Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#cukorbetegség

hvg.hu Plázs

Gyanús gyógyszerek: itthon ezrek szedik, két országban kivonták a patikákból

Nem ritka, hogy egy forgalomban lévő hatóanyagról derül ki, hogy a szedésével járó mellékhatások súlyosabbak a vártnál. Legutóbb a húgyhólyagrák kockázata miatt függesztettek fel két országban is gyanúba keveredett hatóanyagot. Itthon is több ezer beteg szedi a szóban forgó tablettákat, ám az általunk megkérdezett diabetológus szerint pánikra nincs ok.

MTI Plázs

Elkékülnek az épületek az idei diabétesz világnapon

Évente csaknem négymillió, vagyis nyolc másodpercenként egy áldozata van a cukorbetegségnek a világon. A közelgő, november 14-i diabétesz világnap alkalmából ezzel a vezérgondolattal igyekeznek a szakértők felhívni az emberek figyelmét a betegség komolyságára.

MTI Plázs

A túl jó lelet sem mindig előny

Az idős cukorbetegek szellemi képességeinek romlását a szakorvosok egy része azzal akarta lassítani, hogy a vércukorszint eddiginél is szigorúbb ellenőrzését vezette be. A több ezer betegre kiterjedő vizsgálat adatai szerint ez a módszer hosszú távon nem eredményes.

hvg.hu Plázs

Elkerülhetnénk a milliókba kerülő betegségeket

Azt, hogy betegségek kezelése és a kieső munkaerő sok pénzbe kerül, eddig is tudtuk. Ám a napokban az is kiderült, hogy melyik az az öt nem fertőző betegség, amely a legnagyobb pénzügyi terhet jelenti majd a következő 20 évben. Pedig mindegyik megelőzhető lenne.

hvg.hu Plázs

Öt tévhit a cukorbetegségről

Semmi kétség, a cukorbetegség kezelésének kitanulása majdnem felér egy új szakmával. A sok új információ hallatán nem is csoda, ha összezavarodunk. A következő tévhiteknek viszont jobb, ha nem dőlünk be.

hvg.hu Plázs

A világ legkegyetlenebb gyilkosai

Ön tudja, mely betegségek kerülnek a legtöbbe? Egy friss jelentés szerint 2030-ig 47 ezer milliárd dollárnyi kárt okoznak a gazdaságnak az olyan bajok, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a rák vagy a mentális betegségek. A New Yorkban most zajló csúcstalálkozónak is ez a témája.

MTI Plázs

Egyre több a cukorbeteg gyerek

Aggasztóan nő a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált fiatalok aránya. A korábban kizárólag felnőttkorban jelentkező betegséget a szakemberek a túlsúlyos gyerekek és kamaszok megnövekedett számával kapcsolják össze – számolt be a Magyar Nemzet.

Medipress Plázs

Az első ezer napunktól függ, hogyan fogunk élni

A legújabb kutatások szerint az első ezer nap, vagyis a méhben töltött kilenc hónap és a méhen kívül töltött első két év a meghatározó a gyerekek későbbi egészségének szempontjából.

MTI Plázs

A mély fogínyzsákok is utalhatnak cukorbetegségre

A fogorvos nem csak azt látja meg, hogy lyukas-e a fogunk, hanem valószínűsítheti azt is, hogy nincs-e kezdődő cukorbetegségünk. Amerikai kutatók igen sok felnőtt fogászati beteg vizsgálata után észlelték ezt az összefüggést.

MTI Plázs

Cukorbeteg és repül? Erre figyeljen!

A repülőgépen tapasztalt légnyomásváltozás megzavarhatja az inzulinpumpák működését, ez elsősorban a gyógyszer adagolásra rendkívül érzékeny cukorbetegek számára jelenthet kockázatot - figyelmeztetnek szakemberek.

MTI Plázs

A szalonnától és a hot dogtól is lehet cukorbeteg

A feldolgozott vörös húsok, például két szelet szalonna, egy hot dog, vagy a nyers, illetve füstölt változatok napi fogyasztása jelentősen növeli a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát - figyelmeztetnek a szakemberek.

MTI Tech

Lelepleznék a mérgező zsírsavakat a cukorbetegség kutatói

Közismert, hogy az elhízás szorosan összefügg a cukorbetegség kialakulásával, de ennek oka, mechanizmusa egyelőre nem ismert. Amerikai kutatók több vizsgálatsorozatban tanulmányozzák a szervezetben lévő zsírsejtek viselkedését, anyagcseréjét, és azt, hogy ezek a változások miképpen függnek össze a cukorbetegségben kórossá váló szervek működésével.

1
12 13 14 15 16 17 18
21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Videó: ezt látja, akit megtámad és lenyel egy tigriscápa

Videó: ezt látja, akit megtámad és lenyel egy tigriscápa

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Tömegbe hajtott egy autós Mannheim belvárosában

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

A címlapról ajánljuk