Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#amnesty international

MTI Világ

Líbiai terror: gyerekeket erőszakoltak meg, foglyokat kínoztak

A Moammer Kadhafihoz hű líbiai fegyveresek gyermekfoglyokat erőszakoltak meg, a felkelők pedig külföldi zsoldosokat tartottak fogva, és szintén gyerekeket bántalmaztak a fél éve tartó polgárháborúban - állapította meg az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet, amely pénteken mindkét oldalt tisztességes bánásmódra szólította fel a foglyaikkal kapcsolatban.

MTI Világ

A horvát kormányfő Gotovinát méltatta, az AI aggódik

Rendkívüli aggodalmának adott hangot kedden az Amnesty International (AI) amiatt, hogy Jadranka Kosor horvát miniszterelnök a minap méltatott két, háborús bűntények miatt elítélt horvát tábornokot, dicsőítette a horvát csapatok 1995-ös Vihar fedőnevű hadműveletét, és támadta a hágai Nemzetközi Törvényszéket (NT).

MTI Világ

Gyerekek is nézték a nyilvános akasztást Iránban

Elítélte csütörtök este Londonban kiadott állásfoglalásában az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet, hogy nyilvánosan akasztottak fel három elítéltet Iránban. A kivégzést állítólag gyerekek is végignézték a helyszínen.

MTI Világ

Amnesty: a zenehallgatásért is büntetik a szomáliai gyerekeket

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet egy szerdán kiadott jelentésében elítéli a szomáliai gyerekek elleni "háborús bűnöket", különösen azt, hogy a Shebaab iszlamista lázadó milícia "szisztematikusan toboroz" közülük katonákat.

MTI Világ

Emberiesség elleni bűnökkel vádolja az Amnesty a szír biztonsági erőket

Emberiesség elleni bűnöket követhettek el a szíriai biztonsági erők idén májusban - állította szerdán az Amnesty International (AI). A nemzetközi jogvédő szervezet felszólította az ENSZ-t, hogy Szíriát citálják a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé a biztonsági erők tell-kalahi fellépése miatt.

Itthon

Az Amnesty International is részt vesz a Budapest Pride-on

Az Amnesty International (AI) szerint fontos, hogy a rendőrség megfelelően garantálja a meleg méltóság menetén részt vevők biztonságát, és ne történhessen meg még egyszer az, ami a hétvégén Splitben - közölte a szervezet kedden az MTI-vel annak kapcsán, hogy a horvátországi városban ellentüntetők támadása miatt le kellett állítani a Pride-felvonulást.

MTI Világ

AI: Hodorkovszkij nem politikai fogoly

Az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet nem tudja politikai fogolynak elismerni az orosz Mihail Hodorkovszkijt és Platon Lebegyevet, bár politikai indítékokat is lát az ügy mögött.

MTI Itthon

Több kérdésben is elmarasztalta az AI Magyarországot

Az Amnesty International szerint voltak olyan dokumentált esetek, amelyek megmutatták, hogy a hatóságok gyakran nem ismerték fel egy-egy bűncselekmény rasszista indíttatását. Az AI szerint a romák tavaly is a "félelem légkörében" éltek Magyarországon.

MTI Itthon

Amnesty International: nyomozzák ki a Gyöngyöspatán történteket

Az Amnesty International (AI) felszólítja a kormányt, a Belügyminisztériumot és a rendőrséget, hogy azonnal tegyenek meg minden szükséges intézkedést a rasszista erőszak és félelemkeltés valamennyi formájának megakadályozására, egyúttal nyomozzák ki és szankcionálják a Gyöngyöspatán és másutt történteket.

MTI Itthon

AI: Schmitt Pál ne írja alá az alkotmányt

Az Amnesty International (AI) "mélyen aggasztónak" tartja, hogy az új alkotmány nemzetközi és európai emberi jogi normákat sért; a nemzetközi jogvédő szervezet közleményében arra szólítja fel a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az alkotmányt.

MTI Világ

AI: legkevesebb 200 embert öltek meg Szíriában

A londoni székhelyű nemzetközi jogvédő szervezet arról számolt be, hogy név szerinti listát kapott a tüntetések során megölt, legkevesebb 200 emberről, míg a halottak tényleges száma ennél sokkal magasabb lehet.

MTI Világ

Szerbiára mutogat az Amnesty International

Az (AI) nemzetközi jogvédő szervezet arra szólította fel a szerb hatóságokat, hogy hagyják abba a romák kilakoltatását és szüntessék meg a velük szembeni "módszeres diszkriminációt".

MTI Világ

Emberi jogok terén „nem lenyűgöző” a magyar teljesítmény

Csalódottságát fejezte ki az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogvédő szervezet pénteken amiatt, hogy európai uniós elnökségének félidejéhez érkezve Magyarország nem tudott elegendő haladást elérni az emberi jogok védelmének megerősítésére az elnökség kezdetén tett AI-ajánlások teljesítésében.

MTI Itthon

Amnesty: legyen üzenet a romák támadóinak pere

Az Amnesty International szerint a romák elleni támadássorozattal vádolt négy férfi most kezdődő perének határozott üzenetet kell küldenie a társadalom számára, hogy a roma közösségeket meg kell védeni a rasszista indítékú erőszakos támadásoktól és zaklatásoktól, mint amelyek például Gyöngyöspatán történtek.

1
10 11 12 13 14 15 16
Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Ismét a Milosevicset megbuktató Szrgya Popovics forradalmi kézikönyvével rettegtet a kormányzati kommunikáció

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Így lesz 30%-kal édesebb a paradicsom úgy, hogy közben sok terem belőle

Így lesz 30%-kal édesebb a paradicsom úgy, hogy közben sok terem belőle

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

Megvannak az ötös lottó nyerőszámai

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Cseh szfinxként emlegetik a brit királyi postát megvásárló milliárdost, aki zsebre tehetné Mészáros Lőrincet

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

A címlapról ajánljuk

Átalakult Bödőcs Tibor nemzettudata

A humorista által közzétett videóban láthatjuk, ahogy egy szovjet–orosz tudósok segítségével létrehozott gép hatására kormánykritikus fellépőből Gulyás Gergely válik belőle.