Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#módosítás

Torontáli Zoltán Gazdaság

Biciklilopás miatt vissza kell fizetni a csokot, gyilkosság miatt nem

Ha nem jön össze a vállalt gyerek, mégis lehet, hogy megússzák a párok, hogy vissza kelljen fizetni a felvett 10 milliós csokot, csak a járási hivatal jóindulatára van szükség. A csokkal megvett lakást kiadni tilos lesz. Elvileg 10 évig ott kell laknia az egész családnak a csokos új ingatlanban, de ha nagykorú lesz a gyerek, vagy tanul, vagy máshova kell menni dolgozni, azt megengedi a jogszabály. A kiskapukat elkezdték bezárni, de piti bűnök miatt is ugorhat a csok, ráadásul büntetőkamattal növelten kell azt visszaadni.

hvg.hu Vállalkozás

Most épp úgy tűnik, megmaradhatnak az italnagykerek

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem lehetetlenülnének el a kisebb italnagykereskedések, ugyanis Gulyás Gergely és Font Sándor fideszes képviselők egy olyan módosítást nyújtottak be, melynek értelmében a sávos jövedéki biztosíték szabályozási rendszere 2016 eleje helyett már idén március elején érvénybe lépne. A Fidesz közleménye szerint a módosítás elfogadásával a sávos szabályozás még azt megelőzően hatályba lép, hogy a megemelt jövedéki biztosítékot az érintett gazdasági társaságoknak teljesíteni kellene.

MTI Itthon

Januártól jön az e-bíróság annak, aki kedveli a bürokráciát

Az elektronikus bírósági rendszerben nyomon követhető lesz az ügyek állása. Az ügyfél az iratokba történő betekintés mellett figyelmeztetést is kérhet arról, ha valamilyen határidő lejár. A regisztráció viszont elég bonyodalmasnak tűnik: ügyfélkapun keresztül és papíron is be kell adni a szükséges dokumentumokat.

hvg.hu Gazdaság

Úgy fest, a netadónak egyelőre annyi

Felkerült az Országgyűlés honlapjára a gazdasági bizottság módosító javaslata, melynek értelmében kiszedték az adótörvények közül az adatforgalom megadóztatását.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Még egy segítséget kapnak a devizahitelesek

Benyújtotta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja a devizahitelesek megsegítését célzó törvényjavaslat módosító indítványát szerdán, amely az elévülés részletes szabályairól rendelkezik. A módosítás értelmében nem csak az utóbbi 5 évre visszamenőleg járhat pénz a devizahiteleseknek a bankoktól. Így például aki 2004-ben vett fel devizahitelt, annak 10 évnyi kamatrés és egyoldalúan megemelt kamattal beszedett pénz jár majd vissza.

hvg.hu Vállalkozás

Duplán adóztat a reklámadó

Máris módosítják a pár hete elfogadott reklámadót. A módosítás értelmében az RTL Klub sem tudja kikerülni az adófizetést, ám meglepőbb húzás az, hogy gyakorlatilag mindenki fizetheti a különadót, ha reklámot tesz közzé. Ez ugyanakkor csak akkor lesz így, ha a reklám közzétevője nem vallja be, hogy hirdettek nála. Nagy kérdés, hogy a Google, vagy a Facebook tesz-e ilyet, és hogy a magyar hatóságok utána mennek-e a közösségi portálokon hirdetőknek. A javaslat emellett nem rendelkezik arról, mi történik, ha mind a reklám közzétevője, mind pedig a megrendelő befizeti az adót. Vagyis kétszer is be lehet ezt az adót szedni.

MTI Vállalkozás

Új eljárást vezethetnek be a versenyjogi vitákban

A versenytörvény módosítási tervezete szerint a versenyhatóság az eljárások gyors lezárására "speciális egyezségi eljárást" alkalmazhat, emellett változnak az iratbetekintés és az üzleti titokká minősítés szabályai is. A kormány honlapján megjelent tervezet a módosítást azzal indokolja, hogy a tisztességtelen piaci magatartást és a verseny korlátozását szabályozó törvényt utoljára 2009-ben módosította átfogóan a parlament, azóta azonban változott a gazdaság, az uniós versenyjog és a bírói gyakorlat is. Mindezeket az ígéretek szerint átvezetik most a törvényben.

hvg.hu Itthon

Fotó: Dedikált 1984-et adtak Pintérnek a tüntetők

A belügyminisztériumi dolgozók csak úgy voltak hajlandók átvenni az ajándékot, ha az Alkotmány nem játék! Facebook-csoport által szervezett felolvasós tüntetők mindegyike aláírja George Orwell könyvének példányát.

