Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#angol nyelv

MTI Itthon

54 ezer diák írja meg a mai angolérettségit

A csütörtöki középszintű angolvizsga 180 percig tart. Az első, egyórás rész szövegértési feladatokból áll, utána a nyelvhelyességi teszt következik, majd szünet, és jön a hallott szöveg értése, valamint az íráskészség felmérése.

hvg.hu Tech

Tesztelje angoltudását úgy, ahogy még soha

A tesztkitöltő akcentusát és első anyanyelvét is megpróbálja kikövetkeztetni a grammatikai válaszokból egy okos kis teszt, amelyet a Games with Words című weboldal tett közzé. A teszt kitöltése kb. 10 percet vesz igénybe, és a végén komoly meglepetések érhetik az embert, amikor akcentusát az afro-amerikaiakéhoz vélik hasonlatosnak, nemzetiségét pedig románnak vagy vietnaminak tippelik.

hvg.hu Kult

Látványos nyelvújításba kezdtek a britek

Egyre több brit város utcanévtábláiról száműzik az aposztróf jelzéseket, melyek elhagyása az írott angolban is változásokat hozhat – írja a Die Welt.

MTI Karrier

Origo: a német lenne az első nyelv

Az angol helyett a német lenne az első nyelv, a diákokat kétévente felmérőre köteleznék, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehet majd felvételizni - többi között ezt tartalmazza az Origo portál által hétfőn közzétett nyelvoktatási stratégia.

hvg.hu Itthon

Az Orbán-kormány angolul beszél, Hoffmann Rózsa korrepetációra szorul

Míg az oktatási államtitkárság szeretné elérni, hogy az angol mellett – vagy inkább helyett – minél többen tanuljanak más idegen nyelveket, a kormánytagok többsége csak angolul tud. Az új nyelvstratégia kialakításáért felelős Hoffmann Rózsa azon kevesek közé tartozik, akik nem szereztek angol nyelvvizsgát.

hvg.hu Karrier

A legnépszerűbb érettségi tárgyak, és amit csak egy diák választott

Hétfőn több mint 90 ezer diák tesz középszintű írásbeli érettségi vizsgát magyar nyelv és irodalomból. Május 23-ig összesen 192 tárgyból írásbeliznek a középiskolások. Megnéztük, idén melyek a legnépszerűbb vizsgatárgyak és melyek azok, amelyeket a legkevesebben választottak.

hvg.hu Napi merítés

Kötelező lesz az angol Szlovákiában szeptembertől

Kötelező lesz szeptembertől az angol nyelv tanítása Szlovákiában - döntött a pozsonyi parlament februárban - noha a döntéshozók egyelőre nem tudtak megállapodni, hogy melyik évfolyamtól - olvasható a Slovensko, do toho! blogon.

hvg.hu Világ

Kötelező lesz az angol a szlovákiai diákoknak

Januárban már nem kapnak félévi bizonyítványt a szlovákiai tanulók, kötelező lesz az angolnyelv-oktatás, a tanítási szüneteket pedig mindig három évre előre közzéteszi az oktatási minisztérium - írják szlovákiai lapok. A parlament kedden jóváhagyta a közoktatási törvény módosítására vonatkozó javaslatot, amelyet a szaktárca terjesztett elő.

MTI Világ

Kötelezővé tennék az angolt a szlovák iskolákban

Az új szlovák kormánykoalíció azt tervezi, hogy az angol nyelv kötelező lesz minden tanuló számára az alap- és középiskolában. A döntés a diákok javát szolgálná, ám a pedagógusszakma szerint anyagi akadályok merülhetnek fel.

MTI Kult

Egymilliónál jár az angol nyelv szókincse

Az internetes termékek és szolgáltatások legújabb generációját jelentő Web 2.0 angol kifejezést nyilvánította az angol nyelv egymilliomodik szavává szerdán az angol nyelv használatát és fejlődését nyomon követő austini kutatóintézet, a Global Language Monitor (GLM).

1 2 3
ARD-kommentár: Ki akarhatja, hogy a szélsőségesek kormányozzanak? Sürgősen lépjen az új német kormány

ARD-kommentár: Ki akarhatja, hogy a szélsőségesek kormányozzanak? Sürgősen lépjen az új német kormány

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

A britek egyezhetnek meg először Trumppal a vámok csökkentéséről

A britek egyezhetnek meg először Trumppal a vámok csökkentéséről

Trump a focivébébe is belerondít?

Trump a focivébébe is belerondít?

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Illúzió felsőfokon: így tapinthat majd a semmiben

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

Török Gábor szerint a Magyar Péterék által közölt hangfelvétel messze nem annyira védhetetlen, mint a „hazudtunk reggel, éjjel meg este”

J. D. Vance szerint Oroszország túl sokat kér a háború lezárásáért

J. D. Vance szerint Oroszország túl sokat kér a háború lezárásáért

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

Párizsba vezetett az új német kancellár első útja, Macronnal találkozott

A címlapról ajánljuk