Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#németország

MTI Világ

Hamis népszámlálási kérdőívek Németországban

Különös botrány zavarta meg a hét elején kezdődött, negyedszázada első népszámlálást Németországban. Szerdai értesülések szerint az állampolgárok több tartományban is hamis kérdőíveket találtak postaládáikban.

MTI Világ

Népszámlás kezdődött Németországban

A 710 millió euróba kerülő "történelmi" vállalkozás célja épp ezért minden fajta kétség eloszlatása, mindemellett természetesen a népszámlásnak - remény szerint - számos társadalmi, gazdasági és pénzügyi hozadéka is lesz, különös tekintettel a megélhetési viszonyok, mindenekelőtt a lakás-, illetve munkaviszony feltérképezésére, továbbá a tartományoknak nyújtandó szövetségi pénzügyi támogatás mértékének meghatározására.

MTI Világ

Az al-Kaida bizonyítási vágya jelenthet veszélyt

Oszama bin Laden megölése után az al-Kaida még inkább bizonyítani kívánja, hogy létezik és működik - hangsúlyozta egy vasárnapi interjúban a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BND) elnöke.

MTI Gazdaság

Ackermann: Németországban nem félnek a magyar munkavállalóktól

Jens Ackermann (FDP), a Bundestag Német-Magyar Baráti Csoportjának elnöke budapesti tárgyalásait pénteken összegző sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar kormány megerősítette, hogy a külföldi cégeket sújtó különadó 2013 után megszűnik. A liberális politikus szerint Németországban nem félnek attól, hogy a munkaerőpiacukat elárasztják az új EU tagállamokból érkező munkavállalók.

MTI Világ

Egy német lap Orbán "irritáló esszéjéről" ír

Vezércikkben foglalkozott a magyar uniós elnökséggel, illetve a magyarországi belpolitikai helyzettel pénteki számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A Süddeutsche Zeitung Lemondás a móresre tanításról című írásában emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök és kormánya előbb sok külföldi bírálatot kapott az új médiatörvény miatt, majd az új alkotmány miatt érték bírálatok.

MTI Nemzetközi gazdaság

Több mint 100 ezer Mercedes kelt el egy hónap alatt

A Daimler több mint 100 ezer Mercedest adott el áprilisban. A társaság többi márkájával - a Smart, az AMG és a Maybach típusú kocsikkal - együtt összesen 110.044 darab autót értékesített áprilisban, ami 7,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest - közölte szerdán a német autógyártó.

MTI Karrier

Nem veszik fel a munkát a német mozdonyvezetők

Újabb, ezúttal 72 órás figyelmeztető sztrájkra hívta fel a német mozdonyvezetőket a GDL szakszervezet: kedden 14 órától 21 magántulajdonban lévő regionális vasúttársaságnál kezdődik munkabeszüntetés.

MTI Gasztro

Kevésbé fogy a sör Németországban

Tovább csökkent a sörfogyasztás Németországban az év első három hónapjában. A német statisztikai hivatal hétfőn publikált adatai szerint a fogyasztás 2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, 17,5 millió hektoliterre.

hvg.hu Karrier

Pénzcentrum: sokszoros fizetésekkel várják a magyarokat

A kezdő magyar orvosokat kilencszeres, az ápolókat négyszeres, az építőipari szakmunkásokat pedig hatszoros fizetéssel csábítja a május 1-től teljesen szabaddá vált osztrák és német munkaerőpiac - írja a Pénzcentrum.hu.

1
267 268 269 270 271
319
A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

Dupla vagy semmit játszik Orbán a lengyelekkel, pedig érdeke lenne a jó viszony

Dupla vagy semmit játszik Orbán a lengyelekkel, pedig érdeke lenne a jó viszony

Szijjártó szerint durván drágulhatnak az üzemanyagok a régiónkban, miután az USA a szerb nemzeti olajcéget is szankcionálta

Szijjártó szerint durván drágulhatnak az üzemanyagok a régiónkban, miután az USA a szerb nemzeti olajcéget is szankcionálta

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

Szemből érkező autó „driftelt” Tapolcán, tehetetlenül csapódott bele a vétlen fél

Szemből érkező autó „driftelt” Tapolcán, tehetetlenül csapódott bele a vétlen fél

Bezár a Puskin mozi kávézója

Bezár a Puskin mozi kávézója

Merész terveket ismertetett a Nagykörút zöldítésére Karácsony Gergely

Merész terveket ismertetett a Nagykörút zöldítésére Karácsony Gergely

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Miért lesznek mindenkinek álmatlan éjszakái az MI miatt?

Egy hétre megváltozik a menetrend a Budapest–Győr vasútvonalon, felsővezeték-szakadás veszélyének elhárításán dolgozik a MÁV

Egy hétre megváltozik a menetrend a Budapest–Győr vasútvonalon, felsővezeték-szakadás veszélyének elhárításán dolgozik a MÁV

A címlapról ajánljuk