MTI Itthon

MN: Lendvai is a Budaházy-csoport célpontja volt

Lendvai Ildikó bántalmazása is a Hunnia Mozgalom tervei között szerepelt - állította a Magyar Nemzetnek a Budaházy-csoport ügyében hangfelvételeket rögzítő százhalombattai vállalkozó.

MTI Itthon

Szili fellebbentené a fátylat az őszödi titokról

Szili Katalin azt kérte az MSZP elnökségétől, illetve frakcióvezetőjétől, hogy kezdeményezzék a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) balatonőszödi beszédről készült vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát - értesült az MTI.

MTI Itthon

Mesterházy pluszpénz ígért a nyugdíjasoknak

Az idősek akár egyheti nyugdíjuknak megfelelő prémiumot is kézhez vehetnek az év végén, amennyiben marad a jelenlegi kormány által folytatott költségvetési politika - mondta Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten.

Pelle János Vélemény

Aljas rágalom vagy megalapozott gyanú? – tessék választani!

Folyik a választási kampány, egyre több a gyanúsítgatás, a rágalom, szaporodnak a leleplezések, legyenek akár hamis, akár valódi tényeken alapulók. A kellő időben nyilvánosságra hozott „időzített bombák” ugyanis befolyásolhatják a bizonytalan választók pártválasztását.

1
4 5 6 7 8 9 10
Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

A kórházból üzent Ferenc pápa

A kórházból üzent Ferenc pápa

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Verekedés tört ki a szerb parlamentben, füstbombákat is bevetettek a képviselők

Verekedés tört ki a szerb parlamentben, füstbombákat is bevetettek a képviselők

A cseh civileket annyira felháborította Trump, hogy két hét alatt összedobtak 2,9 millió eurót az ukránoknak

A cseh civileket annyira felháborította Trump, hogy két hét alatt összedobtak 2,9 millió eurót az ukránoknak

A címlapról ajánljuk