Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fajtalankodás

hvg.hu Itthon

Kislánnyal fajtalankodtak a XIII. kerületben – ezt a férfit keresik

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint újabb gyermek ellen követett el szexuális erőszakot az a 20-25 év körüli fiatalember a főváros XIII. kerületében, akit december óta keresnek egy 10 éves gyerek molesztálása miatt -– közölte csütörtök reggel a rendőrség.

MTI Itthon

Elítélték a 13 éves lánnyal fajtalankodó férfit

Szemérem elleni erőszak bűntettében bűnösnek mondta ki pénteken a Hajdúböszörményi Járásbíróság azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson - közölte az ítélethirdetés után a Debreceni Törvényszék.

hvg.hu Itthon

Nyolc fiúval fajtalankodott a kispesti pedofil

A 37 éves férfi ellen vádat emeltek. A vád szerint úgy követte el a szemérem elleni erőszakot gyerekek ellen, hogy közben hasonló bűncselekmények miatt folyt ellene eljárás.

MTI Itthon

Munka helyett fajtalankodott áldozatával egy férfi

Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást abban a tavalyi emberrablási ügyben, amelynek során a férfi áldozatot fajtalankodásra is kényszerítették – közölte Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

MTI Itthon

Vádat emeltek a nevelt lányával fajtalankodó férfi ellen

Vádat emelt egy 33 éves gamási férfival szemben a Somogy Megyei Főügyészség folytatólagosan, nevelése alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött sértett sérelmére erőszakkal, továbbá fenyegetéssel elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a vádhatóság pénteken.

MTI Itthon

9 év múlva visszaengedik a társadalomba a fiaival fajtalankodó férfit

A férfi rendszeresen bántalmazta élettársát és fiait. A gyerekeket élettársa tudtával és beletörődésével hat éven át szexuálisan zaklatta. A részeges szülők nem dolgoztak, megélhetésüket kizárólag a gyerekek után járó segélyekből, támogatásokból biztosították. A nő rendszeresen koldulni járt a fiúkkal. A férfit jogerősen kilenc év fegyházbüntetésre ítélték.

MTI/hvg.hu Bűnügy

Tíz év 9 hónapra ítélték a lányával fajtalankodó exgárdistát

Első fokon tíz év kilenc hónap, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a Dabasi Városi Bíróság azt a férfit, aki 2006 és 2010 áprilisa között rendszeresen megerőszakolta és verte a lányát. A férfi korábban a Magyar Gárda tagja volt.

1 2
Vámkerülő manőver: most a hibridekkel nyomulnak a kínaiak Európában

Vámkerülő manőver: most a hibridekkel nyomulnak a kínaiak Európában

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

Trump most a külföldön forgatott filmeknek üzent hadat, ez Magyarországot is érinti

Trump most a külföldön forgatott filmeknek üzent hadat, ez Magyarországot is érinti

Nagy változás jöhet az Apple-nél, és ehhez a hajlítható iPhone-nak is köze lehet

Nagy változás jöhet az Apple-nél, és ehhez a hajlítható iPhone-nak is köze lehet

Börtönbe ment Trumpért és pitbullként küzd Kína megbüntetéséért a vámháború tábornoka

Börtönbe ment Trumpért és pitbullként küzd Kína megbüntetéséért a vámháború tábornoka

Romániában már nem módi a titkos orosz beavatkozás, van helyette nyíltan vállalt amerikai

Romániában már nem módi a titkos orosz beavatkozás, van helyette nyíltan vállalt amerikai

Magyarországon a legújabb 6 hengeres dízel BMW

Magyarországon a legújabb 6 hengeres dízel BMW

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

Német külügy Marco Rubiónak: Megtanultuk a történelmünkből, hogy a jobboldali szélsőséget meg kell állítani

Német külügy Marco Rubiónak: Megtanultuk a történelmünkből, hogy a jobboldali szélsőséget meg kell állítani

A címlapról ajánljuk