Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vona Gábor

hvg.hu Itthon

A Jobbik a kormánnyal versenyez radikalizmusban

Bár a Jobbik Facebook-követői részt vesznek a demokratikus választásokon, valójában elégedetlenek és kiábrándultak az intézményrendszerből – derül ki abból a kutatásból, amit a brit Demos UK készített. A felmérés eredményei kísértetiesen rímelnek Vona Gábor hétvégi kijelentésére, miszerint a Jobbik nem tekinti magát demokrata szervezetnek. Úgy tűnik, a népszerűsége csúcsán lévő Jobbik fél attól, hogy a szabadságharcos retorikát hangoztató Fidesz esetleg elszívja szavazóit.

MTI Itthon

Vona: "nem vagyunk demokraták"

"Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk" - mondta pártja eszmeiségéről Vona Gábor pártelnök szombaton a Jobbik évindító rendezvényén Budapesten.

MTI Itthon

Vona: "Barroso és az unió hülyének néz bennünket"

Az Európai Unió gyarmatosító törekvéseire adott válaszként jellemezte a Jobbik elnöke azt, hogy szombati rendezvényükön elégettek egy uniós zászlót. Vona Gábor az M1 Ma reggel című műsorának hétfői adásában képmutatónak nevezte José Manuel Barroso európai bizottsági elnök és az egész unió Magyarországgal kapcsolatos hozzáállását, szerinte példát akarnak statuálni az országgal, hogy nincs joga az "épülő Európai Egyesült Államokban" a saját útját járni.

MTI Itthon

Lángoló csillagok: színpadias zászlóégetés a Jobbik tüntetésén

Az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártjának szombati demonstrációján, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete elé szerveztek. A rendezvény résztvevői a színpadon egy uniós zászlót is elégettek.

MTI Itthon

Vona: a demokrácia megvédése most másodlagos

A Jobbik elnöke szerint 2012 nem a parlamenti munka éve lesz. Az ellenzéki párt célja, hogy segítse a társadalmi önszerveződést és "olyan társadalmi mozgásokat generáljon, amelyekkel a parlamentnek és a politikának számolnia kell" - mondta az MTI-nek adott évértékelő interjújában Vona Gábor, aki szerint a demokrácia megvédése jelenleg másodlagos az ország szuverenitásának, gazdaságának és társadalmának megvédéséhez képest. A pártvezető szeretné, ha a Jobbik 2014-ben megkerülhetetlen politikai erővé válna, de nem kötne koalíciót a Fidesszel.

MTI Itthon

Vona: "az EB ultimátuma egy földön fekvő ország fejberúgása"

A Jobbik elnöke szerint az Európai Bizottság szerdai "ultimátumával Magyarország szuverenitását durva támadás érte". Vona Gábor hangsúlyozta: a Jobbik szerint Magyarországnak ki kellene lépnie az Európai Unióból és egy rendkívüli parlamenti ülés összehívását is kezdeményezik ennek megvitatására, valamint szombaton délutánra tüntetést szerveznek az Európai Bizottság magyarországi kirendeltsége elé.

hvg.hu Itthon

Orbán disznóól-élménye: vicces pillanatok a parlamentből

Derültség, taps, morajlás, bekiabálások – 2011-ben is fel-felbukkantak olyan epés, humoros, vagy ironikus megjegyzések a parlamentben, amelyek megnevettették az országgyűlési képviselőket. Mi a pártelnökök teljesítményét vizsgáltuk: kinek, mivel, és mennyire sikerült kizökkenteni képviselőtársait rezignáltságukból?

hvg.hu/MTI Itthon

Morvai Krisztina miatt bukta a Jobbik a népszavazást

Nincs elég képviselője ahhoz a Jobbiknak, hogy törvényt megerősítő népszavazást kérjen az átmeneti rendelkezésekről és az egyházügyi törvényről. Az Alkotmánybíróság 2009-ben a szintén jobbikos Morvai Krisztina egyik kezdeményezését értékelve leszögezte, legalább a képviselők egyharmadának támogatása kell egy ilyen referendum kiírásához. A Fidesz a két nap múlva hatályát vesztő 1989-es alkotmányra hivatkozva mondott nemet a Jobbiknak.

MTI Itthon

Vona: Gyurcsány lenyúlta a show-t

A Jobbik elnöke szerint, bár indokolt és jogos az LMP pénteki akciója, hiteltelen és nem az ország valódi problémáival foglalkozik.

MTI Itthon

Vona Gábor is járt Schmitt Pálnál

A Jobbik azt javasolja a köztársasági elnöknek, hogy ne egy, hanem két-két jelöltet nevezzen meg a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki posztjára, hogy az Országgyűlésnek legyen mérlegelési lehetősége - jelentette ki Vona Gábor frakcióvezető kedden, miután egyeztetett Schmitt Pál államfővel.

MTI Itthon

"Orbán botrányos beismerését" nehezményezi Vona

A Jobbik elnöke szerint Orbán Viktor legutóbbi nyilatkozata "botrányos beismerése annak", hogy a kormánynak az elmúlt másfél évben nem volt növekedési terve, amellyel be tudta volna indítani a gazdaságot - mondta Vona Gábor pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

"Orbán Viktor kiváló Ceausescu-tanítvány"

A Jobbik elnöke szerint a világban, Európában és Magyarországon zajló folyamatoknak "csúnya vége lesz", ami ellen a kormány nem tudja megvédeni az embereket, ezért hamarosan a Jobbiknak Horthy Miklóshoz hasonlóan minden településre be kell vonulnia és meg kell majd védenie az embereket - jelentette ki Vona Gábor szerdán este, a Horthy Miklós budapesti bevonulásának évfordulóján tartott megemlékezésen.

MTI Itthon

Vona újabb népszavazást akar az uniós tagságról

A Jobbik szerint az Európai Unió jelenlegi formájában fenntarthatatlan, ezért a legvalószínűbb, hogy fel fog bomlani. Vona Gábor pártelnök szerint ezért egy szakértői bizottságnak fel kellene mérnie Magyarország EU-n kívüli esélyeit és újra népszavazást kellene tartani a témában.

1
33 34 35 36 37
43
Hiába vétózott a győri polgármester, a Fidesz megszavazta a fizetésemelést

Hiába vétózott a győri polgármester, a Fidesz megszavazta a fizetésemelést

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Beültünk a legújabb elektromos Skodába, a megújult Enyaqba

Hogyan hat egy magzatra, ha az anya klasszikus zenét hallgat?

Hogyan hat egy magzatra, ha az anya klasszikus zenét hallgat?

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

A magyar–török meccs után részegen eltörte szurkolótársa arccsontját, az ügyészség börtönt és kitiltást kér

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

Sokat elárul egy Apple-szabadalom arról, hogy milyen iPhone érkezhet

A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye

A hét elején még napos idő várható, majd beborul az ég és megnő a csapadék esélye

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

A címlapról ajánljuk