Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mobiltöltő

hvg.hu Tech

10 000 mAh alatt kevés – mekkora hordozható töltőt vesznek most a magyarok?

Mobiltelefon, külső akku és fényképezőgép – ezek nélkül biztosan nem indul útnak a magyar, derül ki a MediaMarkt friss reprezentatív kutatásából. A megkérdezettek közel negyedét szinte mindig elektronikus eszközei segítették ki utazás során, a nyaralók felének pedig a hosszabb üzemidő jelentené a nagyobb biztonságot. Feltöltődni tehát nem csak magának az utazónak kell – negyven százalékuk szállást is az alapján választ, hogy biztosan tölteni tudja az eszközeit.

Balogh Csaba Tech

Tudjon róla: csak egyfajta töltővel lehet majd tölteni a mobilokat az EU-ban

Még egyszer, minden jel szerint utoljára nekiveselkednek az európai döntéshozók annak, hogy egységesítsék a mobiltöltőket, és a jelenleg használatos háromféle helyett egyetlen egyfajta töltővel lehessen árulni okostelefonokat és sok más eszközt az Európai Unióban. Azt is szeretnék elérni, hogy töltő nélkül is vehessünk a boltban telefont, pár ezer forintot megspórolva. Jöhet a kábelkánaán – már ameddig egyáltalán van értelme kábelekről beszélni.

Balogh Csaba Tech

11+1 tuti tipp, hogy (még) tovább bírja a telefonja egy feltöltéssel

Évek óta az az okostelefont használók vágya, hogy ritkábban kelljen töltőre tenni készüléküket. Az utóbbi időben több gyártó is igyekezett reagálni az igényre. Ám érdemes körülnézni saját házunk táján is: mi magunk meglepően sokat tehetünk azért, hogy hosszabb üzemidőt varázsoljunk elő mobilunkból. Az alábbi tanácsok megfogadásával hosszú órákkal, adott esetben fél nappal tovább bírja majd a telefon.

1 2
Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Morgan Freeman: Gene Hackman tehetsége mindenki munkáját magasabb szintre emelte

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

A címlapról ajánljuk