Gyükeri Mercédesz Világ

"Ha visszaküldenének, belehalnánk" – Erdogan háborúja szír menekültek szemével

Több mint hárommillió menekültet küldene vissza a Szíriában létrehozandó biztonsági övezetben Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki erre hivatkozva indított támadást a polgárháború sújtotta ország északi részén élő kurdok ellen. A menekültek visszaküldése azonban nem csak a háború miatt nehéz feladat: legtöbbjük városokban él és dolgozik, gyerekeik születnek, majd török iskolába íratják be őket. Ankarában és a török-szír határon beszélgettünk a menekültkérdésről törökökkel, szírekkel és az őket támogatókkal.

hvg.hu Világ

Szíriai árvákat fogadna be Szlovákia

Szlovákia önkéntes alapon fogadna be tíz szíriai árvát – jelentett be tegnap este Igor Skoček, a külügyminisztérium sajtófőnöke. A nemzeti hírügynökség (TASR) beszámolója szerint a gyermekek jelenleg egy görögországi menekülttáborban vannak.

MTI Világ

Kanada tárt karokkal várja a szíriai menekülteket

Kanada 2016 márciusáig legalább 35 ezer szíriai menekültet fogad be, az első, 416 szíriai menekültet szállító katonai repülőgép csütörtökön érkezik Jordániából a torontói repülőtérre.

MTI Világ

Merkel ragaszkodik ahhoz, hogy nem kell megszabni a befogadható menekültek számát

Angela Merkel a CSU kongresszusán is elutasította a testvérpárt követelését a felső határ kijelöléséről a menekültekkel kapcsolatban. Beszéde alatt többen transzparenseket tartottak a magasba, rajtuk a feliratok: "Korlátozzuk a bevándorlást", "Vezessük be a tranzitzónákat", de olyan is volt, aki egy "Merkel, kifele" feliratú papírt tartott fel.

MTI Világ

Új útvonalon próbálnak Európába jutni a szíriai menekültek

Egyre több szíriai menekült repül Mauritániába, hogy azután Európába folytassák útjukat a veszélyes szaharai útvonalon. Még választhatják ezt az útvonalat, ha az európai országok tovább korlátozzák a migránsok belépését a szárazföldi határaikon – vélik menekültügyi szakértők.

1 2
Több postán is megszűnik az újságárusítás

Több postán is megszűnik az újságárusítás

Karácsony feloldotta a melegoldalak blokkolását, amit még Tarlós vezetett be

Karácsony feloldotta a melegoldalak blokkolását, amit még Tarlós vezetett be

Akkor robbant fel egy gázpalack, amikor kiértek a tűzoltók a lángoló parasztházhoz

Akkor robbant fel egy gázpalack, amikor kiértek a tűzoltók a lángoló parasztházhoz

Füstgránáttal akart szelfizni, súlyosan megsérült két nagymágocsi lány

Füstgránáttal akart szelfizni, súlyosan megsérült két nagymágocsi lány

Mint egy falat kenyér: tuningot kapott a hatalmas Rolls-Royce Phantom

Mint egy falat kenyér: tuningot kapott a hatalmas Rolls-Royce Phantom

22 éves helyettes államtitkár? Voltak itt már durvább történetek is

22 éves helyettes államtitkár? Voltak itt már durvább történetek is

Lesújtó adatokat mértek, a magyarok egyharmada munka nélkül egy hónap alatt csődbe menne

Lesújtó adatokat mértek, a magyarok egyharmada munka nélkül egy hónap alatt csődbe menne

Tovább dolgozik az MNV, hogy orosz kézbe adják a Dunakeszi Járműjavítót

Tovább dolgozik az MNV, hogy orosz kézbe adják a Dunakeszi Járműjavítót

Kitalált valamit a Google, hogy ne nyúlkáljunk folyton a telefonunk után

Kitalált valamit a Google, hogy ne nyúlkáljunk folyton a telefonunk után

Káoszt okozhat a kötelező beiskolázás, de a kormány legalább spórol rajta

Káoszt okozhat a kötelező beiskolázás, de a kormány legalább spórol rajta

Megbüntette a Fradit az MLSZ

Megbüntette a Fradit az MLSZ

A címlapról ajánljuk