Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szinház

hvg.hu Kult

A színészkirály öt nagy pillanata – 82 éves lenne Latinovits Zoltán

1931. szeptember 9-én született Latinovits Zoltán, aki megújította a színészmesterséget, a versmondást. Nem tűrte maga körül a tehetségtelen, rosszakaratú embereket. Felidézzük életműve néhány fontos állomását: versek, film- és színdarabrészlet a színészkirálytól.

BI Kult

Eszenyi Enikő: „Hiszek abban, hogy a teljesítmény számít"

Öt év után újra megpályázta a Vígszínház igazgatói pozícióját, és bár a csütörtöki meghallgatáson világossá vált számára, hogy nem lesz egyértelmű a támogatottsága, továbbra is bizakodó. Élete a Vígszínház, nincs B-terve, nem is ér rá ezen gondolkodni. Interjú Eszenyi Enikővel.

MTI Kult

Utcabált szervez a József Attila Színház

Utcabállal indul az évad a József Attila Színházban; szeptember 14-én délután az intézmény melletti Déryné közben a színház művészei egyebek mellett koncertekkel, beszélgetéssel, jelenetekkel és divatbemutatóval várják a közönséget.

Kult

Színházban helye van a horogkeresztnek

A német bíróság felmentette Jonathan Meese-t, aki ellen azért indult eljárás, mert tiltott önkényuralmi jelképeket használt egy színházi előadása során.

MTI Kult

Halász: biztonságban van a magyar kultúra

A magyar színházi támogatási rendszer nagyon átgondolt, a színházak és a közönség érdekeit szolgálja, ennek köszönhetően a magyar színházak és a magyar kultúra is biztonságban van – ezt mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára pénteken egy Gyulán.

MTI Kult

A Portugált és Csurka-darabot mutatnak be Balatonbogláron

Balatonboglár közel negyed évszázados szünet után éleszti újjá régi hagyományát azzal, hogy augusztus 2. és 11. között megrendezi a balatonboglári színházi estéket a Vörös Kápolna melletti szabadtéri színpadon, felújított környezetben.

Tossenberger Adél Kult

"A színházból egy elit, jólfésült pincsikutya lett" – interjú Ónodi Eszterrel

Erkölcsileg nehéz ma színészként túlélni Magyarországon, a politika jelenléte pedig katasztrofális a kultúrában, Ónodi Eszter mégis hatalmas szerencsének tartja, hogy egy folyamatos gyerekkorban lubickolva ezen a pályán lehet. Elmúlt negyvenéves, de most is jó idő alatt futja le a tíz kilométert, és még mindig hullanak az ölébe a díjak. Legutóbb Monte Carlóban kapta meg a legjobb színésznőnek járó Arany Nimfát. Interjú.

MTI Kult

Szombaton játszik utoljára Alföldi társulata a Nemzetiben

Szombaton tartja utolsó előadását az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház, a társulat a Mephisto című darabbal búcsúzik a közönségtől, jövő vasárnap pedig az elmúlt öt év lezárásaként gálaestre várják a nézőket.

Stemler Miklós Kult

Kuplerájba vitt minket Vidnyánszky

A Nemzeti Színház heteken belül hivatalba lépő új igazgatója a Szeszélyes évszakok és a Dumb és Dumber agygyilkos mutációját hozta el Magyarország legrangosabb színházi seregszemléjére. Az egyre inkább kuplerájjá alakuló POSZT becsületét a kortárs magyar dráma nyílt fóruma és a fiatal színészek mentik meg.

MTI Itthon

Pályázatot ír ki a főváros az Operettszínház élére

A Fővárosi Közgyűlés szerdán úgy határozott, hogy pályázatot írnak ki a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjára, mivel a jelenlegi vezető, Kerényi Miklós Gábor megbízása 2014. január 31-én lejár. A képviselők felkérték a főpolgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket a pályázat megjelentetése érdekében.

MTI Kult

Biztonságban van a magyar színház - államtitkár a POSZT-on

Megkezdődött a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A több mint százötven programot felvonultató tíznapos fesztivál megnyitóján Halász János kultúráért felelős államtitkár azt mondta, a magyar színházi világ biztonságban van.

MTI Kult

Június 6-án indul a POSZT

Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadással a versenyprogramban június 6-án indul a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT). A tíznapos fesztivál a színházi előadások mellett kiállításokkal, koncertekkel, gyerekprogramokkal és szakmai rendezvényekkel várja a közönséget.

hvg.hu Kult

Kerényi: "Vidnyánszky színháza nem a buzikról fog szólni" (videóval)

Kerényi Imre elvenné a Színház-és Filmművészeti Egyetem minden támogatását és megreformálná az egész intézményt – a kormánybiztos erről egy áprilisi nyilvános beszélgetés során beszélt. Alföldi színházáról többek között azt mondta, nagyszerű, csak semmi közünk hozzá. Vidnyánszky teátruma pedig már "nem a buzikról, hanem a szerelemről fog szólni".

1
81 82 83 84 85
98
Ócska diktatúra vagy szuverén jogállam – civilek is akcióztak az ellehetetlenítési törvény bizottsági vitáján

Ócska diktatúra vagy szuverén jogállam – civilek is akcióztak az ellehetetlenítési törvény bizottsági vitáján

Sokak gondját megoldhatja a tízszer erősebb gumi

Sokak gondját megoldhatja a tízszer erősebb gumi

L. Stipkovits Erika: Nem csak érteni, gyakorolni is kell az önismeretet

L. Stipkovits Erika: Nem csak érteni, gyakorolni is kell az önismeretet

A bortermelés melléktermékének felhasználásból csinált sikeres vállalkozást

A bortermelés melléktermékének felhasználásból csinált sikeres vállalkozást

Zászló, zászló, szív – szó szerint. Milliárdos megrendelést kapott a kormány házi kommunikátora

Zászló, zászló, szív – szó szerint. Milliárdos megrendelést kapott a kormány házi kommunikátora

Feljelentést tett Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosa – „Előbb jutott el a nyilvánossághoz a vádirat, mint a bíróhoz”

Feljelentést tett Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosa – „Előbb jutott el a nyilvánossághoz a vádirat, mint a bíróhoz”

Osztrák katonai elemző: Trump, az AfD és Musk mind Putyin hasznos idiótái

Osztrák katonai elemző: Trump, az AfD és Musk mind Putyin hasznos idiótái

A leggazdagabb száz embernél van már az összes magyar vagyon 13 százaléka

A leggazdagabb száz embernél van már az összes magyar vagyon 13 százaléka

Nyereséges évet zárt Orbán Viktor öccsének fegyverkereskedő cége

Nyereséges évet zárt Orbán Viktor öccsének fegyverkereskedő cége

A címlapról ajánljuk