Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kábitószer

MTI Bűnügy

Drogtanyát számoltak fel a rendőrök Sopronban

Összesen kilencvenhét tő, cserépbe ültetett, szüretelés előtt álló vadkendert és több mint hétkilónyi kábítószergyanús szárított növényi anyagot foglaltak le a rendőrök Sopronban.

MTI Itthon

Anyát és lányát vitték el, mert drog volt a házukban

Házkutatás során többféle kábítószert is találtak a rendőrök egy gyömrői családi házban október elején; az ott lakó nőt, valamint lányát elfogták - közölte honlapján szerdán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

hirado.hu Itthon

Veszélyes szer jött a magyar drogpiacra, riasztást adtak ki

Négy újabb szer került fel itthon az úgynevezett biofüvek listájára. Az egyik kábító hatású szert például fürdősóként árulják az interneten. Közben a piacon nagy tisztaságú amfetamin bukkant fel, ami ilyen koncentrációban igen veszélyes lehet – olvasható a hirado.hu-n.

MTI Sport

Megint Farkas Péter húzta a rövidebbet

Alaptalannak találta és elutasította a kábítószerrel való visszaélés miatt jogerősen elítélt Farkas Péter perújítási indítványát szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A határozat nem jogerős, a döntés ellen a védelem fellebbezett.

MTI Itthon

Fotó: döbbenetes mennyiségű marihuána Tompán

Óriási drogszállítmányra bukkantak a tompai határátkelőnél hétfő éjjel. A kamionból messzire szaglott a marihuána. Íme az egymilliárd forint értékú, 492 kilogrammos szállítmány.

MTI Bűnügy

A lakásukban szárították az erdei kendert, de lebuktak

Kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják azt a két tari férfit, akiket a hétvégén fogtak el a rendőrök. Harmadik társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A két férfi egy erdei ültetvényről szüretelte a kendert, lakásukon kábítószernek minősülő növényt, illetve növényi törmeléket foglaltak le.

MTI Itthon

A közlekedéstől és a jövőtől féltjük gyermekeinket

A jövőre vonatkozó kilátásoktól, a nem biztonságos közlekedéstől, a kábítószerektől, a bűnözéstől és az idegenekkel való kapcsolattól féltik leginkább a magyar szülők a gyermekeiket - derül ki egy felmérésből.

MTI Bűnügy

Több mint egy mázsa marihuánát találtak Röszkénél

Összesen 121 kilogramm marihuánát találtak a pénzügyőrök egy belépésre jelentkező kamionban a röszkei határátkelőnél. A 250 millió forint értékű drogot a teherautó ponyvamerevítő deszkáiban rejtették el – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán.

Lenti Attila (Medellín) Világ

Történelmi változás előtt áll Kolumbia

Béketárgyalásokat kezdett a kolumbiai kormány a szélsőbalos FARC gerillahadsereggel. Évtizedek óta zajló, millióknak szenvedést okozó, megnyerhetetlen háború végére tehet pontot a tárgyalások sikere. De még így sem biztos, hogy beköszönt a teljes béke Kolumbiában, ahol az alapítás óta folyik valamilyen harc.

1
62 63 64 65 66
79
Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Rekordösszeget érnek el idén az állam kamatkiadásai

Rekordösszeget érnek el idén az állam kamatkiadásai

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Német állampolgár a mannheimi gázoló

Német állampolgár a mannheimi gázoló

A címlapról ajánljuk