Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mezőgazdaság

MTI Gazdaság

Trágyával fenyegették a francia elnököt a gazdák

Francois Hollande francia államfőt füttyel és bekiabálásokkal fogadták szombaton az ágazatot sújtó krízis miatt hetek óta tüntető gazdák a legjelentősebb éves találkozójukon, a Mezőgazdasági Szakkiállításon Párizsban. A gazdák egy része a rendőrökkel is összetűzésbe keveredett, egy ember megsérült, ötöt előállítottak.

Szlavkovits Rita Gazdaság

Akkor most hogyan lett Lázárból földműves?

Nem végzett semmilyen aranykalászos gazdaképzőt Lázár János, szerinte mégis jogosan került a földműves névjegyzékbe, legalábbis erre következtethetünk egy képviselői kérdésre adott válaszából. A legvalószínűbb, hogy nem is saját jogán, hanem valamelyik családtagja közös őstermelői igazolványának köszönhetően lett belőle "földműves". Ez pedig azt jelenti, hogy nem nehéz visszaélni a földforgalmi törvény szellemével: azzal, hogy föld csak azé legyen, aki abból él.

MTI Világ

Katasztrófa fenyegeti Zimbabwét az aszály miatt, sokan éheznek

Katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Robert Mugabe zimbabwei elnök az ország mezőgazdasági területeinek nagy részét, mert a nagy szárazság miatt már a zimbabweiek 26 százalékának lenne szüksége élelmiszersegélyre – közölte a hararei kormány csütörtök késő este.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Bizonytalan vidék - félnek munkahelyük elvesztésétől a mezőgazdaságban dolgozók és a falusiak

Óriási zuhanást mutat a mezőgazdaságból élők úgynevezett munkaerőpiaci stabilitási indexe, vagyis egyre többen érzik bizonytalannak munkahelyüket és megélhetésüket ebben a szektroban. A nők, a fiatalok, a középkorúak, a budapestiek illetve a kereskedelemben dolgozók viszont bíznak abban, hogy munkahelyük a jövőben is megmarad.

Bogár Zsolt - Szlavkovits Rita Itthon

Fazekasnak el kell árulnia, Csányin kívül kik nyerik a jackpotot

Kedvezményes földbérleti díjak, könnyen hozzáférhető uniós források, adó- és egyéb kedvezmények: kik lesznek azok, akiknek a magángazdaságai a hazai agrárszektor különleges státuszú zászlóshajói lesznek? Csányi Sándorról már tudunk, a továbbiaknak a napokban kell eldőlniük.

hvg.hu Itthon

Földet vett a belga-magyar férfi, rászállt a Nemzeti Agrárkamara

Geebelen Christophe húsz éve él Magyarországon, és 2012 óta magyar állampolgár is. Hogy tehenészetét fenntartsa, magán és állami földvásárlásba fogott, de a Nemzeti Agrárkamara bíróságon támadta meg a magántulajdonú földek vásárlását, míg az állami földekért szabadon licitálhat.

MTI / hvg.hu Gazdaság

A Jobbik vizsgálatot kezdeményez Lázár lopásos vallomása nyomán

A Jobbik szerint Lázár Jánosnak kellett volna bejelentést tennie, ha bűncselekmény jutott a tudomására az állami földvagyon szétlopásával kapcsolatban, de mivel ezt elmulasztotta, ezt a Jobbik megteszi helyette. A Jobbik egyik országgyűlési képviselője vizsgálatot kezdeményezett Polt Péter legfőbb ügyésznél

MTI Itthon

A menekültek miatt panaszkodott Horgos polgármester

A vajdasági Horgos polgármestere szerint nagy kárt okoznak náluk az illegális bevándorlók. Bacskulin István szerint naponta több ezer migráns halad át náluk, és van olyan ültetvény, ahol tavaly 35 tonna barackot szedtek le, idén azonban egyetlen szemet sem, mert a bevándorlók éretlenül megették a fáról.

MTI Vállalkozás

GMO-mentes termékekkel kaszálhatnak a magyar gazdák?

Ősszel meghozhatják azokat a jogszabályokat, amelyek lehetőséget adnak a génmódosításmentes termékek megjelölésére. A földművelésügyi államtitkár szerint ezzel a magyar gazdák egy új piaci szegmensben kerülhetnének lépéselőnybe.

1
27 28 29 30 31
56
Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Nagy tempóval sodródott neki egy BMW a vétlen autósnak Tapolcán – videó

Nagy tempóval sodródott neki egy BMW a vétlen autósnak Tapolcán – videó

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

Áttörés jöhet a memóriazavarok kezelésében

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Orbán Balázs már tényként közli, hogy 2025-ben béke lesz Ukrajnában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

A címlapról ajánljuk