Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pénzhiány

hvg.hu Tech

Szegte már meg az újévi fogadalmát? Legközelebb így indokolja

Sokan fogadkoznak az év utolsó napjaiban, hogy mi mindent csinálnak majd másképp az új esztendőben. Az esetek nagy részében végül semmi nem lesz a nagy elhatározásokból, azonban – állítják brit kutatók – nem mindegy, hogy mivel indokoljuk az effajta kudarcot.

hvg.hu Világ

Elnémul a görög közmédia

A megszorítások miatt ideiglenesen leállítják a görög állami televíziót és rádiót – jelentette be kedden Simos Kedikoglou kormányszóvivő. Az ígéretek szerint a műsorgyártást újraindítják, amint lehetséges, de ezzel kapcsolatban egyelőre nem tudni semmi biztosat – derül ki az AP hírügynökség tudósításából, amelyben sokkolónak nevezték a bejelentést.

hvg.hu Karrier

Veszélyben az Erasmus program

Nincs pénz az Erasmus programra és a szociális alap kasszája is kiürült – mondta Alain Lamassoure, az Európai Parlament költségvetési tanácsának elnöke. Szerinte más EU-s projektek is fizetésképtelenné válhatnak, ha a tagállamok nem egészítik ki a közösségi költségvetést - számolt be az esu-online.org.

MTI Itthon

Senki sem volt az orvosi ügyeleten Zalalövőn

Az orvos- és a pénzhiány miatt egyre nagyobb gondot jelent Zalalövőn a háziorvosi ügyelet folyamatos működtetése. Előfordult, hogy más városba irányították a betegeket, mert nem volt orvos az ügyeleten - írta pénteki számában a Zalai Hírlap.

MTI Karrier

Nincs pénz: kirúgások a cseh hadseregnél

Pénzhiány miatt tovább csökkentik a cseh hadsereg létszámát. 2014-től kezdve a hadseregnek legfeljebb 23 ezer katonája és alkalmazottja lesz, ami azt jelenti, hogy a következő másfél évben több mint 500 katonának távoznia kell a fegyveres erőktől - írta a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap hétfőn.

MTI Világ

A palesztinok miatt fogyhatott el az UNESCO pénze

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) év végéig felfüggeszti programjainak végrehajtását az amerikai pénzügyi hozzájárulás hiánya miatt - jelentette be csütörtökön Irina Bokova főigazgató.

1 2
Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Még a föld is megremegett az Oscar-gála estéjén Hollywoodban – szó szerint

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

A címlapról ajánljuk