Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#halgazdálkodás

hvg.hu Zhvg

Még mindig túl sokat halászunk

Egyre több halat fogyasztunk, ami a környezeti terhelés szempontjából jó hír, azonban az is fontos, hogy a halgazdálkodás és a halászat fenntartható kereteken belül történjen.

hvg.hu Itthon

Áder: "Nálam a szürke harcsa és a fogas messze veri a lazacot"

A szenvedélyes pecás hírében álló köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a hazai horgászat ügyét segítik, és azt szeretné, ha újra divatba jönne a magyar hal fogyasztása – nemcsak karácsonykor. De kiderül az interjúból az is, hogyan főzi a halászlevet.

MTI Gazdaság

Jó hír jött a Balatonról

Idén tavasszal kevesebb haltetemet találtak a halászok a korábbi évekhez képest – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szerdán.

MTI Itthon

A parlament elé kerülhet az új halgazdálkodási törvény

A parlament fenntartható fejlődés bizottsága egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette keddi ülésén a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényjavaslatot, amely a halak természetes élőhelyét védi, továbbá a halgazdálkodás állami ellenőrzését - a mesterséges halastavakat kivéve - a magántulajdonban lévő élőhelyeken is kötelezővé teszi.

MTI Itthon

Nem tetszik a balatoniaknak az új halgazdákodási törvénytervezet

A balatoni viszonyokat nem veszi kellően figyelembe a halgazdálkodásról szóló törvényjavaslat jelenlegi szövege, a keretjogszabály tervezetét a keddi parlamenti nyílt napon bocsátják szakmai vitára - mondta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek hétfőn.

MTI Gazdaság

Új vezető felel a balatoni horgászatért

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. élére Füstös Gábort, a cég eddigi halgazdálkodási és horgászturisztikai igazgatóját nevezte ki a társaság vagyonkezelője, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatósága.

1 2
Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Pörög a magyar használtautó-piac, de az igazán nagy választék Budapesten található

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Bekérették az ukrán nagykövetet a szlovák külügyminisztériumba

Marabu Féknyúz: Így hazudnak mindenről

Marabu Féknyúz: Így hazudnak mindenről

Visszavonta a Fehér Ház a támogatások befagyasztásáról szóló rendeletét

Visszavonta a Fehér Ház a támogatások befagyasztásáról szóló rendeletét

„Rákosrendezőből csodát lehetne csinálni, ha a kormány együttműködne a fővárossal”

„Rákosrendezőből csodát lehetne csinálni, ha a kormány együttműködne a fővárossal”

Összeütközött egy kisteherautó és egy furgon Szigetszentmiklós határában, egy ember meghalt

Összeütközött egy kisteherautó és egy furgon Szigetszentmiklós határában, egy ember meghalt

A címlapról ajánljuk