Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mesterházy Attila

hvg.hu Itthon

Elcsapná Mesterházyékat a csepeli MSZP is

Mesterházy Attila lemondásának elfogadására és új elnökség megválasztására kötelezi a delegáltjait a csepeli MSZP – derül ki az Origo szerint abból az állásfoglalásból, amelyet a szervezet keddi taggyűlése után adtak ki. Az angyalföldi szocialisták után ez a második helyi szervezet, amely élesen kritizálja a pártvezetést.

hvg.hu Itthon

Mesterházyékra már most rátámadt a XIII. kerületi MSZP

A XIII. kerületi MSZP nem nézi szótlanul a vasárnapi – a pártra nézve – csúfos választási eredményeket, és még a szombati országos választmányi ülés előtt megüzenték a pártvezetésnek, hogy teljesítmény nélkül talán senkinek sem kellene vezető pozíciót betöltenie.

MLF Itthon

Ravasz trükkel ejtette túszul Mesterházy az MSZP-t

Nehéz helyzetbe hozta az MSZP-t az elnökség vasárnapi akciója. Mesterházy Attila előtt volt egy másik, könnyebben járható út is, de a pártelnök nem ezt választotta. Megnéztük, mivel jár a párt szabályai szerint, ha a vezetőség felajánlja a lemondását. Még ha bukik is Mesterházy, fennáll a kockázata annak, hogy a párt „kétfejű” lesz.

hvg.hu Itthon

"Szombaton a választmány biztosan elzavarja Attilát"

A vasárnapi csúfos vereség után a szocialista párt „lélektanilag” készen áll leváltani Mesterházy Attilát és csapatát, ám a váltáshoz szükséges ellenjelölt még mindig nincs meg, a jelenlegi pártelnök szorosan a kezében tartja a gyeplőt – állítják a hvg.hu forrásai. Ráadásul a még mindig jelentős tagsággal rendelkező budapesti szervezet Molnár Zsolt lemondásával szétesett. Hiába is váltják Mesterházyt, frakcióvezetőként ő marad az MSZP egyik legbefolyásosabb politikusa.

hvg.hu Itthon

Videó: Így mondott le Mesterházy

Rövid beszéd után jelentette be vasárnap késő este az MSZP elnökségének lemondását a párt elnöke, Mesterházy Attila. A monológ után a politikusok kivonultak, nem válaszoltak az újságírók kérdéseire. Mesterházy egyebek mellett azt mondta, ez a választás az alacsony részvétel miatt biztosan nem volt a demokrácia ünnepe. Úgy fogalmazott: leszereplésük miatt csalódottak, és a rossz eredmény újabb leckét ad az MSZP-nek. A konzekvenciák közül egyet máris levontak, ezért testületileg felajánlják lermondásukat.

MTI Itthon

Mesterházy szerint az MSZP józan, és visszafogott

Az MSZP elnöke szerint az erőfitogtatás helyett a józan ész politikáját követi pártja, és okosabban és hatékonyabban tudná képviselni a nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben (EP), mint a Fidesz vagy a Jobbik.

MLF Itthon

Miért éppen a KGB ne számolt volna le Molnár Zsolttal?

Összesen 8 elméletet hallottunk arról, mi zajlik a politika színfalai mögött, kinek áll érdekében a szocialista Molnár Zsolt gyengítése. Közel tucatnyi országos politikussal beszéltünk, az MSZP-től a baloldali szövetségesein keresztül a Fideszig, és ha csak a negyede igaz annak, amit mondtak, akkor a Molnár-ügy mögött hatalmas erők mozognak, mindenki harcol mindenkivel. Vagy csak paranoiásak lettek a politikusaink.

MTI Itthon

Újra frakcióvezetőnek választotta Mesterházyt az MSZP

Egyhangúlag ismét Mesterházy Attila pártelnököt választották az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjévé. Ezt maga a pártelnök jelentette be szerda este, a frakció alakuló ülése után az újságíróknak.

MTI Világ

Mesterházy Bukarestben mondott beszédet

Az MSZP elnöke Bukarestben járt, és Victor Ponta miniszterelnök meghívására felszólalt a román Szociáldemokrata Párt európai parlamenti kampánynyitó rendezvényén.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

Gyurcsány milliárdos adósságát nyögi a zsugorodó MSZP

A rossz anyagi helyzete is akadályozza az MSZP-t abban, hogy kitörjön a középpárti helyzetéből. A szocialisták már az elmúlt években kirúgták az alkalmazottaik nagy többségét, visszafogták a kiadásaikat, ennek ellenére az MSZP nem tudott kitörni az adósságcsapdából.

1
5 6 7 8 9
55
Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Alaposan megváltozik annak az agya, aki sokat (vagy keveset) olvas

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Kossuth-díjnak örülne Fábry Sándor, de „ezektől” semmit nem vár

Kossuth-díjnak örülne Fábry Sándor, de „ezektől” semmit nem vár

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

A norvég miniszterelnök aggódik Elon Musk európai politikai szerepvállalása miatt

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Rendkívül hasznos funkció érkezik a Chrome böngészőbe, már ön is kipróbálhatja

Rendkívül hasznos funkció érkezik a Chrome böngészőbe, már ön is kipróbálhatja

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb ballisztikus rakétát lőtt ki Észak-Korea

A címlapról ajánljuk