Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#gazdasági növekedés

MTI Gazdaság

Lassult Kína gazdaság növekedése

A várt 8 százalékkal szemben 7,7 százalékra lassult a kínai gazdaság éves növekedése az év első negyedében a tavalyi év utolsó három hónapjában mért 7,9 százalékról – közölte a kínai központi statisztikai hivatal hétfőn.

MTI Gazdaság

A gazdaság beindításához kért segítséget Varga a német cégektől

Az idei és a következő év legfontosabb feladata a gazdasági növekedés beindítása, ehhez azonban nem elég a jogszabályok módosítása. Stabilitás és kiszámíthatóság kell, hogy a vállalatok elhiggyék, érdemes befektetni, mert a profitkilátások jók lesznek Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Berlinben Magyarországon tevékenykedő német nagyvállalatok képviselőinek.

hvg.hu Gazdaság

És akkor Matolcsy euróbankókat szór a jegybanki tűzbe

Az új jegybankelnök bemutatta növekedésösztönző csomagját, a Banco Popolare bejelentette, hogy kivonul Magyarországról, lemondott a ciprusi pénzügyminiszter, a jegybank alelnöke egy amerikai lapban olvasói levélben védte főnökét és kevesebb magyar mézre is számíthatunk idén. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

hvg.hu Gazdaság

Állva hagyja a román gazdaság a magyart

A múlt évben az eddig jelzettnél kétszer gyorsabban nőtt a román gazdaság – legalábbis az ország statisztikai hivatala (INS) szerint. A hivatal a korábban várt 0,3 százalékról 0,7 százalékra emelte a GDP 2012-es növekedésére vonatkozó becslését. Ugyanebben az időszakban a magyar gazdaság 1,7 százalékkal zsugorodott.

MTI Gazdaság

Egy százalékot sem nőtt tavaly a román gazdaság

A román gazdaság tavaly 0,7 százalékkal nőtt 2011-hez képest, a március eleji, legutóbbi előrejelzéskor még 0,3 százalékos növekedést közöltek – derült ki szerdán a román statisztikai intézet közleményéből.

MTI/hvg.hu Gazdaság

IMF: változtatni kell Magyarország!

Idén várhatóan stagnál, 2014-ben 1,2 százalékkal nőhet a magyar bruttó hazai termék, míg az államháztartás hiánya mindkét évben a GDP 3 százaléka felett lesz – közölte legfrissebb magyarországi előrejelzésében a Nemzetközi Valutaalap pénteken. A washingtoni székhelyű szervezet növekvő inflációt és munkanélküliséget jelez előre, az államadóság középtávon 80 százalékos szint körül maradhat. Probléma a kiszámíthatatlanság, a gazdaságba való növekvő mértékű beavatkozás, és az intézmények gyengítésére irányuló lépések. Magyarországnak változtatnia kellene a gazdaságpolitikán.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsy ceruzája vastagon foghatott

Igencsak optimista gazdasági növekedést vázolt fel a ma nyilvánosságra hozott alap-előrejelzésében a Magyar Nemzeti Bank. A keddi kamatdöntést a piac már beárazta, az idénre várt infláció – 2,6 százalék – is teljesíthetőnek tűnik, ám 2013-as félszázalékos gazdasági növekedésre már a makroelemzők is felkapták a fejüket. De az is furcsa, hogy a költségvetési előrejelzés kimaradt az alapadatok közül. Matolcsy tényleg odaszólhatott a jegybank szakmai stábjának?

MTI Gazdaság

Öt bölcs: lassabban nő idén a német GDP, mint várták

Borúlátó a német kormány gazdasági tanácsadó testülete a gazdaság idei alakulását illetően, szerintük a német bruttó hazai termék (GDP) bővülése kisebb lesz az eddig vártnál. Az "Öt bölcsek" hétfőn ismertetett előrejelzése szerint a német GDP 0,3 százalékkal nő csupán az eddig várt 0,8 százalék helyett.

MTI Gazdaság

Kovács Árpád: Magyarország perifériára szorul, ha...

