Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#verekedés

hvg.hu Itthon

Találomra, ruházat alapján választották ki áldozataikat a hétvégi csoportos támadások elkövetői

A múlt hét második felében egy magyarokból és külföldiekből álló vegyes társaság négy támadást hajtott végre Budapesten, találomra kiválasztott emberek ellen – derült ki a rendőrség hétfői sajtótájékoztatójából. Úgy fest, olyanokra támadhattak, akikről feltételezték, hogy a Kitörés Napja nevű neonáci rendezvényre érkeztek. Volt egy olyan támadás is szombaton, amelyet éppen a szélsőjobboldali rendezvényre érkezők követtek el. A rendőrség a támadók egy részét elfogta. A támadásokban nyolc ember sérült meg, hárman súlyosan.

hvg.hu Itthon

Budán három embert vertek meg szélsőségesek szombaton, minden ok nélkül

Őrsi Gergely a Széll Kálmán tér sarkán történt atrocitás után azt mondta, Budán nincs helye az erőszaknak és a gyűlöletnek. Szombaton szélsőjobboldaliak emlékeztek meg a kitörésre a budai várban és környékén, az elkövetők vélhetően a Betyársereg tagjai voltak, akik ezt megelőzően támadtak a csoportra, akiket antifasiszta tüntetőknek néztek – pedig ők csak ebédelni indultak.

1
4 5 6 7 8
48
Teljes átalakulás jöhet az Apple-nél

Teljes átalakulás jöhet az Apple-nél

A fideszes képviselők is kiálltak a sajtószabadság mellett a Fővárosi Közgyűlésben

A fideszes képviselők is kiálltak a sajtószabadság mellett a Fővárosi Közgyűlésben

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

Ryan Phillippe meleg kamaszt játszott, félt a szereptől

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

A 135 bátorból 20, köztük a fél kormány nem adta a nevét Orbán üldözési törvényéhez: vajon enyhének vagy túlzónak találják?

Szörnyű megállapítást tettek a kutatók: már ropog a madarak zúzája a műanyagtól, egy elpusztult példányban 778 darabot találtak

Szörnyű megállapítást tettek a kutatók: már ropog a madarak zúzája a műanyagtól, egy elpusztult példányban 778 darabot találtak

Dupla élvezet: 922 lóerővel támad a legújabb BMW

Dupla élvezet: 922 lóerővel támad a legújabb BMW

Sokkoló adatokat közölt a WHO – erre nagyon figyeljen a nyáron

Sokkoló adatokat közölt a WHO – erre nagyon figyeljen a nyáron

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

Exkluzív funkciókat kap a Google Fotók, könnyebben szerkesztheti a képeit

A címlapról ajánljuk