Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#betörő

hvg.hu Itthon

Talicskával tolták el az 50 milliós páncélt a kisteleki falbontó betörők

Kommandósok fogták el azokat a szegedi betörőket, akik még tavaly loptak el egy széfet egy kisteleki cég irodájából. Valószínűleg fülest kaptak, ezért bontották ki a falat és vitték el a széfet, benne 50 millió forinttal és 800 darab éles lőszerrel. Ezért kellettek a kommandósok, akik még hétfőn hajnalban ébresztették az egyik betörőt. A tolvajok előzetesbe kerültek, akár 8 évet is kaphatnak – tudósított csütörtökön az RTL Híradó.

hvg.hu Világ

Betörtek a szlovák elnöki palotába, a biztonságiak csak néztek

Valaki bejutott kedd hajnalban a pozsonyi Grassalkovich-palotába, amely Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök hivatalaként működik. Az államfő ott fogadja külföldi és hazai vendégeit is. A behatoló semmit sem rongált meg, és semmit sem vitt el. Kora délután Radovan Horváth, a közjogi méltóságokat védő hivatal vezetője azonnali hatállyal lemondott – írja a Népszabadság.

hvg.hu Bűnügy

Elkapták Józsit, aki kivágta a bolt tetejét – fotó

A tetőn át bemászott, majd lyukat ütött az eladótér plafonján, így jutott be egy maszkos betörő az egyik halmajugrai élelmiszerboltba. Éppen megérkeztek a dolgozók, amikor még bent volt. Elmenekült, de később elkapták.

hvg.hu Vállalkozás

Így csinált hülyét a betörőkből egy kifosztott étterem – videó

Egy Las Vegas-i gyorsétterem ügyes hirdetéssel húzott hasznot abból, hogy betörők fosztották ki az étkezdét egyik éjszaka. Panaszkodás és jajgatás helyett közzétették a biztonsági kamera felvételeit, mókás magyarázó feliratokkal együtt, amelyek szerint a bűnözők csupán egy kis tacót kerestek, azért borogattak fel mindent. Megmutattak egy béna betörőt is, akinek még az ajtót sem sikerült betörni. A pozitív kommunikáció állítólag bejött.

MTI Világ

Fülelt a betörő és ez buktatta le

A kifosztott lakások ajtaján hagyott füllenyomatai alapján kaptak el a cseh nyomozók egy 30 éves férfit, aki legalább tíz betöréses lopást követhetett el idén február óta. Ha bűnösnek találják, akár tíz év börtönt is kaphat.

1 2 3 4 5 6 7 8
Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

Páratlan lelet: 1900 éves papirusz árulkodik a római kori bírósági tárgyalásokról

Páratlan lelet: 1900 éves papirusz árulkodik a római kori bírósági tárgyalásokról

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Egy igazán különös kapcsolat tud kialakulni a kutyák és gazdáik szívverése között

Orbán Viktor: Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is

Orbán Viktor: Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is

Találat érhette a Magyarországnak is fontos Barátság-kőolajvezetéket

Örül, hogy meleg a tél? Várja csak ki, milyen lesz az augusztusi negyven fokban!

Örül, hogy meleg a tél? Várja csak ki, milyen lesz az augusztusi negyven fokban!

Demeter Szilárd reagált a HVG értesüléseire, hogy súlyos gondokkal küzdenek az általa irányított közgyűjtemények

Demeter Szilárd reagált a HVG értesüléseire, hogy súlyos gondokkal küzdenek az általa irányított közgyűjtemények

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

A címlapról ajánljuk