Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szijjártó Péter

MTI/hvg.hu Itthon

Rogán: Az ellenzék megfúrta a magyar részvételt az Iszlám Állam elleni harcban

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzéki pártok nem támogatják az IÁ elleni küzdelemben való magyar részvételt, és mivel a Fidesznek nincs meg a döntéshez szükséges kétharmados többsége, a tárgyalások megrekedtek. Korábban egy háttérbeszélgetésen Orbán Viktor azt mondta, a Fidesz-frakción belül sem lelt valami nagy támogatásra az ötlet a magyar szerepvállalásról. Az Együtt azt írta, ők igenis támogatják a kezdeményezést, de Rogán velük nem egyeztetett, mert nincs frakciójuk, az MSZP pedig inkább a bizottságokban egyeztetne.

MTI Világ

Szijjártó nekiment az Iszlám Államnak Genfben

A magyar miniszter a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult, hogy vizsgálja ki az Iszlám Állam által a keresztény közösség ellen elkövetett brutális cselekedeteket, és szigorúan vonja felelősségre az elkövetőket.

MTI Itthon

Szijjártó nem aggódik a miniszteri posztja miatt

A külgazdasági és külügyminiszter nem tud arról, hogy napirenden lenne a kormány átalakítása. Szijjártó Péter pénteken reggel az ATV Start című műsorában arra a kérdésre, hogy marad-e a tárca élén, úgy válaszolt: "ezt egy ember döntheti el, a miniszterelnök, én ismerem az ő véleményét, úgyhogy nyugodt vagyok".

hvg.hu Itthon

Orbán és a külpolitika – neki Szijjártó kell

Kőkeményen verjen vissza minden híresztelést, amely arról szól, hogy hamarosan ismét lesz külön külügyi és külgazdasági tárca – erre utasította a hvg.hu értesülései szerint a szerdai kormányülésen Orbán Viktor Szijjártó Pétert. Az utóbbi napokban ugyanis sokan már tényként beszéltek erről a forgatókönyvről, igaz, a területet, illetve Orbán erről vallott elméletét ismerők szerint ez egyelőre nem más, mint a „régi külügyesek” vágyálma.

MTI Itthon

Szijjártó: "Elég illogikus lépés lenne" a KKM szétválasztása

Nem lenne logikus lépés szétválasztani a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), mert akkor nem sikerülne a nemzetgazdasági érdekek megfelelő érvényesítése – mondta Szijjártó Péter tárcavezető a Duna Tv Közbeszéd című keddi műsorában.

hvg.hu Itthon

Szijjártó elégedett a teljesítményével

Bár a sajtó az elmozdításáról ír, Magyarország pedig a legfontosabb partnerek viszonyában elszigeteltebbnek tűnik, mint valaha, Szijjártó nem érzi úgy, hogy bármi probléma lenne. De vélhetőleg a minisztérium átalakítása az ő munkájának is erős kritikája lenne.

MTI Itthon

Szijjártó: Kurdisztánban vethetnék be a magyar katonákat az Iszlám Állam ellen

Ami a múlt héten még kósza ötletnek tűnt, azt hétfőn napirend előtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezette fel a parlamentben. Szerinte reálisan a kurdisztáni katonai stabilitáshoz járulhatnának hozzá a magyar katonák azzal, hogy a szövetségesek képzőbázisait védenék az Iszlám Állam terroristáitól. A magyar katonák kiküldéséről döntés csak a parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után születhet - tette hozzá.

MTI Itthon

Ma nagyon rövid lehet a parlament ülése

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés hétfői ülése, amely a szokásosnál rövidebb lesz.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Nagybevásárlásra készülnek az oroszok Magyarországon?

Most akkor jön Magyarországra az orosz szupermilliárdos Szergej Galickij diszkonthálózata, a Magnit, vagy nem? Ha jön, mikor és mit hoz? Eredetileg logisztikai bázist terveztek, de a piacon jó ideje tartja magát a hír, hogy felvásárolni készül egy kiterjedt, de a kormányzat által masszívan csuklóztatott kiskereskedelmi hálózatot (is). A kormány mindenesetre a napokban megsürgette a hezitálni látszó oroszokat. Ha jönnek, az azért felforgatná a logisztikai piacot, a kiskereskedelemről nem is beszélve. De már egy kicsit meg is vetették a lábukat nálunk.

MTI Itthon

Szijjártó: 3-5 évre lehet elég a le nem hívott orosz gáz

A külgazdasági és külügyminiszter szerint 3-5 évre lehet elég az a gázmennyiség, amit az idén lejáró hosszú távú szerződés alapján még nem hívott le Magyarország, de az orosz elnökkel történt keddi, politikai megállapodás értelmében lehívhat majd a következő években. Szijjártó Péter „Az Este” című köztévés műsorban azt mondta, hogy 22 milliárd köbméter gázt nem használt fel Magyarország, de jövő januártól is felhasználhatja majd, és mindig a "lehívott mennyiség" után kell majd fizetni.

MTI Itthon

Fotó: Putyin Szijjártóval rázott kezet Ferihegyen

Itt a megdönthetetlen bizonyíték, hogy az orosz elnök már Budapesten van. Az MTI küldött egy képet róla, amint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel fog kezet.

1
121 122 123 124 125
159
Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

40 éves rejtélyt oldottak meg, titokzatos vegyületet azonosítottak az amerikai ivóvízben

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Itt a bútor- és barkácsboltok listája, ahol már Szép-kártyával is lehet fizetni

Ötvenéves jubileumi koncertet ad a VHK

Ötvenéves jubileumi koncertet ad a VHK

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Sokan szeretnék tudni, hogyan jutott ideje Elon Musknak arra, hogy a legjobb Diablo-játékosok közé kerüljön

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

A címlapról ajánljuk