Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Török Ferenc

HVG360 hvg360

„Ha igazodsz, alkukat kötsz, abból nehezen jön ki valami maradandó” – Török Ferenc rendező a HVG Teraszon

Ha a filmet készítene a jelenkorról, az biztosan a hétköznapokban is pusztító militarizmusról, agresszióról, megsemmisítő gyűlöletről szólna – árulta el M. Kiss Csabának a kultikus Moszkva tér és az 1945 rendezője. Török Ferenc a kollaborálás minden fokozatát elutasítja, mert bár ezzel csak veszít, megmarad a büszkesége, és fejlődik a humorérzéke, ami kell a túléléshez.

Csatlós Hanna Kult

„Felkavar már az is, ahogy rá gondolok” – 100 éves lenne Federico Fellini

Azt mondják, zseniális volt a humora. Hogy szerette az életet. Koreográfiákat látott a hétköznapi történésekbe. Mélyen elkötelezett líraisága a mai napig lenyűgöző. Federico Fellini ma ünnepelné a 100. születésnapját, és ebből az alkalomból hét magyar filmrendező osztotta meg velünk a vallomását arról, hogy milyen hatást gyakoroltak rá Fellini filmjei. Elmondják, hogy miért rajonganak érte – vagy éppen miért nem –, és hogy szerintük kiállta-e a Maestro életműve az idő próbáját.

MTI Kult

Díjat nyert az 1945 Varsóban

Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel hétfőn.

hvg.hu Kult

Az HBO is bemutatja az 1945-öt

Május 26-tól látható az HBO GO-n és a Cinemax2-ön Török Ferenc legutóbbi filmje, a Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás és Sztarenki Dóra főszereplésével készült 1945.

hvg.hu Kult

Amerikában imádják Török Ferenc filmjét

New Yorktól Los Angeles-ig számos amerikai mozi műsorra tűzte Török Ferenc sokszorosan díjnyertes történelmi filmjét, az 1945-öt. A mozibemutató kapcsán nagy presztízsű újságokban jelentek meg méltató kritikák.

hvg.hu Kult

Belga és osztrák fesztiváldíjat nyert az 1945

Miami, Berlin, Budapest, Washington, Jeruzsálem, San Francisco, Freistadt, Vlissingen és Temesvár után újabb két nemzetközi filmfesztiválon díjazták Török Ferenc legutóbbi rendezését.

Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt Kult

"Elhatalmasodik a hazugság, ezért akartam ezt a filmet megcsinálni"

A XX. századi magyar történelem egyik leghomályosabb időszakáról, a II. világháborút közvetlenül követő időszakról készített filmet Török Ferenc, aki szerint a szimplán 1945 című alkotás nem bűnbakokat keres, hanem megmutatja, milyen feszültségek kerülhettek a felszínre egy korabeli vidéki faluban. Az Európában először a Berlinalén bemutatott film témafelvetésében tehát hiánypótló, ám kérdés, veszi-e a jövőben több magyar filmes is a bátorságot, hogy hasonló, kitárgyalatlan témákhoz nyúljon.

hvg.hu Itthon

Elmeszelte első fokon a bíróság az olimpiai pályázatról szóló MOB-döntést

A Fővárosi Törvényszék első fokon megsemmisítette csütörtökön a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) május 12-i és június 10-i közgyűlésén hozott valamennyi határozatot. Ezek között van egyebek mellett a 2024-es olimpia és paralimpia pályázati szándéknyilatkozatának benyújtásáról valamint a testület 2015-ös költségvetésről szóló határozat.

1 2 3
Brutális számítógép kell az új Doomhoz: itt van minden, amit a játékról tudni érdemes – videó

Brutális számítógép kell az új Doomhoz: itt van minden, amit a játékról tudni érdemes – videó

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Elkezdődött a Kígyó éve, de mit jelent mindez?

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

„Most csak azt érzem, hogy fáj” – drámai végjátékban bukta el a vb-negyeddöntőt a férfi kéziválogatott

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

„Óriási segítség volt, hogy A brutalistát Budapesten forgattuk” – interjú az Oscarra jelölt Felicity Jonesszal és Guy Pearce-szel

Hivatalos: baleset miatt zuhant le a Leicester City tulajdonosának helikoptere

Hivatalos: baleset miatt zuhant le a Leicester City tulajdonosának helikoptere

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Kigyulladt egy dél-koreai utasszállító gép felszállás előtt

Kigyulladt egy dél-koreai utasszállító gép felszállás előtt

A címlapról ajánljuk