Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#olcsóbb

Tech

Jön az olcsóbb MacBook Air?

Iparági pletykák szerint az Apple a jelenlegi modelleknél jelentősen olcsóbb géppel előzné meg a versenytársak térnyerését.

MTI Itthon

Olcsóbb lehet a távfűtés Miskolcon

Mérséklődhet a távfűtés tarifája Miskolcon a következő fűtési szezontól annak köszönhetően, hogy egy biomassza tüzelésű fűtőmű már munkába állt, és geotermikus hőenergiát is csatlakoztatnak a távfűtési rendszerhez - mondta Nyíri László, a miskolci önkormányzat tulajdonában lévő Mihő Miskolci Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

MTI Gazdaság

Olcsóbb lett a tojás

Megállt, sőt néhány helyen már csökkent is a tapasztalatok szerint az étkezési tojás kiskereskedelmi ára húsvét előtt piaci információk szerint.

MTI Itthon

A becsültnél jóval olcsóbb lesz a Baross tér rendezése

Az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. által becsült 7,2 milliárd forint helyett 4,2 milliárd forintért vállalta, hogy rendezi - a budapesti 4-es számú metróvonal I. szakaszának beruházásához kapcsolódva - a Baross teret a nyílt közbeszerzés nyertese, a STRA-MASZ 2011 Konzorcium. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

MTI Itthon

Újabb gyógyszerek lesznek olcsóbbak júniustól

Június elsejétől csaknem félszáz gyógyszer ára csökken - erősítette meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pénteken a Népszabadság aznapi számában megjelent információt.

life-style.hu Shake

Ötven gyógyszer lesz olcsóbb

A lap szerint a gyártók több mint félszáz orvosság árából engedtek, így június elsejétől főként szív- és érrendszerre...

MTI/Népszabadság Plázs

Ötven gyógyszerért kell kevesebbet fizetni

Több mint ötven orvosság lesz olcsóbb június elsejétől - írta pénteki számában a Népszabadság. Főként szív- és érrendszerre, epilepsziára, allergiára ható készítményekért kell kevesebbet fizetni.

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Kivonulnak a bankok

Júliustól a mostaninál is kijjebb költözik a Váci úton a Budapest Bank Csoport.

1 2 3
Baj van az ön jelszavával, bármi is legyen az

Baj van az ön jelszavával, bármi is legyen az

Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

Ilyen élményszerűen még senki nem mesélte el egy verseny izgalmait, mint a nyíltvízi úszó-Eb magyar ezüstérmese

Ilyen élményszerűen még senki nem mesélte el egy verseny izgalmait, mint a nyíltvízi úszó-Eb magyar ezüstérmese

30 éves, de alig használt Panda 4×4 vár új gazdára

30 éves, de alig használt Panda 4×4 vár új gazdára

Több lóerő, kevesebb kilogramm: itt a vadonatúj BMW M2 CS

Több lóerő, kevesebb kilogramm: itt a vadonatúj BMW M2 CS

Búcsúzunk kedves barátunktól, Wes Andersontól

Búcsúzunk kedves barátunktól, Wes Andersontól

Bélyeggel ünnepli a Magyar Posta Kovács Kati 60 éves pályafutását

Bélyeggel ünnepli a Magyar Posta Kovács Kati 60 éves pályafutását

Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet

Vége a májusi hidegnek, a hétvégén már 30 fok is lehet

Nem tartják öregnek tizenéves autóikat a magyarok

Nem tartják öregnek tizenéves autóikat a magyarok

A címlapról ajánljuk