Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Wappler László

MTI Itthon

Mégsem nőügy volt: elítélték Wapplert a Szlávy-gyilkosságért

Jogerős ítélet született Szlávy Bulcsú 1997-es meggyilkolása ügyében, az elsőrendő vádlott Wappler László hét év három hónapos büntetést kapott. Korábban nőgyet sejtettek a háttérben, most a bíróság szerint inkább az állt a háttérben, hogy rá akarták tenni a kezüket Szlávy érdekeltségeire. Wappler két vádlott-társát jogerősen felmentették.

Cs. B. Itthon

Szlávy-gyilkosság: kilenc év, három eljárás, mégsincs vége a maffiapernek

Hét év három hónap szabadságvesztésre ítélték első fokon bűnsegédként elkövetett emberölésért az Egri Törvényszéken, csütörtökön Wappler Lászlót Szlávy Bulcsú megölésének ügyében. Ez az ítélet a harmadik eljárásban született, a korábbi döntések teljesen eltérőek voltak, akadt olyan bíró, aki felmentette a vádlottat.

MTI Itthon

Nem ismerte el a "Balaton királyának" megöletését Wappler László

A terhemre rótt bűncselekményt nem követtem el – mindössze ennyit mondott az utolsó szó jogán Wappler László kedden, a Fővárosi Ítélőtáblán; a "Balaton királyaként" emlegetett Szlávy Bulcsú megölésével vádolt férfi perében a kora délutáni órákban hirdet ítéletet a másodfokon eljáró táblabíróság.

hvg.hu Itthon

Felmentették a Szlávy-gyilkosság vádlottjait

Bizonyítottság hiányában felmentette a bíróság a Szlávy Bulcsú-gyilkosság három vádlottját. A Heves Megyei Bíróság szerdán meghozott ítélete nem jogerős - tudta meg a HavariaPress.

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Az új német kancellár Brüsszelben állt ki Ukrajna mellett

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Díszes társaság verődik össze Moszkvában a győzelem napi felvonulásra

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

A nagy ugrás éve volt a tavalyi a NER egyik kedvenc ingatlanfejlesztőjének

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

320 wattos töltés, 10 000 mAh-s akkumulátor: szédületes mobilt villantott a Realme

320 wattos töltés, 10 000 mAh-s akkumulátor: szédületes mobilt villantott a Realme

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

A címlapról ajánljuk