Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Toroczkai László

Csikász Brigitta - Szlavkovits Rita Itthon

Feltalálta a kormány az egyszer már bevált határvadászokat

A kormány igyekszik bizonyítani, hogy az állam viszi a vadászpuskát a déli határvidéken is: az önkéntes csapatok visszaszorítására ismét életre kelti a határvadász századokat. Bár ilyenek néhány éve még voltak, a mostani elképzelések inkább álmegoldásnak tűnnek – a radikális jobboldali szavazók megnyugtatására, a biztonságérzet erősítésére viszont akár még jó eszközök is lehetnek.

hvg.hu Itthon

Toroczkai a Facebookon leplezte le: átjárható a határzár

Ásotthalom polgármestere kedd este végigjárta a környékbeli határszakaszt, és onnan jelentette: szerinte nem igaz, hogy a teljes Csongrád megyei szakaszon elkészült a GYODA-nak nevezett ideiglenes kerítés. Képeket is készített a teljesen átjárható határról.

Szlavkovits Rita Itthon

Toroczkai: "balfékeknek" a szabadcsapatok szervezői

Eddig a menekültek elleni fellépést kifogásolta Toroczkai László, most az embercsempészek miatt aggódik. Mindkét esetben az állami rendvédelmi szerveket okolja azért, hogy a helyieknek félniük kell. Az Ásotthalom radikális jobboldali polgármestere úgy véli, nem kell csodálkozni azon, ha a civilek maguk szervezik meg védelmüket. Azt a férfit, aki „szabadcsapatot” szervezett, s emiatt eljárás indult ellene, balféknek nevezte Toroczkai.

hvg.hu Itthon

Ügyészség: Toroczkai nem izgatta a közösséget

A Szegedi Városi Ügyészség elutasította azt a feljelentést, amelyet az ásotthalmi polgármester ellen tett egy ismeretlen személy közösség elleni izgatás miatt. Az indoklás szerint Toroczkai László nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságának határait, amikor a Facebookon egy gumilövedékes fegyvert népszerűsített – írja a Délmagyar.hu.

Szlavkovits Rita Itthon

Szabadcsapatok szerveződnek a migránsok megállítására

A hétvégén a "krisztusi magyarságért és az életvédő Európáért" kiálló Alfa Szövetség fehér kereszteket vert le a határ mentén Ásotthalomnál, hogy elriasszák a zöld határon érkező menekülteket. A viszonylag ártalmatlan akciónak durvább leágazásai is vannak: önkéntes határvadászok várnak újabb csatlakozókat a migránsok feltartóztatására, miközben az ásotthalmi polgármester egy gumilövedékes fegyvereket forgalmazó cég videóját reklámozza a helyzet kezelése érdekében.

Szlavkovits Rita Itthon

Aki megálmodta a határzárat, de most egy terepjáróra gyűjt

Egy radikális mozgalmár határmenti településvezető lehetne a Jobbik szószólója menekültügyben, akitől állítása szerint a kerítésötletet a Fidesz lopta. Csakhogy a párt igyekszik ebben a kérdésben is a saját útját járni, Toroczkai László ásotthalmi polgármesternek pedig nem elég jó a pedigréje a cukisodó Jobbikhoz. A mélyben azért a testvéri szövetség megmarad, mindenki a maga helyén teszi a dolgát: a Hatvannégy Vármegye Mozgalom és a Betyársereg is – Toroczkai mindkettő alapításánál ott volt.

hvg.hu Itthon

Videó: sírnak a menekültek a magyar határon az Al Jazeera riportjában

Ásotthalom környékén járt az Al Jazeera arab televízió, hogy riportot készítsen a Magyarországra érkező migránsokról. A riporter szír, kameruni és pakisztáni migránsokkal beszélt, akik közül sokan gyerekkel jöttek, és többen igen kétségbeesettnek tűntek. A riportban megszólalt Toroczkai László, Ásotthalom jobbikos polgármestere, aki "nem örül a vasfüggönynek", mert a házából rálát és börtönben érzi magát. Ugyakkor szükségesnek érzi, mert szerinte itt kultúrák ütközéséről van szó.

MTI Itthon

Gyurcsányék kizárják a Toroczkait támogató DK-tagot

Kizárják a Demokratikus Koalícióból (DK) a párt azon tagját, aki a nyilvánosság előtt is vállaltan Toroczkai Lászlót támogatta a vasárnapi ásotthalmi időközi polgármester-választáson - közölte az ellenzéki párt pénteken.

hvg.hu Itthon

Ásotthalmon épül fel a „párhuzamos ország”?

A melegekkel és bármely kisebbséggel szemben zsigeri gyűlöletét büszkén hirdető, korábban közadakozásból „párhuzamos országot” építeni akaró, a Jobbik radikális szárnyától is jobbra álló mozgalmat szervező, mégis a párt támogatásával megválasztott polgármestere lesz mostantól Ásotthalomnak. Toroczkai László múltja nem csak kacskaringós, de olyan részletek is vannak benne, amikre ma már valószínűleg ő sem büszke.

MTI Itthon

Áll a bál Gyurcsányéknál a Toroczkait támogató DK-sok miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) etikai bizottsága kedden ül össze és hoz "borítékolható" döntést amiatt, hogy a DK helyi tagjai az ásotthalmi időközi polgármester-választáson Toroczkai Lászlót támogatták – mondta újságírói kérdésre hétfőn Vadai Ágnes. Az alelnök hozzátette: akik szembemennek a párt alapvető értékeivel és elveivel, azok nem lehetnek a DK tagjai.

MTI/hvg.hu Itthon

Toroczkai nagy napja lehet a vasárnap

Két polgármesterjelölt és tizenhárom képviselőjelölt indul a vasárnapi időközi önkormányzati választáson a Csongrád megyei Ásotthalmon. Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke is indul.

1
6 7 8 9 10 11 12
"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

Így dolgozott a New Orleans-i terrorista: okosszemüveget viselt, azzal derítette fel a terepet is

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Valós időben olvassa a gondolatokat egy új kínai chip, amit az agyba kell beültetni

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Magyar Péter azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy állami géppel utazott-e Indiába

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Itt vannak az Nvidia új videokártyái, csúcsteljesítményt ad alapáron a gyártó

Itt vannak az Nvidia új videokártyái, csúcsteljesítményt ad alapáron a gyártó

A címlapról ajánljuk