Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#energiaszolgáltató

MTI Vállalkozás

Még 2400 embert kirúgnak a németországi RWE-től

További leépítéseket jelentett be az RWE első félévi eredményeinek ismertetésekor. Németország második legnagyobb energiaszolgáltatója még 2400 munkahelyet szüntet meg, a már korábban bejelentett nyolcezren felül.

hvg.hu Gazdaság

Görögországban egyelőre besült a privatizáció

Szinte teljesen leállt a görög privatizáció. 2015-ig több mint 50 milliárd eurónyi privatizációs forrásbevonást vállalt a görög kormány a több száz milliárd eurós uniós mentőcsomag teljesítése feltételeként. A bizonytalan belpolitikai helyzet és a nem megfelelő felkészülés miatt viszont szinte teljesen leállt még az a kevés megkezdett magánosítás is, melyet a két előző kormány bejelentett.

Szabó M. István Gazdaság

Törvénybe iktatták, amiért Bencsik lemondott

Kihirdették, így január elsejétől hatályba lép az az áramtörvényt módosító jogszabályi csomag, ami miatt a szolgáltató azt a közintézményt se vághatja le a rendszeréről, ami jelentős számlatartozást halmozott föl. A féléves moratóriumot a távhő-, és gázszolgáltatók is kapták, minden költségével együtt.

1 2
Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Nem volt térerő, mégis átment az SMS: Európában először sikerült, hamarosan mindenki elérheti a műholdas üzenetküldést

Duma Aktuál: Kevés gyerek születik? Legyen kötelező DÁP-belépés a pornóoldalakra!

Duma Aktuál: Kevés gyerek születik? Legyen kötelező DÁP-belépés a pornóoldalakra!

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Az alvás rejtélyei, avagy mi történik alvás közben a testünkkel?

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

A címlapról ajánljuk