Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#etikai bizottság

Tóth Richárd Itthon

LMP: megfosztanák tisztségétől az etikai bizottság elnökét

Egymást érik az LMP-n belül azok a történések, amelyek azt jelzik, a párt nehezen dolgozza fel a választás eredményét, egymásra mutogatnak, sorra indulnak a fegyelmi eljárások. Kilépés, lökdösés, felfüggesztés. Most a fegyelmi bizottság mozdítaná az el az etikai bizottság elnökét – másodfokon Moldován László akár a saját sorsáról is dönthet.

hvg.hu Itthon

Toroczkait kizárták a Jobbikból

A párt etikai bizottság szerint egyértelműen sérelmes volt a Jobbik számára, hogy Toroczkai a párton belüli vitákat a sajtó előtt folytatta le, nem pedig belső fórumokon.

Mizsur András Itthon

Átvertek 88 nőt, de az orvosi kamara képtelen elítélni a csalássorozatot

A jövőre nézve is aggályos határozatot hozott a Magyar Orvosi Kamara, amely előszeretettel hárítja az etikai eljárásokat azzal, hogy előbb megvárja az az orvosok ellen indított büntetőügy végét. Most egy nőgyógyászt jogerősen elítélték, ám a kamara etikai bizottsága hiába mondja ki, hogy az elkövetett csalások súlyos etikai vétségnek minősülnek, abszurd jogi helyzetre hivatkozva megszüntették az eljárást az orvos ellen. Azonban a TASZ szakértője szerint dönthetett volna máshogyan is a testület.

hvg.hu Gazdaság

Mikor lesz már rend a korrupció hálójában vergődő FIFA háza táján?

Még meg sem kezdődött a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség 67. kongresszusa, de a főnök máris kirúgott két fontos embert az etikai bizottságból, amely a FIFA véget nem érő korrupciós ügyeit deríti fel hivatalból. Például azt, hogy miképp szerezte meg Oroszország a jövő évi és Katar a 2022-es világbajnokság rendezési jogát.

hvg.hu Itthon

"Maszturbációs segédeszköz": másodfokon is elmeszelte az ELTE G. Fodor Gábort

Az ELTE etikai bizottsága újra lecsapott, bár a gyakorlatban ez csak egy nyilvános állásfoglalást jelent. Úgy döntöttek, G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője megsértette az egyetem normáit, etikai vétséget követett el két cikk közzétételével. Ezek közül az egyik szexi iráni nőkről, a másik Tóbiás József családjáról szólt. Közben kiderült, hogy GFG már fel is mondott az ELTE-n.

hvg.hu Itthon

Nol: megosztott a MÚOSZ a Juhász Péterről szóló TV2-s riport ügyében

Különvéleményt fogalmazott meg a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöksége a saját etikai bizottságának döntése után a TV2 Juhász Péterrel készített riportjával kapcsolatban – írja a Nol.hu. Az etikai bizottság szerint az ügyben nem követtek el etikai vétséget, az elnökség viszont úgy véli, hogy igen. Hivatalos álláspontnak inkább az etikai bizottság döntése tekintendő a MÚOSZ elnöke szerint.

MTI Itthon

Eltörölné az etikai bizottságot egy fideszes képviselő

Az országgyűlési törvény elfogadása után már nincs szükség állandó etikai bizottság létrehozására a parlamentben a fideszes Berényi László szerint. A kormánypárti képviselő alapvetően átírná azt az MSZP-s határozati javaslatot, amelyet - ebben a ciklusban az első szocialista indítványként - kedd este kezd tárgyalni a Ház, mondván, hogy a mentelmi jog szűkítése után a közösség elleni izgatást elkövető képviselőkkel szemben büntetőeljárás folytatható.

MTI Itthon

A Fidesz nem döntötte el, lesz-e etikai vizsgálat Pokorni ellen

Megkapta a Fidesz etikai bizottsága Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beadványát, amelyben vizsgálatot kezdeményez Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök ellen. A testület azonban a Fidesz-frakció sajtófőnöke szerint még nem döntött róla - közölte Krakkó Ákos, szerdán. Az ügyről már tájékoztatták Orbán Viktor kormányfőt is.

1 2 3
66 millió éves hányást talált Dániában egy amatőr tudós

66 millió éves hányást talált Dániában egy amatőr tudós

Hősugárzó okozta lakástűzben halt meg egy idős férfi Ózdon

Hősugárzó okozta lakástűzben halt meg egy idős férfi Ózdon

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

Szelíd apróság az év emlőse idén, aki alatt a mezei virágok szára sem hajlik meg

Szelíd apróság az év emlőse idén, aki alatt a mezei virágok szára sem hajlik meg

Vészfrissítés jött az Apple eszközeihez – iPhone, iPad, Mac és sok más is érintett

Vészfrissítés jött az Apple eszközeihez – iPhone, iPad, Mac és sok más is érintett

„Egy baktérium rágta a csontjaimat” – a halálközeli élményéről beszélt Jovanotti

„Egy baktérium rágta a csontjaimat” – a halálközeli élményéről beszélt Jovanotti

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

2023 óta 17 szabadon engedett embercsempészt kellett újra börtönbe zárni

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

Búcsú a kárpótlási jegyektől: egy kormányhatározat miatt nem kap érte semmit, akinek még van belőle

A Széll Kálmán téren fognak tüntetni az antifasiszták a kitörés napján

A Széll Kálmán téren fognak tüntetni az antifasiszták a kitörés napján

A címlapról ajánljuk