hvg.hu Vállalkozás

Saját cégükkel szemben védik meg a vállalkozóikat

A 81 zempléni településen hónapok óta dagadó botrány kezelésére vállalkozott most a sárospataki városvezetés. A legalább 3000 vállalkozót érintő ügy abból pattant ki, hogy a regionális hulladékkezelő cég a törvényre hivatkozva kötelezni akarja azokat is a szolgáltatása igénybevételére, akik nem termelnek hulladékot. Az utolsó cseppek egyike lehetett, hogy a "kukás cég" január elején az első negyedéves számlákat is postázta. A megoldás végtelenül egyszerűnek tűnik...

MTI/Népszabadság Itthon

Bukják az iskolák a papírgyűjtésből származó bevételt?

Az iskolákban keletkezett, vagy összegyűjtött papírt, vagy más szelektíven gyűjtött háztartási hulladékot az intézmény csak a közszolgáltatónak, vagy az általa megbízott cégnek adhatja át 2015 január 1-jétől - írja a Népszabadság az új hulladéktörvényre hivatkozva.

Szaszkó Mariann Gazdaság

"Ide jutottunk, a szemétbe"

Bár már vittek be rendőrök lomizókat az új hulladéktörvény értelmében, és bírságot is szabtak ki amiatt, mert jogtalanul hordtak el utcára kihelyezett ingóságokat, a lomtalanításkor a jogszabályváltozások ellenére ugyanúgy megjelennek a hulladék szorgos újrahasznosítói. A rendőrség jobb helyeken félrenéz, a lomizók pedig gyorsabbak, és nem csinálnak akkora koszt. Egy egyesület most szervezné és képezné a hulladékgyűjtőket, hogy az ipart szabadon folytathassák. Múlt héten Újbudán volt lomtalanítás. A hvg.hu ott járt.

Szabó M. István Gazdaság

Az állam a multikat minősítési rendszerrel szűrné ki

Üzletileg nehezen vállalható feltételek teljesítésére kényszerítheti a hulladékkezelő cégek külföldi befektetőit az új hulladéktörvényben lefektetett minősítési rendszer. Kérdés, hogy az állam valóban szorít-e még egyet a vegyes tulajdonú cégeken, vagy beéri a kötelező rezsicsökkentéssel. Azt viszont már jelezte, ha gond lesz a szolgáltatással, segít. Úton az állami hulladékkommandó közmunkásokkal.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Ritkábban jöhet a kukásautó

Csökkenhet a szemétszállítás és a lomtalanítások gyakorisága egyes településeken, egy iparágat belülről ismerő szakértő szerint több településen is erre kényszerülhetnek a hulladékszállítást végző cégek - írja a keddi Magyar Nemzet.

MTI Itthon

A kuka csak ürítésre várva lehet az utcán

A kormány hét rendeletbe foglalta a január elsején hatályba lépett hulladéktörvény végrehajtási szabályait, a szintén az év első napjától hatályos rendeletek a tavalyi utolsó Magyar Közlönyben jelentek meg.

MTI Vállalkozás

Vissza kell venni az autóroncsokat

Az autók gyártóinak, illetve forgalmazóinak minden új autó eladásakor tájékoztatniuk kell a vevőt arról, hogy a kocsi hulladékká válása esetén hol, és milyen feltételekkel veszik azt át – az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

Kovács Áron Itthon

Kossuth tér 1-3. - Megnyitja az év végi hajrát a kormány

Hosszúra nyúlik a parlamenti ülés a héten: csötörtökön is dolgozniuk kell a képviselőknek, mivel a kormány pénteken egy tucatnyi törvényjavaslatot nyújtott be, és ezeket még ebben az évben el is kell szavazni. Ezen a héten is lesz politikai vita, ezúttal a közműszolgáltatásokról, de előtte még név szerinti szavazással fogadják el a regisztrációt bevezető választási törvényt.

hvg.hu Itthon

Kossuth tér 1-3. - Lassan fordul rá a Matolcsy-csomagra a parlament

Már hétfőn megkezdi a segélyplafon ötletének népszerűsítését a kormány, igaz, még csak egy kormánypárti interpelláció formájában. Hosszú szünet után elfogadhatják az új hulladéktörvényt, és lehet, hogy mégsem lesz olyan brutális a cigaretta árának emelése. A parlament várhatóan megválasztja a nyár végén lemondott zöldombudsman utódját is.

MTI Itthon

A vörösiszap is téma lesz ma a parlamentben

Az Országgyűlés mai ülésén kezdi tárgyalni a 2010-ben történt kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit kereső országgyűlési vizsgálóbizottság jelentését.

MTI Itthon

LMP: alkotmányellenes a hulladéktörvény tervezete

Az LMP véleménye szerint Magyarország könnyen Európa szemétdombjává válhat, ha jelenlegi formájában fogadják el az Országgyűlés előtt fekvő hulladéktörvényt - mondta szerdai, a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatóján az LMP-s Szilágyi László. A politikus hangsúlyozta, hogy a jogszabály megengedné, hogy a hulladékot import formájában behozzák az országba.

Az Európai Akadémia közleményben szólítja fel a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az akadémiai szabadságot

Az Európai Akadémia közleményben szólítja fel a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az akadémiai szabadságot

Megvan Karl Lagerfeld utóda a Chanelnél

Megvan Karl Lagerfeld utóda a Chanelnél

1,5 TB tárhely és 5G mobilnet: bemutatkoztak a Samsung új csúcsmobiljai, az S10-ek

1,5 TB tárhely és 5G mobilnet: bemutatkoztak a Samsung új csúcsmobiljai, az S10-ek

Végre megfejthették, miért csíkosak a zebrák

Végre megfejthették, miért csíkosak a zebrák

Allegri csalódott, Simeone magabiztos a Juve-verés után

Allegri csalódott, Simeone magabiztos a Juve-verés után

A Microsoft szerint megpróbálják majd meghackelni az EP-választást

A Microsoft szerint megpróbálják majd meghackelni az EP-választást

Új trükköt alkalmaznak a pedofilok a YouTube-on

Új trükköt alkalmaznak a pedofilok a YouTube-on

Az idő drog - itt a colorStar új nagylemeze!

Az idő drog - itt a colorStar új nagylemeze!

Éjfélkor leszáll a száguldó aszteroidára a Hajabusza-2 japán űrszonda

Éjfélkor leszáll a száguldó aszteroidára a Hajabusza-2 japán űrszonda

Orbán után Putyin is családtámogatási lépéseket jelentett be

Orbán után Putyin is családtámogatási lépéseket jelentett be

Gyanúsított lett az egymással pofozkodó taxis és buszsofőr

Gyanúsított lett az egymással pofozkodó taxis és buszsofőr

A címlapról ajánljuk