Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Magyar Nemzeti Bank (MNB)

hvg.hu Gazdaság

Dobra verik az MKB autóit

Folytatódik az MKB Bank újjászervezése, amelynek soron következő lépéseként az MKB Bank értékesíti gépjárműparkjának egy részét – közölte a bank kedden.

hvg.hu Gazdaság

És akkor káoszba fordul az életünk

Az útdíj körüli zűrzavarral indult az év, és az is kiderült, hogy négy milliárdost menthet a kormány közpénzből a Széchenyi Banknál. A Fidesz nagyágyúi már egymást lövik az italnagykerek kinyírása miatt, a tranzakciós adó miatt pedig több százezer lakossági bankszámla tűnt el. És egy jó hír: kijátszható a boltok márciustól startoló vasárnapi zárva tartása. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

Miért bízzák az MKB-t Matolcsyékra?

Kiadások elbújtatására is jó, ha nem a kormány költi a pénzt az MKB-ra, hanem a kevésbé ellenőrizhető jegybank. De ha cél, hogy a magyar tulajdon aránya a bankrendszerben ne essen a mostani bevásárlásokkal 50 százalék fölé vitt szint alá, akkor azt csak úgy lehet megtenni, ha valamilyen módon a magyar vásárlókat hozzák helyzetbe. Akik pedig akár a kormányhoz közel álló üzletember közül is kikerülhetnek.

MTI Gazdaság

Az MNB 2,5 százalékos hiánnyal számol

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közzétett inflációs jelentése szerint idén 2,5 százalék, jövőre 2,4 százalék lesz az államháztartás hiánya a GDP-hez képest az uniós módszertan szerint számítva. A folyó fizetési mérleg többlete idén a GDP-hez mérten 4,2 százalék, jövőre 5,1 százalék lesz, majd 2016-ban 6 százalékra emelkedik az MNB szakértői szerint.

Máriás Leonárd Gazdaság

Ömlik ki a sok súlyos ügy a Széchenyi Bankból

Vaskos, több mint 100 oldalas dokumentumot töltött meg az MNB a Széchenyi Banknál talált hiányosságokkal és törvénysértésekkel. Az anyag több részét a hvg.hu megismerte. A dokumentum szerint törvénysértésekben érintett Töröcskei István, akinek érdekeltségei ékköve volt a bank. A kormány viszont úgy adott több milliárd forint közpénzt a banknak, hogy előtte átvilágíttatta azt. Ennek dacára most mossák kezeiket, és úgy állítják be a történetet, hogy Töröcskeiék lényegi információkat hallgattak el előlük a bevásárlás előtt.

hvg.hu Gazdaság

Bezárják az államadósság-kezelő vezérének bankját

Az MNB ma közzétett határozatában visszavonta a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását, mert az intézmény működése fenntarthatatlanná vált. Húsz munkanapon belül az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítja a betéteseket.

hvg.hu Gazdaság

És akkor szinte ingyen mérik majd a benzint

Kiderült, mit írt a NAV az egyhétvégés belső jelentésébe az áfacsalási botrányról, és valamiért a hatóságtól távozik az egyik felsővezető. Közben kiderült egy furcsa jegybankos kirúgás is. A kormány nagy trükkre készült, de lyukra futott. Ja, zuhan az olajár, olcsóbb lesz a benzin. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

MTI Gazdaság

Elindult a devizahitelek forintosítása

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tenderén a devizahitelek forintosításához a kereskedelmi bankok 7,83 milliárd eurónyi ajánlatot adtak be, az MNB az összes igényt elfogadta – közölte a jegybank a honlapján hétfőn.

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: Matolcsy kamatot emelhet jövőre

A magyar gazdasági növekedés várható lassulása ellenére is valószínűleg kamatemelésre szánja el magát jövőre a Magyar Nemzeti Bank (MNB), tekintettel a jó eséllyel szigorodó külső monetáris környezetre - jósolták pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsyék felügyeleti biztosokat küldtek Töröcskei bankjára

A jegybank felügyeleti biztosokat küldött a Töröcskei István érdekeltségébe tartozó Széchenyi Bankhoz, amelynek szabálytalan működéséről már augusztusban beszámoltunk. Ötmillió forintnál többet nem vehetnek ki a bankból az ügyfelek, és hitelt sem helyezhet ki a bank.

1
20 21 22 23 24
28
Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

Kiderült: ilyen előnyökkel járhat, ha pár pohárral több vizet iszik minden nap

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Megszegte az OTP és az MBH a pénzmosás elleni szabályokat, annyi büntetést fizethetnek, amennyi profit egy hosszabb kávészünet alatt összejön

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

A címlapról ajánljuk