Magyarországnak, versenyképessége érdekében, fölé kell mennie a 0-1,5 százalékos növekedési sávnak, ellenkező esetben a perifériára szorul - jelentette ki Kovács Árpád szombaton Gyöngyösön, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján.

MTI Gazdaság

Kovács Árpád: a 1,5-2 százalékos növekedés kevés a felzárkózáshoz

Kovács Árpád szerint a közeljövőben 1,5-2 százalékos lehet a gazdasági növekedés, de ez kevés a felzárkózáshoz, akár az Európai Unió átlagos növekedési rátáját, akár a közép-kelet-európai uniós országok átlagos növekedését nézzük. A Költségvetési Tanács elnöke szigorúan magánvéleményeként mondta el ezt a Budapest Nemzetközi Üzleti Központ Szövetség pénteki budapesti konferenciáján. A fórumon üzletemberek, kormányzati tisztviselők és vállalatvezetők tanácskoztak Budapest mint regionális pénzügyi-gazdasági központ fejlesztési lehetőségeiről.

hvg.hu Gazdaság

Nem lesz itt recesszió

Az OTP Bank Elemzési Központjának szerdán publikált heti jelentésében az szerepel, hogy a pénzintézetnél idénre 1 százalékos gazdasági növekedéssel kalkulálnak. Ennek hátterében főként a háztartások a korábban vártnál erősebb fogyasztási dinamikája áll az elemzők szerint.

MTI Gazdaság

Megcsappant a német gazdaság lendülete

Vesztett lendületéből a német gazdaság márciusban, a Markit gazdaságkutató intézet csütörtöki közleménye szerint a feldolgozóipari és a szolgáltatási szektor aktivitását mutató összetett beszerzői menedzser-index (PMI) 51 pontra csökkent a februári 53,3 pontról.

Samu János Vélemény

Utazás unortodoxiában

Tizenhat, máshol bevált, növekedést is támogató intézkedés között válogathat a jegybank vezetése – mondta a miniszterelnök. Ám a nemzetközi példák azt mutatják, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy melyik gazdaság milyen körülmények között alkalmazza ezeket. Az új jegybanki vezetés legfontosabb növekedést támogató eszköze az lehetne, ha sikerülne meggyőzni az új gazdasági minisztert a nagyon fontos és hiteles költségvetési kiadáscsökkentésről. Samu János, a Concorde elemzőjének írása.

MTI Gazdaság

Elveszíthet egy évtizedet az eurózóna

Egy teljes évtizedet elveszíthet az euróövezet növekedési szempontból - jósolták londoni pénzügyi elemzők a valutaunió tavalyi negyedik negyedévi gazdasági teljesítményének szerdai adatismertetése után.

MTI Gazdaság

Európa továbbra is lejtmenetben, nem látszanak a kilábalás jelei

Az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékkal csökkent az euróövezet 17 országának hazai összterméke (GDP) a múlt év utolsó negyedében, míg az Európai Unió 27 tagállamában 0,6 százalékkal zsugorodott a gazdaság - közölte szerdán az Eurostat, az EU statisztikai hivatala.

MTI Gazdaság

Varga Mihály több pénzt adna a turizmus fejlesztésére

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterként folytatni kívánja azt a 2010-ben elindult munkát, amely a turizmust beemelte a gazdasági növekedéshez és a magasabb foglalkoztatáshoz hozzájárulni képes ágazatok közé, és azon lesz, hogy nagyobb összeg jusson a turizmus fejlesztésére, mint az előző uniós költségvetési ciklusban.

1
20 21 22 23 24
40
Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

A nyaralótulajdonosoktól szednek be sokkal több helyi adót, hogy pótolják, amit az állam a városoktól elvesz

A nyaralótulajdonosoktól szednek be sokkal több helyi adót, hogy pótolják, amit az állam a városoktól elvesz

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

Vatikán: A pápánál hétfőn két alkalommal is akut légzési elégtelenség merült fel

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

A címlapról ajánljuk