Hétvégi abszurd: feltört lábú lány kérte a mentők segítségét
A mentők végül értesítették a lány szüleit, akik hazavitték a bajbajutottat.
A mentők végül értesítették a lány szüleit, akik hazavitték a bajbajutottat.
A Nézz le rám, ó, istenem című dal másfél órán át zengett egy budapesti lakásban. Kiderült: az ott lakó idős nőt baleset érte.
Négyen kerültek kórházba a fővárosban - olvasható a katasztrófavédelem honlapján.
Tisztítószereket és egy többfunkciós porszívót adtak a mentősöknek.
A mentősöknek maguknak kellene takarítania a mentőautókat, a ruhájukat, és a használt orvosi eszközöket is.
Vérző beteget szállítottak volna kórházba, de feltartották őket.
Az alkoholfogyasztással összefüggő balesetek voltak többségben a mentők szilveszteri, újévi riasztásai között.
A beteg állapotát rontotta volna, ha a lépcsőn viszik le.
A robogós visszapattant az ülésre az ütközés után és eltűnt. A mentők szemtanúkat keresnek.
Másfél hete elromlott a kilenc éve beépített kazán a csepeli mentőállomáson. Az ott dolgozók szerint már négy-öt éve sem működött tökéletesen, ezért a hidegebb napokon beindítottak egy hősugárzót is.
Hogyan lássanak el egy agyvérzéses beteget és ügyeljenek a tisztaságra egyszerre? Megoldották.
A pizzafutárnak nincs joga hordani a kabátot, ezért jogi lépéseket tesznek ellene.
Egy esetleges budapesti robbantás sérültjeinek ellátását gyakorolja kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) az Országos Mentőszolgálattal együttműködésben.
Egy idős férfi majdnem három órával a mentők riasztása után ért be a kórházba. Két órán keresztül várt a mentőautóra, miközben vérrel borított arccal ült.
Az alábbi esetet az Országos Mentőszolgálat osztotta meg a Facebook-oldalán.
Nemcsak bulizás közben, hanem újraélesztésnél is számít a ritmus. Az Irie Maffia Wake Up! című száma 100 bpm ütemű, így a ritmusa illeszkedik a mellkasnyomások tempójához, és az életmentőknek szánják. A mentők közreműködésével indított kampányban budapesti és vidéki fesztiválokra, iskolai rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatással képezzék ki a fiatalokat az újraélesztésre – hívták fel a figyelmet csütörtökön.
Különleges életmentő mobiltelefon-applikációt mutatott be ma reggel az Országos Mentőszolgálat. Ha letölti, esélyt adhat valakinek a túlélésre.
Egy eszméletlen idős nőhöz szálltak ki a mentősök, de senki sem akart ajtót nyitni nekik.
Jövőre csaknem 40 milliárdból gazdálkodhatnának a mentők, és új munkaruhát is kaphatnak.
Bár a NER prominensei egyértelműen Trump mellett tették le a garast, a WSJ szerint több vitás pont volt a két ország közt, amelyek aligha oldódtak meg mára.
Csak később nőnek az energiamegtakarítási kvóták.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.