Saját magát gyújtotta fel az a két férfi, akik egy bevándorlási hivatalt akartak lángba borítani – videóval
Benzint locsoltak szét, de rájuk is jutott belőle.
Benzint locsoltak szét, de rájuk is jutott belőle.
Az első adatok szerint a nő életveszélyesen, élettársa súlyosan megsérült.
Hétezer négyzetméteren pusztítottak a lángok.
A közösségi médiában közzétett felvételek alapján lángokban állt az épület egy része, miközben több tucatnyian ünnepeltek a ház mellett.
A 48 éves elkövető és a család férfitagja korábban „bensőséges” viszonyban voltak, ám ez megromlott, a nő pedig így próbált bosszút állni.
A tűz azonban a fákról átterjedt a kerítésre is.
A rendőrség politikai indíttatású gyújtogatás gyanújával indított eljárást.
John Galvant azzal vádolták, hogy 1986-ban felgyújtott egy házat, melyben két testvér bennégett. A vád szerint Galvan egy benzinnel töltött palackot dobott be a ház ablakán, és a küszöb alatt kifolyó benzint egy cigarettacsikkel gyújtotta meg. A Mítoszvadászok sorozat viszont bebizonyította, hogy csikkel lehetetlen benzint begyújtani, ez volt a kulcs Galvan szabadulásához.
A háború eddig eltelt fél évében összesen húsz hasonló eset történt, de amióta Putyin kijelentette, újabb 300 ezer oroszt soroznak be, jelentősen megszaporodtak a gyújtogatások.
S. Tibor többször is megverte, illetve megerőszakolta 27 éves áldozatát.
A férfit két napon belül megtalálták a nyomozók.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette, kapcsolati erőszak bűntette és zaklatás vétsége miatt letartóztatását indítványozza annak a helybéli férfinak, aki több alkalommal életveszélyesen megfenyegette és bántalmazta édesanyját és élettársát is, valamint fenyegetését beváltva felgyújtotta azt a melléképületet is, ahol éltek.
A pécsi férfi autókat keres bizományos értékesítésre, ám korábban éppen egy autós ügy miatt gyűlt meg a baja a hatóságokkal.
Két férfi Molotov-koktélokat dobott az épületre Véménden.
Egy csepeli nő jó ötletnek gondolta, ha az udvarán felhalmozódott szemetet meggyújtja. Kamera vette, ahogy minden lángba borul.
Egy napig sem kellett keresniük a rendőröknek, ki okozott tüzet a kisvárdai várban.
Diákmunkás gyújtogatott az egyik szombathelyi szupermarketben, ahol ciroksöprűk kaptak lángra. A tegnap történt kisebb tűzben senki nem sérült meg. A 112 Press információja szerint a diáklánynak az első napja volt az áruházban, a rendőrök már kihallgattak.
A bíróság rendelkezése szerint a vádlott legkorábban 30 év után bocsátható feltételesen szabadságra.
A 12 éves fiú életét a rendőrök mentették meg.
Az égő házban egy férfi és egy nő halt meg, a tetőről a tűzoltók egy 12 éves gyereket mentettek meg.
Úgy volt, hogy minden vízügyes dolgozó kap bruttó 350 ezer forint év végi prémiumot.
Az építési és közlekedési miniszter a David Pressmannek adott utazási tippje mellett Rogán Antal szankciós listára tételét is kommentálta.
Száz forintot emeltek az óránkénti díjon.
Ő volt a rock and roll legfényesebb csillaga, kulturális ikon, és Budapest díszpolgára is.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.