A szélsőjobb is helyet kap a görög koalícióban
Görögországban a demokrácia 1974-es visszaállítása óta először bekerültek a kormányba a szélsőjobboldal képviselői is.
Görögországban a demokrácia 1974-es visszaállítása óta először bekerültek a kormányba a szélsőjobboldal képviselői is.
Szerda délután jelentik be az átmeneti görög nemzeti egységkormány tagjainak névsorát - közölte egy kormánytisztviselő szerdára virradóra, konzervatív és szocialista párttisztségviselők szerint azonban akadályba ütközik Lukasz Papademosz - többek által valószínűsített - kinevezése az új kabinet élére.
Speciális bíróság elé kell állnia az előző, konzervatív görög kormány négy volt miniszterének pénzmosás, csalás, illetve csalásban való bűnrészesség miatt.
A Rogán Antal elleni szankciók kapcsán nyilatkozott a HVG-nek Heim Péter, aki tíz évvel ezelőtt maga is felkerült egy hasonló listára.
A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának.
A főpolgármester a demokrácia melletti “következetes kiállását” is megköszönte a távozó amerikai nagykövetnek.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.