Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pilóták

MTI Világ

Kizáró ok lesz az erős tájszólás a kínai pilótáknál

Kínában nem engedélyezik majd, hogy a mandarin nyelven erős dialektussal beszélők repülőgép-vezetői engedélyt kapjanak – jelentette be a polgári repülési hivatal. Így akarják elkerülni a félreértéseket és az esetleges baleseteket.

MTI Világ

Töröltek 18 budapesti járatot csütörtökön

A Budapest Airport járatinformációi szerint 24 csütörtöki budapesti járatból 18-at töröltek a Lufthansa sztrájkja miatt. Csak a reggeli, a késő délutáni és az esti müncheni járat fog üzemelni, a frankfurti és düsseldorfi gépek közül egyik sem.

MTI Tech

Lézerszemet tesztelnek Európa felett

Az európai légtérben egy Cessna típusú kisrepülőgép teszteli augusztusban azt a lézerberendezést, amely képes a repülőgép útjába kerülő légörvény érzékelésére, lehetővé téve a pilóta számára, hogy kikerülje a légi turbulenciát.

MTI Világ

Tiszták voltak a tengerbe csúszott repülőgép pilótái

Nem fogyasztott sem kábítószert, sem alkoholt annak az utasszállító repülőgépnek a kapitánya és másodpilótája, amelyik szombaton az indonéziai Bali szigetén, a denpasari nemzetközi repülőtéren túlfutott a leszállópályán, és a tengerbe csúszott - közölték hétfőn hivatalos forrásból.

MTI Vállalkozás

Ma is sztrájkolnak az Iberia pilótái, sok járatot töröltek

A pilóták sztrájkja miatt pénteken 121 járatát kényszerül törölni a spanyol Iberia a tervezett napi 333-ból. A pilótákat tömörítő szakszervezet húsvét hétfőn indította sztrájksorozatát, amely összesen 30, egynapos munkabeszüntetést foglal magában július 20-ig. A pilóták ebben az időszakban minden hétfőn és pénteken sztrájkolni akarnak.

MTI Világ

Magyar pilóták gyakorlatoztak a svéd légtérben

A Magyarország és Svédország között hatályban lévő Gripen-szerződés módosítása hosszú távon tervezhetővé teszi a magyar pilóták felkészítését, minden harmadik évben éleslövészeten vehetnek részt a skandináv ország légterében - mondta Kilián Nándor dandártábornok, a kecskeméti repülőbázis parancsnoka pénteken, miután repülőgépével leszállt Kecskeméten.

MTI Világ

Megint sztrájkolnak az Iberia pilótái

A pilóták sztrájkja miatt járatainak több mint harmadát volt kénytelen törölni pénteken a spanyol Iberia légitársaság. Az idegenforgalom szempontjából fontos Kanári- és a Baleári-szigetek járatait azonban nem érinti a sztrájk.

MTI Itthon

Fél éven belül új munkát kell találnia a Malév-pilótáknak

Gyorsan el kellene helyezkedniük a Malév pilótáinak, mert 90 napi repülési szünet után próbarepülést kell végezniük, hat hónap után pedig lejár az engedélyük - mondta el Óvári Tamás, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének (Hunalpa) elnöke szerdán.

MTI Karrier

Négymillió nettóért vihetik el a Malév-pilótákat

A Malév pilótái el tudnak helyezkedni indiai, koreai és arab légitársaságoknál, van rájuk kereslet - mondta Kiss Kálmán, a pilóták szakszervezetének, a Hunalpának az alelnöke pénteken. A Travel Service légitársaság máris "lecsapott" a magyar pilótákra.

MTI Világ

Sztrájkolnak csütörtökön a spanyol pilóták

A héten csütörtökön ismét huszonnégy órás sztrájkot terveznek az Iberia pilótái, mert még mindig nem sikerült tisztázni egy új diszkont légitársaság beindításával kapcsolatos vitás kérdéseket.

MTI Világ

Jól vannak a Szudánban elrabolt lett pilóták

Élnek, és egészségesek a szudáni Dárfúrban másfél hete elrabolt lett pilóták - jelentette be hétfőn a rigai külügyminisztérium, miután sikerült felvenni velük a kapcsolatot.

1 2 3 4
Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

Hazavágnák: lejáratás után törvényekkel takarítanák el a Tiszát?

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Megvan a dátum, mikor jön a Samsung legvékonyabb mobilja, a Galaxy S25 Edge

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Drónokkal támadja egymást India és Pakisztán

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Fekete-Győr András: „Harcostársaimat ne küldjék vágóhídra, a Momentum tud sikeres lenni a parlamenten kívül is”

Orbán: A külföldről finanszírozott, „magukat civilnek mondó” szervezeteket ellenőrzés alá vonjuk

Orbán: A külföldről finanszírozott, „magukat civilnek mondó” szervezeteket ellenőrzés alá vonjuk

Aligátor ölt meg egy tavon kenuzó nőt Floridában

Aligátor ölt meg egy tavon kenuzó nőt Floridában

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Autóvezetésről és mentális egészségről szóló feladatokkal küzdenek a diákok a középszintű angolérettségin

Kadirov a felmentését kérte Vlagyimir Putyintól

Kadirov a felmentését kérte Vlagyimir Putyintól

A címlapról ajánljuk