Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lázadók

Kovács István hvg360

Moszkvának most azoknak kell keresnie a kegyeit, akiket pár napja még terroristának tartott

Komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el az orosz államfő azzal, hogy az általa támogatott Bassár el-Aszad volt szíriai diktátornak menekülnie kellett a hazájából, miután Damaszkuszt bevették a lázadó erők. Ha ez nem lenne elég, lehetséges, hogy az egész közel-keleti és afrikai politikájukat újra kell gondolnia a Kremlnek, és búcsút mondhat Oroszország két szíriai bázisának is.

hvg.hu Világ

Kivonul a Wagner, eltűnt Putyin és Prigozsin – percről percre az oroszországi helyzetről

Kiegyezett a Kremllel és elhagyta az elfoglalt Rosztov-na-Donu városát a Wagner zsoldoshadsereg vezére, Jevgenyij Prigozsin. Közte és Vlagyimir Putyin orosz elnök között állítólag a belarusz elnök, Aljakszandr Lukasenka közvetített. A Wagner nyílt lázadásának vége után mindenki azt találgatja, milyen következményei lesznek az előző napi eseményeknek.

Bihari Ádám Világ

Megkezdődött a tisztogatás Aleppóban – megoldás lehet Szíria felosztása?

A felkelők Bassár el-Aszadot akarják megdönteni, pedig az elnök lassan nem több egy orosz bábnál, akit már saját szövetségesei sem vesznek komolyan. Iszlám felekezeti tisztogatás és újabb elkeseredett harcok Szíria más területein. Ennél jobbat nem nagyon várhatunk 2017-ben sem. Legfeljebb Szíria felosztását, de erről már megoszlanak a vélemények.

MTI Világ

Bolgár segélymunkások szabadultak ki Szudánban

A szudáni lázadók szabadon engedték azt a hat bolgár segélymunkást, akit a múlt hét eleje óta tartottak fogva, amikor helikopterük kényszerleszállást hajtott végre a déli Kordofán tartományban - közölte vasárnap a bolgár külügyminisztérium.

MTI Világ

Szudáni lázadók ejtettek foglyul hat bolgárt Dél-Szudánban

Szudáni lázadók elfogtak hat bolgár állampolgárt, akik az ENSZ Élelmezési Világprogramjában dolgoznak. A dél-szudáni Kordofan tartományban leszállásra kényszerítették helikopterüket – közölte szerdán a bolgár külügyminisztérium.

MTI Világ

Megállapodott a lázadókkal jemeni elnök

Megállapodott egymással szerdán a jemeni államfő és a húszi lázadók mozgalmának vezetősége annak érdekében, hogy véget érjen a fővárosban napok óta uralkodó erőszakos patthelyzet - közölte az elnöki hivatal.

1 2 3 4 5 6
Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

Név szerinti szavazást fog kérni Magyar Péter a mini-Dubajról

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

25 milliárd dollárt fektetne a ChatGPT-t fejlesztő cégbe a Softbank az olcsó kínai MI tarolása ellenére is

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Kiterítette a lapjait a Spotify: rekordösszeget fizetett 2024-ben az előadóknak és a kiadóknak

Csodálatos videó a Nemzetközi Űrállomásról: így kavarog a sarki fény az űrhajósok lába alatt

Csodálatos videó a Nemzetközi Űrállomásról: így kavarog a sarki fény az űrhajósok lába alatt

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Az 1970-es évek „itt úgysem változik semmi” korát idézi a Katona új darabja

Az 1970-es évek „itt úgysem változik semmi” korát idézi a Katona új darabja

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Már meg is érkezett a válasz a DeepSeek mindent elsöprő MI-jére – ráadásul Kínából

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

Ukrán dróntámadás érte Oroszország negyedik legnagyobb olajfinomítóját

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

A címlapról ajánljuk