Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#távfűtés

hvg.hu Napi merítés

Mikor lesz távfűtés a belvárosban?

Tíz éven belül új geotermikus hőforrások és biomassza-fűtőművek vesznek majd részt Budapest távfűtésében. Mégpedig láncra fűzve, így olyan helyekre is eljuthat a távhő, ahová korábban nem - írja az Urbanista blog szerzője.

hvg.hu Gazdaság

Akár 50 százalékkal drágább lehet a távfűtés

Akár 50 százalékkal is emelheti a távfűtés árát, hogy egyes termelők 2011-től nem kapnak támogatást a hő előállítása mellett termelt áram árához – állítják a Magyar Kapcsolt Energia Társaság szakértői.

hvg.hu Gazdaság

Versenyképes lehet a távfűtés

Versenyképessé teheti a távfűtést a távhő áfájának 5 százalékra mérséklése, de ehhez az is szükséges, hogy a távfűtéshez szükséges hőt kapcsolt -hőt és áramot egyaránt termelő - erőművekben, illetve megújuló energiák felhasználásával állítsák elő - mondta Uhri László, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MATÁSZSZ) elnöke Lillafüreden.

hvg.hu Itthon

Csökken a fővárosi távhődíj

Visszamenőleg október elsejétől 14,1 százalékkal csökken a fővárosban a távhő díja - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester szerdán sajtótájékoztatón.

hvg.hu Itthon

Bajnai: januártól csökken a távhő áfája

Az MSZP-frakció megállapodott a kormánnyal, hogy január elsejétől 18 százalékról 5 százalékra csökken a távhő általános forgalmi adókulcsa - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök és Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője hétfőn Budapesten.

MTI Gazdaság

Csökken a távhő ára Miskolcon

Tizedével kevesebbet kell fizetni a távfűtésért Miskolcon október elsejétől, éves szinten 25-28 ezer forint maradhat meg a távfűtéses lakásban élő miskolciaknál – jelentette be Korózs András, a Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. ügyvezetője.

MTI Itthon

Demszky figyelmeztet: egyre drágább a távfűtés

A fővárosban mintegy tízezer háztartás tervezi elhagyni a Főtáv rendszerét, ami - ha folytatódik ez a tendencia - katasztrofális következményekkel járhat; a főváros azonnali beavatkozást vár a kormánytól - mondta Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján.

HVG Itthon

Zsaroló távhőszolgáltató

Végrehajtással, jelzálog-bejegyzéssel fenyeget 1080 békásmegyeri háztartást a főváros tulajdonában lévő Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató, miután azok immár több mint fél éve nem fizetik a kiszámlázott távfűtési alapdíjat.

1 2 3 4 5 6 7 8
A Tesla megtámadta az EU Kínára szabott büntetővámjait

A Tesla megtámadta az EU Kínára szabott büntetővámjait

„Létrejött a rombolók frakciója Orbán Viktorral és Robert Ficóval”

„Létrejött a rombolók frakciója Orbán Viktorral és Robert Ficóval”

Egy vagyonkezelő cég hónapokig manipulálta a 4iG-részvényeket, a rendőrség nyomoz

Egy vagyonkezelő cég hónapokig manipulálta a 4iG-részvényeket, a rendőrség nyomoz

A német államfő Musknak is üzent az Auschwitzban tartott megemlékezésen

A német államfő Musknak is üzent az Auschwitzban tartott megemlékezésen

Hol nyitnak értékesítési pontot a Mini-Dubaj arab befektetői? Egy Lázár János érdekeltségébe tartozó ingatlanban, nem is akármelyikben

Hol nyitnak értékesítési pontot a Mini-Dubaj arab befektetői? Egy Lázár János érdekeltségébe tartozó ingatlanban, nem is akármelyikben

Szuperzoomot ígér a Honor új csúcsmobilja, de a teljes kép elég más – teszten a Magic7 Pro

Szuperzoomot ígér a Honor új csúcsmobilja, de a teljes kép elég más – teszten a Magic7 Pro

Meghalt Feledy Péter, aki a legendás pizsamás interjút készítette Antallal

Meghalt Feledy Péter, aki a legendás pizsamás interjút készítette Antallal

A nemzedékek közötti kísértetjárás – Auschwitz és a soá öröksége

A nemzedékek közötti kísértetjárás – Auschwitz és a soá öröksége

Orbán az Egyesült Arab Emírségekbe megy, hogy befektetésekről tárgyaljon, Karácsony szerint korai a pezsgőbontás a Mini-Dubaj miatt

Orbán az Egyesült Arab Emírségekbe megy, hogy befektetésekről tárgyaljon, Karácsony szerint korai a pezsgőbontás a Mini-Dubaj miatt

A címlapról ajánljuk