Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Oroszlány

hvg.hu Itthon

Megvertek egy kalauzt, ezt a fiút keresik

A fiatalember a gyanú szerint június végén összeveszett a jegyvizsgálóval a Tatabánya és Oroszlány között közlekedő vonaton, majd az egyik állomás peronján meg is verte őt.

hvg.hu Itthon

Teljesen leégett a betlehemi jászol Oroszlányban

Szombat hajnalban kapott lángra a Szent Borbála téren felállított jászol. Mire az oroszlányi tűzoltóknak eloltották a tüzet, a fabódé - Jézuskástul, Szűz Máriástul - teljesen kiégett.

HavariaPress Itthon

Balhés vége lett egy szombati mulatságnak

Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki egy étteremben kialakult vitát követően fegyverrel, majd karddal fenyegette meg egyik ismerősét Oroszlányban.

Szlavkovits Rita Itthon

Mi marad a szénszag után? - Ahol Németh Lászlónét úgy várják, mint a Messiást

Hatvan éve lett város Oroszlány, melynek közelében az utolsó mélyművelésű bánya az év végéig még működik. A bezárása szorosan összefügg a Vértesi Erőmű megszüntetésével, amelynek helyén jóval kisebb kapacitású, modern biomassza-erőmű épülhet. Arról, hogy milyen feltételekkel valósulhat meg ez, a Magyar Villamos Művek Zrt. most hoz kulcsfontosságú döntést. Egy lepusztult város a jövőbe tekint, és a fejlesztési miniszter ünnepélyes bejelentését várja. Riport + Fotógaléria.

MTI Itthon

Gránátot találtak az út mellett Pusztavámnál

Páncéltörő gránátot találtak a Komárom-Esztergom megyei Oroszlány és Pusztavám közötti út mellett kedd délután. A helyszíni megsemmisítés idejére lezárják az utat – közölték a tűzszerészektől.

1 2 3 4 5 6
Magyar Péter egyelőre nem terítette ki a lapjait, és abban sem biztos, hogy ő lesz Orbán Viktor kihívója, de "ennél csak jobban lehet csinálni"

Magyar Péter egyelőre nem terítette ki a lapjait, és abban sem biztos, hogy ő lesz Orbán Viktor kihívója, de "ennél csak jobban lehet csinálni"

Új állása van a csődbe ment Vipers vezetőedzőjének, de nem Magyarországon

Új állása van a csődbe ment Vipers vezetőedzőjének, de nem Magyarországon

A Hamász felfüggeszti az izraeli túszok szabadon engedését

A Hamász felfüggeszti az izraeli túszok szabadon engedését

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Vádat emeltek a bőnyi kislány ellen, aki egy húszcentis késsel próbálta megölni egy osztálytársát

Vádat emeltek a bőnyi kislány ellen, aki egy húszcentis késsel próbálta megölni egy osztálytársát

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

A címlapról ajánljuk