Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Masterplast Nyrt.

hvg.hu Gazdaság

A hazai háztartások 60 százalékának nőtt a rezsije

Ez derül ki GKI és a Masterplast közös felméréséből. Az eredmények alapján egy átlagos háztartásnak 12 ezer forinttal kell többet fizetnie az energiáért. A családok csaknem négyötöde próbál takarékoskodni a rezsin, és még azok többsége is takarékoskodna az energiával, akiknek nem okozott pluszköltséget a rezsicsökkentés csökkentése.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Polgárháború és leégett raktár sem állította meg a fehérvári sikercéget

A fehérvári Masterplast a polgárháborús Ukrajnában is megvetette a lábát és azután sem dobta be a törölközőt, hogy romániai központi raktáruk porig égett. A cég vezetője azonban ennél is nagyobb próbatételnek tartja, hogy az ember kiengedjen a kezéből területeket-döntéseket, márpedig a fejlődés érdekében ez feltétlenül szükséges. Ez pedig szerinte azzal is együtt jár, hogy az embereket akár hibázni is engedjük, másképpen nem reális elvárás a felelős gondolkodás. A Vállalat és Vezető rovat sorozatának következő része.

MTI Vállalkozás

Magyar tőzsdei cég leánya ellen indult adóeljárás Romániában

A romániai adóhatóság eljárást indított a Masterplast romániai leányvállalata ellen és egy mintegy 700 millió forint értékű jelzálogjogot jegyeztet be a cég ingatlanaira - közölte az építőipari szigetelőanyagokat gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

hvg.hu Vállalkozás

Portfolio: adót csalhatott az egyik ismert tőzsdei cég

Gyanú merült fel a budapesti tőzsdén is jegyzett Masterplasttal kapcsolatban, hogy jogosulatlanul csökkentette áfabefizetési kötelezettségét és ezzel közel 270 millió forint kárt okozhatott a költségvetésnek - állította a Portfolio. A Masterplast szerint a cikkben megfogalmazott vádak viszont "valótlanok, nyilvánvaló félreértésen alapulnak".

Kiderült, mi okozta Michelle Trachtenberg halálát

Kiderült, mi okozta Michelle Trachtenberg halálát

Megszavazta a fideszes bizottsági többség a Mi Hazánk javaslatát a szivárványos zászlók középületekre helyezésének tilalmáról

Megszavazta a fideszes bizottsági többség a Mi Hazánk javaslatát a szivárványos zászlók középületekre helyezésének tilalmáról

„Manapság ellenzékiségnek hívják a hazaárulást” – Pár százan tüntettek Lakatos Márk ellen a Kossuth téren

„Manapság ellenzékiségnek hívják a hazaárulást” – Pár százan tüntettek Lakatos Márk ellen a Kossuth téren

Próbálja ki: csinálja ezeket a gyakorlatokat naponta 5 percig, az eredményt meg fogja érezni

Próbálja ki: csinálja ezeket a gyakorlatokat naponta 5 percig, az eredményt meg fogja érezni

Megindokolta az USA, miért került le Rogán a szankciós listáról

Megindokolta az USA, miért került le Rogán a szankciós listáról

A Hamász és a háború ellen tüntettek a Gázai övezetben – videó

A Hamász és a háború ellen tüntettek a Gázai övezetben – videó

Bekapcsolták Magyarországon a Viber új funkcióját, itt a társkereső

Bekapcsolták Magyarországon a Viber új funkcióját, itt a társkereső

Bejelentették a csoportos létszámleépítést az egykori Dunaferrnél

Bejelentették a csoportos létszámleépítést az egykori Dunaferrnél

Bosszút állhat a Meta az Apple-ön, és ez a felhasználóknak a legrosszabb

Bosszút állhat a Meta az Apple-ön, és ez a felhasználóknak a legrosszabb

A címlapról ajánljuk