Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nagyítás

hvg.hu Nagyítás

A kedves vezető mindent lát - Nagyítás-fotógaléria

A világtól elzárkózó kommunista Észak-Koreában a 2010-es kemény tél és az annak nyomán fellépő élelmiszerhiány sem hozott nyitást. A mostani észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il 1994 óta irányítja vaskézzel a 24 milliós lakosságú országot és nem tűri el az ellenkezést. Emberijogi csoportok azzal vádolják, hogy nyilvános kivégzésekkel igyekszik elhallgattatni a belső kritikát. Az észak-koreaiak életkörülményei nehezek, de nem fenyegeti őket a kilencvenes évekéhez hasonló éhínség. Ekkor az orosz segély elmaradása, a sorozatos rossz termések és az elosztási rendszer csődje nyomán több mint egymillió ember halt éhen.

hvg.hu Nagyítás

"Gyöngyöspatán van a világ közepe" - Nagyítás-fotógaléria

„Nagy ereje van a szőlő levének, Széles kedve a patai legénynek, Ha felpattan a lovára: gyí, te, fekete!, Gyöngyöspatán van a világ közepe” - szól a helyi népdal, amit többek között a gyöngyöspatai palóc hagyományőrzők is előadnak. Miután Balázs József fideszes képviselő a pályázati pénzek megvonásával fenyegette meg az őt kritizáló Juhász Oszkár gyöngyöspatai polgármestert, a környéken jártunk, hogy megnézzük, milyen fejlesztések foroghatnak veszélyben.

hvg.hu Nagyítás

Túlélők és áldozatok a norvég mészárlás után - Nagyítás-fotógaléria

Anders Behring Breivik ámokfutásában a legfrissebb, nem végleges adatok szerint 76 ember vesztette életét. A norvég férfi Utoya szigetén egy baloldali ifjúsági szervezet táborában rendezett vérfürdőt, miután pokolgépet robbantott Oslo belvárosában. Ügyvédje szerint védence a norvég társadalom ellen akart támadást intézni, mert szerinte gyökeres változásokra van szükség. "A társadalomra, struktúráira és irányítási rendszerére akart csapást mérni. Véleménye szerint ez csak forradalom segítségével lehetséges."

hvg.hu Nagyítás

Képek az oslói robbantás helyszínéről - Nagyítás-fotógaléria

Az oslói kormánynegyedben hét ember halt meg, és sokan megsebesültek a pénteken történt pokolgépes robbantásban. A miniszterelnöki hivatal ablakai betörtek, az olajügyi minisztérium épülete kigyulladt. A norvég lapok a kormányzati negyedet háborús övezethez hasonlítják. A merénylet feltételezett elkövetője a robbantás után közel kilencven embert mészárolt le egy közeli szigeten rendezett ifjúsági táborban.

hvg.hu Nagyítás

Végső búcsú az űrsiklóktól - Nagyítás-fotógaléria

Az Atlantis űrrepülő július 21-i landolásával véget ért egy korszak az űrrepülés történelmében. Nagyítás-fotógalériánkban az elmúlt harminc évben szolgálatot teljesítő Columbia, Challenger, Discovery, Endeavour és az Atlantis űrsiklók küldetéseinek pillanatait mutatjuk be.

Nagyítás

EFOTT Szolnokon: ereszd szabadon! - Nagyítás-fotógaléria

Szolnokra költözött idén a három évtizede utazó EFOTT Fesztivál, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója. Magyarország legnagyobb hallgatói bulija nem külföldi sztárfellépők sokaságával vagy végeláthatatlan tömeggel hódít, inkább őrzi a diákfesztiválok szabad hangulatát.

Nagyítás

A Volt Fesztivál csütörtökön - Nagyítás-fotógaléria

Tarajok, csupasz és bikinis felsőtestek, sör és toi-toi. Még a viharos szél sem akadályozta meg a voltozókat abban, hogy átadják magukat a soproni Lővér hullámzásának, a zenészek pedig a hömpölygő közönségnek. Képes hangulatjelentés a fesztivál második napjáról.

1
43 44 45 46 47
66
Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Tíz év alatt sikerült egyre távolabb sodródni az euró bevezetésétől

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Ürge-Vorsatz Diána a 1,5 fokos határ átlépéséről: Nem egymással fogunk versenyezni, hanem a fennmaradásért

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

Kövér László: „a hazugság népe” ma is megosztónak nevezi Wass Albertet

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

„Most nagyon meg fogok sérteni embereket” – a Párbeszéd fővárosi politikusa nem ismerte fel tiszás képviselőtársait

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

Sokszor elhanyagolt tényező, hogy ettől is függ a boldog párkapcsolat

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

„Mire fizetjük a magas adókat?” – Vajna Tímea is megszólalt a kaliforniai tűzvészről

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

A címlapról ajánljuk