Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kína

Lengyel Miklós Gazdaság

Kína nagy hátraarcot hajtott végre Afrikában, kérdés, mi lesz ennek a vége

Az Új Selyemút-program egyik látványos eredménye volt, hogy Kína átvette a Nyugat helyét Afrikában, ahova áradt a kínai tőke és persze az áruk is, de ennek szép csendben vége lett. Peking ugyan most készül az Új Selyemút-program tizedik évfordulójának megünneplésére, melyre várják Orbán Viktort is, de a látványos afrikai nyomulásnak lassan vége szakad, másutt viszont folytatódhat.

Gyarmati István hvg360

Gyarmati István: István intelmei Volodimirhoz

Hosszú távú békét, igazságos békét csak rövid távú taktikai engedmények beiktatásával lehet elérni. És olyan szövetségesekkel, akiknek a kitartását az Ön politikája is garantálja, nem pedig megnehezíti vagy – ne adj’ Isten – ellehetetleníti, jelenti ki szerzőnk. És természetesen pontosan ki is fejti ajánlásait. Vélemény.

Dzindzisz Sztefan hvg360

Az EU és az USA bemutatna Kínának, de nem lesz az olyan egyszerű

Új vasútvonalakkal, villamosenergia-kábelekkel, a hidrogénvezetékkel és nagysebességű adatkábelekkel kötnék össze Indiát, a Közel-Keletet és az EU-t egy új program keretében. A hatalmas fejlesztési tervek szinte minden minden bizonnyal egy hasonló kínai kezdeményezés ellensúlyozására születtek meg, ám sikerük egyelőre kérdéses.

Lengyel Miklós Vállalkozás

Mercedes-vezér: csak óvatosan Kínával!

Miközben az USA a Nyugat és Kína gazdasági szétválasztását szorgalmazza, Ola Källenius elnök-vezérigazgató állást foglalt a nyílt piaci verseny mellett, és hangsúlyozta, hogy milyen fontos a globális szállítási láncok fennmaradása.

Tiszai Balázs Gazdaság

Pénzt, paripát és most már fegyvert is bőven kap Moszkva a szomszédoktól, de mire lesz ez elég?

Továbbra is megsínyli Oroszország Ukrajna lerohanását, a nyugati szankciók miatt átszervezni kényszerültek gazdaságuk jelentős részét és ez eléggé ráfizetésesen sikerült. A bajban a leglátványosabban Kína sietett segítségükre, de néhány frissen napvilágot látott adat szerint ennek is komoly ára volt. Most Észak-Koreáé a rivaldafény, a Putyin–Kim-csúcstól az orosz elnök azt remélheti, hogy a diktátorkollégájától beszerzett plusz lőszerekkel még tovább tudja nyújtani a háborút, hogy kivéreztesse Ukrajnát.

Tiszai Balázs Gazdaság

Orbán Viktor akkugyártó nagyhatalmi álmát torpedózhatja meg Brüsszel a kínai autóipar vizsgálatával

Elárasztják az uniós piacot a mesterségesen olcsón tartott kínai elektromos járművek, ami előbb-utóbb az európai gyártók és beszállítók elsorvadásához vezet. Ursula von der Leyen ezért bejelentette, hogy az EU fellép a dömping ellen, és leszámol a kínai társaságok tisztességtelen versenyelőnyével. Épp akkor, amikor Orbán mindent egy lapra feltéve nekiállt ezen kínai társaságok összeszerelő üzemévé alakítani Magyarországot.

1
31 32 33 34 35
407
Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia betanításához használt összes emberi adat elfogyott

Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia betanításához használt összes emberi adat elfogyott

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Hétvégén jön az újabb áremelés a benzinkutakon

Hétvégén jön az újabb áremelés a benzinkutakon

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Magyar tolvajok járták a bécsi boltokat, elfogták őket

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

BDPST Group: Nincs tudomásunk arról, hogy Tiborcz István esetében szankciós folyamat indult volna az Egyesült Államok részéről

A címlapról ajánljuk