Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Malájzia

MTI Világ

Muzulmán transzszexuálisok nyertek pert Malajziában

Három muzulmán transzszexuális javára döntött a legfelsőbb bíróság Malajziában pénteken, miután fellebbeztek egy korábbi végzés ellen, amely megtiltotta, hogy női ruhát hordjanak. A bíróság döntését az emberi jogok szempontjából történelminek nevezte a három férfi ügyvédje.

MTI Világ

Lezuhant maláj gép: Péntektől vihetik a roncsokat Hollandiába

Pénteken kezdhetik Hollandiába szállítani a Kelet-Ukrajnában lezuhant malajziai repülőgép roncsait – legalább is ezt közölték az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság rendkívüli helyzetekért felelős "minisztériumának" illetékesei közölték szerdán.

MTI Világ

Veszélyes betegség terjed az erdőirtás miatt

Veszélyes majommalária terjed Malajziában, a fertőzés szúnyogcsípéssel kerül át a makákókról az emberre – közölték tudósok egy New Orleans-i tudományos tanácskozáson.

MTI Világ

Ötvennyolc körzetben folytatják az eltűnt gép utáni kutatást

Szakértők ötvennyolc körzetet, az Indiai-óceán mintegy hatvanezer négyzetkilométeres területét jelölték ki, ahol szeptembertől folytatják a kutatást a márciusban eltűnt malajziai utasszállító repülőgép után - jelentette be szombaton Malajzia közlekedési minisztere.

MTI Világ

Malajziába érkeztek a lelőtt gép áldozatainak maradványai

Megérkezett a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító gép maláj áldozatainak földi maradványait szállító első gép Malajziába. Az áldozatokat előzőleg Hollandiába vitték, ott azonosítják be őket, de a folyamat lassan halad.

MTI Időjárás

Megveszi az állam a tragédiák sújtotta légitársaságot

A Malaysia Airlines egyik utasszállítója eltűnt, egy másikat pedig lelőttek Ukrajna felett. A többségi tulajdonos Khazanah Nasional felvásárolja a még magánszemélyek kezében lévő részvényeket a jelenleginél magasabb áron. 102 milliárd forintnak megfelelő randot költenek a légitársaság megmentésére.

MTI Világ

Maláj szakértők is vizsgálnák a roncsokat

Malajzia több mint hatvan fős szakértői csoportot küldött Ukrajnába az utóbbi ország keleti részén lezuhant - vélhetően lelőtt - utasszállító katasztrófájának kivizsgálására szombaton. A nap folyamán arra is fény derült, hogy a gépen utazott a maláj kormányfő mostohanagyanyja is.

MTI Világ

Tragédia történt a maláj partoknál

Indonéz bevándorlókkal teli bárka süllyedt el Malajzia partjainál. Egyelőre csak egy férfi és egy nő holttestét találták meg, a halottak száma azonban tovább emelkedhet.

MTI Világ

Nem használhatja Allah nevét Malajziában, aki nem muszlim

Megtagadta hétfőn a maláj legfelsőbb bíróság a római katolikus egyháztól a fellebbezés jogát egy korábbi bírósági ítélet ellen, amely szerint a nem muszlimok nem használhatják az Allah szót Malajziában, amikor Istenre hivatkoznak.

hvg.hu Vállalkozás

Bonbonos a maláj vesztegetési doboz, nem nokiás

Két telekomos üzletember találkozóján az egyik ajándékozott egy doboz bonbont a másiknak. Utóbbi, odahaza kibontva a partner figyelmességét, egy rakás készpénzt talált a dobozban csoki heylett. A maláj korrupcióellens bizottság (Malaysian Anti-Corruption Commission – MAAC) vizsgálódik.

hvg.hu Világ

Sertés-DNS-t találtak a Cadbury csokiban, kiakadtak a muszlimok

Sertés-DNS nyomait fedezte fel a malajziai egészségügyi minisztérium a brit Cadbury csokoládégyár két termékében. A cég azonnal kivonta a forgalomból a két csokit, de az ügy kicsapta a biztosítékot a helyi muszlim szervezeteknél, amelyek közül több dzsihádot is hirdetett a Cadbury ellen.

MTI Világ

Nagy erőkkel keresik az eltűnt repülőgép feketedobozát

A hatóságok vasárnap még mindig nem tudták megerősíteni, hogy az Indiai-óceán déli részén az előző nap észlelt pulzáló jelek valóban a Malaysian Airlines március 8-án 239 emberrel a fedélzetén eltűnt gépétől származik-e.

hvg.hu Világ

Rábukkanhattak az eltűnt gépre? – Műholdfelvétel

A szombaton eltűnt malajziai utasszállító után kutató egyik kínai műhold "egy feltételezett tengeri becsapódási területet" figyelt meg a Dél-kínai-tengeren – közölte a Sastind kínai védelmi ügynökség, amely három, aránylag nagy méretű tárgyról közölt felvételeket.

1
5 6 7 8 9 10 11
Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Öntik a bankok a lakáshitelt a lakosságra

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Szakértő a HVG-nek: Nem formabontó, ha Magyarország kémhálózatot épített ki egy szomszédos országban

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Parászka Boróka: Két magyarellenes uszítás közt Orbán orra előtt képezte magát Orbán Viktorrá George Simion

Marabu Féknyúz: Magyar Péter nyomai

Marabu Féknyúz: Magyar Péter nyomai

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Dúró Dóra lemondott a mentelmi jogáról, miután eljárás indult ellene a plakátátragasztós akciója miatt

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Szijjártó szerint ukrán propaganda a magyar kémek elfogásáról szóló bejelentés

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

Nem a testsúlyán múlik, hogy vashiányos-e

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

A címlapról ajánljuk