Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szijjártó Péter

MTI Itthon

Szijjártó: három magyar egyelőre marad a harcok dúlta Jemenben

Magyarország rijádi nagykövetségének adatai szerint kilenc magyar állampolgár tartózkodik még a harcok sújtotta Jemenben, két embert csütörtökön evakuálnak, további négy ember kimenekítése pedig attól függ, hogy mikorra kap a NMSZ újabb berepülési engedélyt. Három további magyar állampolgár arról tájékoztatta a nagykövetséget, hogy egyelőre nem kívánják elhagyni az országot.

MTI Itthon

Szijjártó: kedden is mentettek magyarokat Jemenből

Jelenleg kilenc magyar van még Jemenben, akik el akarják hagyni az országot, ahol síita húszi lázadók harcolnak a külföldre menekült elnök erői ellen. Kedden is folytatódott a magyarok evakuálása, két család megérkezett Kartúmba.

MTI Világ

Szijjártó: Még 14 magyart kell kihozni Jemenből

A jelenlegi információk alapján tizennégy magyarról, illetve magyar családok tagjairól lehet tudni, akik el akarják hagyni Jement – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

MTI Itthon

Szijjártó: 26 magyart kimentettek Jemenből

Nyolc magyar család huszonhat tagját sikerült kimenekíteni a háború sújtotta Jemenből a Nemzetközi Migrációs Szervezet repülőgépével vasárnap, így már csak hat magyar evakuálásáról kell gondoskodni - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap délután Dunakeszin.

Cz.T. Plázs

Farkas Bertalan: Nem tudok visszazökkenni a földi körülmények közé

Farkas Bertalan 35 év alatt sem tért napirendre afelett, hogy elszakították az égbolttól és kirakat-asztronautát faragott belőle az állam, ráadásul az ország ennek ellenére sem ünnepli kitartóan. Leginkább egyébként egy második űrrepülés hiányzik neki. A koszorús dandártábornok-űrhajóssal nemzeti naivitásról, elnyomott mellszobrokról és Szijjártó Péter űrprogramjáról beszélgettünk. Ja igen: Magyari Béláról is megvan a véleménye.

MTI Itthon

Furmányos megoldással érték el Szijjártóék, hogy maradhasson a magyar lány Svédországban

Megtalálták az egyetlen megoldást, hogy az értelmi sérült Wilhelm Fruzsina Svédországban maradhasson, az ügybe magyar cégeket is bevontak – jelentette be Szijjártó Péter csütörtök reggel a TV2-n. Találtak két magyar vállalatot, amelyek vásárolnak a lány nagynénje által gyártott termékekből, ezáltal többletbevételhez jutnak a rokonok, ami elég lesz a lány svédországi ellátásának finanszírozására. A magyar lánynak sikerült munkahelyet is szerezni a családi cégnél.

HVG Gazdaság

Így üzletelt Szijjártó a Quaestorral

Már az MNB is vizsgálja, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium értékpapírjainak fedezetére kötött-e a Quaestor rendkívül kockázatos devizaügyleteket – írja az e heti HVG.

MTI Itthon

Szijjártó: Kötelezettségünk részt venni az Iszlám Állam elleni harcban

A külügyi bizottság tagjai szerdán zárt ülésen tanácskoztak az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben való esetleges magyar katonai szerepvállalásról. A misszió Szijjártó Péter szerint a 150 fős kereten belül marad, a helyszínen szolgálatot teljesítő magyar kontingens a jelenlegi tervek szerint összesen 110 katonából állna, továbbá 6 magyar tiszt lenne jelen a vezetési pontokon.

M. László Ferenc Gazdaság

Csak Szijjártóéknak sikerült a pénzkimentés, másokat elgáncsoltak

Valóban ügyes miniszter Szijjártó Péter, mert az eddigi információk szerint egyedül neki sikerült kimenteni a tárcája pénzét abból a Quaestor-csoportból, melynek vezetője jó viszonyt ápolt a tárcavezetővel. Nem sikerült viszont a mentőakció a Földművelési Minisztériumnak, az önkormányzatoknak, vagy a 28 ezer ember megtakarítását kezelő Honvéd Egészségpénztárnak. Pedig az utóbbi a külügyhöz hasonlóan időben lépett, de a felügyelet beavatkozott és az utolsó percben visszamenőlegesen törölte a tranzakciót.

hvg.hu Itthon

Török Gábor: Szijjártó vesztese lehet a brókerbotránynak

Páros interjút adott a Heti Válasznak Mráz Ágoston Sámuel Nézőpont-vezető és Török Gábor politikai elemző. Utóbbi szerint a brókerbotrány megítélésében az számít, amit a bulvárlapokban tálalnak, például hogy ki szerepel egy képen Tarsoly Csabával. Mráz szerint a Fidesz a 2018-as győzelemért "jóléti rendszerváltásra" készül, amelyhez rengeteg szétosztható forrás áll rendelkezésére. Mindkét elemző egyetértett abban, hogy a Jobbik még nagyon távol áll attól, hogy kormányképes erő legyen.

1
118 119 120 121 122
159
Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Durván megemeli a kormány az alkalmi munkát sújtó adót februártól

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Huszonkilenc éves magyar karmester lesz a Luxemburgi Filharmonikusok zeneigazgatója

Huszonkilenc éves magyar karmester lesz a Luxemburgi Filharmonikusok zeneigazgatója

Szilárd EU- és NATO-tagság, pragmatikus kapcsolat Oroszországgal – Magyar Péter a Reutersnek beszélt arról, hogyan kormányozná Magyarországot

Szilárd EU- és NATO-tagság, pragmatikus kapcsolat Oroszországgal – Magyar Péter a Reutersnek beszélt arról, hogyan kormányozná Magyarországot

Mélypontra zuhant a német autóipari cégek hangulata

Mélypontra zuhant a német autóipari cégek hangulata

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

A címlapról ajánljuk