Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Szlovákia

MTI Világ

Sarkozy összekeverte Szlovéniát és Szlovákiát

Sarkozy a brit Sunday Telegraph című újságnak adott interjúban helyezte tévesen Szlovéniába a Peugeot-Citroen (PSA) autógyár szlovákiai üzemét. A két országgal már másoknak is meggyűlt a bajuk, korábban George W. Bush volt amerikai elnök és Silvio Berlusconi olasz kormányfő emlegetett szlovákként szlovén politikusokat.

hvg.hu Gazdaság

Jelzáloghitel: válogatósak lettek a bankok Szlovákiában is

A pénzügyi válság Szlovákiában is egyre inkább érezteti a hatását, a bankok így jobban odafigyelnek arra, kinek nyújtanak hitelt. A szigorúbb feltételek miatt a pénzintézetek az elmúlt év decemberéhez képest idén januárban a felével kevesebb jelzáloghitelt hagytak jóvá - írja a pozsonyi Új Szó.

MTI Autó

Kisalföld: virágzó benzinturizmus

Virágkorát éli a benzinturizmus: egy szlovákiai autós ma 60 forintot nyer a benzin literjén, ha Magyarországon tankol - írta a Kisalföld hétfői száma.

MTI Világ

Sme: Bugár Béla lenne a megmentő?

A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában (MKP) teljes gőzzel folyik a felkészülés a korábbi viszonyok visszaállítására – írja a Sme című szlovák véleményformáló napilap hétfői kommentárjában.

MTI Világ

Súlyos buszbaleset Szlovákiában, tizenkét halott

A hivatalos jelentés szerint 12 személy vesztette életét szombaton délelőtt annak a balesetnek a következtében, amelyben egy vonat és egy kirándulókkal teli autóbusz összeütközött a közép-szlovákiai Breznóbánya közelében. A szerencsétlenség áldozatai között nincsen magyar állampolgár.

MTI Világ

Csáky-ellenes mozgolódás az MKP-ban

Aláírásgyűjtés indult a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában Csáky Pál elnök leváltására - derül ki a Sme című szlovák lapból.

MTI Világ

A dunaszerdahelyi polgármesternek mennie kell

Távozik hivatalából Pázmány Péter, a többségében magyarok lakta dél-szlovákiai Dunaszerdahely polgármestere, akinek 2006-os megválasztását semmissé nyilvánította a szlovák alkotmánybíróság - adta hírül a pozsonyi Új Szó.

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Kiderült: lehet lóval kocsmába menni Kecskeméten, ha befér és a hely megengedi (videóval)

Kiderült: lehet lóval kocsmába menni Kecskeméten, ha befér és a hely megengedi (videóval)

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

Fekete-Győr kezdeményezi, hogy a Momentum ne induljon a választásokon

Fekete-Győr kezdeményezi, hogy a Momentum ne induljon a választásokon

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Kockázatos műtét, de az eredmény magáért beszél: saját fogát teszik a beteg szemébe, hogy visszanyerje a látását

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Nem hozta meg a vásárlási kedvet az árréssapka, csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

A svéd kormány húszmillió koronával támogatja a Szabad Európa fennmaradását

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

A címlapról ajánljuk