Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#valásztás 2018

Hont András Itthon

Hont: Mégis magyarnak számkivetve

Az ellenzék nyolc év alatt milliószor mondta el, hogy szüksége van ránk, pontosabban a szavazatunkra. Nekünk most van szükségünk ellenzékre.

Windisch Judit Itthon

Ott is feltörölték a padlót a DK-val, ahol győzelmet várt – mutatjuk a számokat

30 ezer szavazaton múlt, hogy a DK bekerült a parlamentbe, az egyéni választókerületek többségében megalázó vereséget szenvedett. És csak azokat néztük át, amelyeket egy pár hónappal ezelőtti háttérbeszélgetésen a párt meghatározó politikusa – még a kötelező, "hurrá, nyerni fogunk" optimizmussal – a nyerhető/nagyon fontos körzetek között emlegetett.

hvg.hu Itthon

EBESZ: nem voltak adottak az egyenlő feltételek a magyar választáson

Akkora volt a Fidesz médiatúlsúlya, és a kormány annyival többet kampányolhatott, hogy ugyan maga a választás tiszta volt, egyenlő versenyről szó sincs – állapította meg az EBESZ. A szervezet sajtótájékoztatón ismerteti eredményeit. "Vegyék komolyan ezt a jelentést!" hangsúlyozta a misszióvezető a kormánynak.

1
11 12 13 14 15
85
Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Bűnösnek vallotta magát a jakuzavezér, aki mianmari plutóniumot akart eladni egy iráni tábornoknak

Bűnösnek vallotta magát a jakuzavezér, aki mianmari plutóniumot akart eladni egy iráni tábornoknak

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás

Para-Kovács Imre: Apátlan ország, össznépi cigányozás

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Elhagyta az országot a Sallai Nóra autóbalesetében érintett BMW tulajdonosa

Trudeau: Annyi esélye sincs, mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Trudeau: Annyi esélye sincs, mint egy hólabdának a pokolban, hogy Kanada az Egyesült Államok része legyen

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

Ukrán menekülteket ölt egy német pár, hogy újszülöttet raboljanak tőlük

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.