MTI Itthon

Így büntetnék továbbra is az önkényuralmi jelképek használatát

Beterjesztette a parlamentnek a kormány az önkényuralmi jelképek használatának szankcionálásáról szóló törvénymódosító javaslatát pénteken. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezte, hogy májustól se lehessen önkényuralmi jelképeket viselni. Az Alkotmánybíróság április 30-ai hatállyal semmisítette meg az eddigi rendelkezést.

hvg.hu Itthon

"Külföldi tiltakozás? Nem hallottam ilyenről"

Fideszes és kereszténydemokrata képviselőket kérdeztünk a parlamentben az alaptörvény negyedik módosításáról. Egyiküket sikerült totálisan meglepni: még nem hallott arról, hogy külföldön is tiltakoznak a kormány terve miatt.

MTI Itthon

30 éve nem volt ilyen vizsgálat a bíróságokon

Szükséges a büntetőeljárási törvény módosítása a hatályon kívül helyezett büntetőügyek vizsgálatának eredményei szerint - mondta Márki Zoltán kúriai tanácselnök, a legfelsőbb bírói fórum joggyakorlat-elemző csoportjának vezetője az MTI-nek.

MTI Itthon

Hétfőn módosíthatják a trafiktörvényt

Hétfőn dönt az Országgyűlés a trafiktörvény módosításáról. A parlament jövő heti, kétnapos ülésén megkezdik az alaptörvény negyedik módosításának általános vitáját is.

MTI Gazdaság

Módosították az idei költségvetést az E.ON-üzlet miatt

A módosítás értelmében az állam készfizető kezesként felel az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért.

MTI Gazdaság

Már most változtatnának a közműadón

Mégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek, ha a parlament elfogadja a kormány erre vonatkozó törvénymódosító javaslatát, amelyet pénteken, három nappal a közművezeték-adóról szóló jogszabály elfogadása után terjesztettek az Országgyűlés elé.

MTI Világ

Izrael nem módosítja az Egyiptommal kötött békeszerződést

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter kizárt bármilyen módosítást az Egyiptommal 1979-ben kötött békeszerződés záradékaiban, miközben a két ország közös határa mentén egyre rosszabb a biztonsági helyzet, és újabb egyiptomi katonákat vezényelnek a Sínai-félszigetre.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Somogyi András szerint letiltotta Gyöngyösön a fellépését a fideszes városvezetés

Somogyi András szerint letiltotta Gyöngyösön a fellépését a fideszes városvezetés

Megölték a Hamász vezetőjét

Megölték a Hamász vezetőjét

Egyetemista önkéntesek gondozzák a kórházban hagyott csecsemőket Szegeden

Egyetemista önkéntesek gondozzák a kórházban hagyott csecsemőket Szegeden

A jövő évi minimálbér-emelés jelen állás szerint elúszott

A jövő évi minimálbér-emelés jelen állás szerint elúszott

Medve támadt rá egy nőre Szlovéniában, életveszélyes sérüléseket okozott

Medve támadt rá egy nőre Szlovéniában, életveszélyes sérüléseket okozott

Drasztikus lépésre szánhatja el magát a Nissan, eladnák a központjukat

Drasztikus lépésre szánhatja el magát a Nissan, eladnák a központjukat

Áll némi pénz a bankszámláján? Jól fialhat, de akad néhány feltétel

Áll némi pénz a bankszámláján? Jól fialhat, de akad néhány feltétel

Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt

Orbán is zászlókról és szívecskékről posztolt

3150 milliárd forint értékben előztek meg csalásokat

3150 milliárd forint értékben előztek meg csalásokat

A címlapról ajánljuk